osztálytalálkozó

2019.11.08. 07:05

Sokak életében különleges pillanat volt az általános iskola

Három évtized elteltével találkozott az előszállási általános iskolában végzett egykori 8. a osztály.

Gajdó Ágnes

Az egykori 8. a osztály tagjai harmincéves találkozójukon Előszálláson Fotó: szervezők

Az együtt töltött nyolc év mély nyomokat hagyott mindenkiben, emlékek sorjáznak, csak győzze valaki számon tartani valamennyit.

Az iskolában rendhagyó osztályfőnöki órát tartott az örökifjú Svetics Lászlóné Marika néni, s valamennyi jelen lévő tanár és diák beszámolt az elmúlt időszakban történtekről. A sort Takács Viktorné Szántó Erzsébet kezdte, aki pályakezdőként – az akkori gyakorlattól eltérően – első osztályosokat kapott. Lelki szemei előtt most is az akkori gyerekarcokat látja, s élénken él emlékezetében az Előszálláson töltött három esztendő. Gyermeke születésekor költöztek el a faluból, osztályát az akkor már nyugdíjas tanítónő, Eglesz Dezsőné Ilonka néni vette át, aki egy évig nevelgette, tanítgatta nagy-nagy szeretettel a gondjaira bízott gyerekeket. Számos osztálykiránduláson, tanulmányi versenyen vettek részt, s Ilonka néni mindig is azt erősítette tanítványaiban, hogy semmivel sem érnek kevesebbet, mint mondjuk egy városi, netán fővárosi gyerek.

Az egykori 8. a osztály tagjai harmincéves találkozójukon Előszálláson
Fotó: szervezők

A harmincegy fős társaságból hárman sajnos már nem élnek, értük az előszállási temetőben gyújtottak mécsest az öregdiákok, majd a helyi vendéglőben folytatták az emlékidézést. Előkerültek a régi naplók, számos megsárgult fotó. Többen csodálkozva hallgattak egy-egy történetet, mert bizony nem emlékeztek rá, de sokak memóriája ma is fényesen csillog, s a jobbnál jobb sztorik azt bizonyítják, igazán összetartó osztály volt ez, s jól tudtak együtt dolgozni a pedagógusok és a diákok. Ki tudja, talán még irodalmi olvasókört is alakítanak a régi szép idők emlékére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!