A győzelem napján se feledjük: a háborúnak csak vesztese van

2020.05.08. 07:45

Sok országban május 8-án tartják a II. világháború befejeződésének emléknapját

Európai idő szerint péntek este 23 óra 1 perckor lesz 75 éve, hogy a náci Németország hadserege letette a fegyvert a szövetséges haderők előtt.

Sági Zoltán

A bombázások utáni Székesfehérvár egy utcarészlete

Fotó: FMH-archív

Európa számos országában május 8. a győzelem napja. Az egyes országok ezen túl külön is megemlékeznek a területükön dúló harcok végéről. A leghosszabb ideig, öt esztendeig Hollandia élt megszállás alatt. A hollandok felszabadulásukat május 5-én ünneplik. Magyarország ezzel szemben, szorosan véve mindössze egyetlen esztendőnyi német megszállás alól szabadult fel 1945. április 4-én. Ám e felszabadulás az ország számára 45 évnyi újabb megszállást hozott. Fejér megye második világháborús eseményeiről több könyv és forráskiadvány is beszámol. 2002-ben jelent meg a Harcok és bűnök című kötet, Csurgai Horváth József, Tihanyi Tamás és Veress D. Csaba munkája. 2004-ben adták ki Inter Arma 1944–1945 címmel a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár forráskiadvány-sorozatának második kötetét, Mózessy Gergely szerkesztésében. 2016-ban „Füstölgő romok közt” címmel a Fejér Megyei Levéltár is forráskiadványt jelentetett meg, Czetz Balázs és Bödő István szerkesztésében. Érdekesség még Fellegi Imre Fejezetek Bodajk múltjából című helytörténeti munkája, amelynek vonatkozó fejezete egy kistelepülés szemszögéből ábrázolja a háborús mindennapokat.

Orosz tiszt 1945. május 1-én, fehérváriakkal a háttérben
Fotó: FMH-archív

Asszonyok a fronton

A világháború Magyarországot közvetlenül csak 1944 őszén érte el, a front pedig pár hónap alatt átvonult. Ugyanakkor ez idő alatt egyes települések háromszor is gazdát cseréltek. Székesfehérvár első orosz megszállásáról Csurgai Horváth József korábban már írt lapunk hasábjain. Ebből az írásából, valamint a társ­szerzőségében megjelent Harcok és bűnök című könyvből kiderül: bár az első légitámadás szeptember 19-én érte a várost, a megyeszékhely környékén a nagyobb katonai átcsoportosítások csak 1944. december 4-én kezdődtek meg. Ekkor vonták össze az Érd, Martonvásár, a Velencei-tó északkeleti része, Székesfehérvár, Balatonakarattya irányban húzódó Margit-vonal védelmére a Fretter-Pico hadműveleti csoport alakulatait. Végül azonban december 23-án hajnalban a német erők kénytelenek voltak kiüríteni Székesfehérvárt, és a várostól észak–északnyugatra kiépített állásaikba visszavonulni. 1944. december 27-ére Fejér megye teljes területe a szovjet hadsereg kezére került. Hogy az 1945. január 22-ig tartó első orosz megszállást a megye hogyan élte meg, arról számos forrás tanúskodik. Ezen időszakot az általános közmunka, a rablások és fosztogatások, valamint a sorozatos erőszaktevések jellemezték. Utóbbiakról a megszállást Csákváron elszenvedő Polcz Alaine Asszony a fronton című könyvében adott drámaian részletes beszámolót. „Nem mozdultam. Azt hittem, hogy ebbe belehalok. Persze, nem hal bele az ember. Kivéve, ha eltörik a gerincét, de akkor sem azonnal. Hogy mennyi idő telhetett el és hányan voltak, nem tudom. Hajnal felé értettem meg a gerinctörést. […] Ha valaki ezt túl erősen teszi, elroppan a nő gerince. Nem mert akarják, hanem a fékevesztett erőszak miatt.”

A bombázások utáni Székesfehérvár egy utcarészlete
Fotó: FMH-archív

Nyolc lövés

Mivel Székesfehérvár birtoklása stratégiailag fontos volt, a német hadvezetés ellentámadásokat indított az elvesztett területek visszafoglalására. A Budapest felmentésére szervezett Konrád hadműveletek közül a harmadik eredményezte azt, hogy 1945. január 23-ára a város ismét a németek kezére került. A németek fogadtatásáról Mózessy egyik forrása így számolt be: „A magyarok ujjongva vették körül a német katonákat. Különös az asszonyok és leányok öröme. Érthető ez, mert szörnyű gyötrődésen mentek át szegények. A női szemérmet lábbal taposva lépten-nyomon erőszakoskodtak velük ezek az ázsiai fenevadak… Érthető most örömük! És nem csodálkozom azon, ha a bevonuló magyar és német katonáknak a nyakába ugrott itt is, ott is egy-egy nő és hálásan megcsókolta. Szörnyű nyomás alól szabadultak fel.” Miközben a német megszállás, és vele a nyilasok rém­uralma is halálos gyötrelmet hozott, csak épp másoknak. Mint Fellegi Imre könyvéből kiderül, még 1944 októberének közepén, miután gépesített SS-alakulatok rohanták meg Bodajkot, összeterelték a helyi zsidó vallásúakat. „A Weltner, a Földesi, a Mandl és még néhány zsidó szegény családot puskatus ütlegelések kíséretében segítettek fel a rájuk várakozó teherautókra, és elhurcolták őket.” A fehérvári romák 1945. eleji tömeges kivégzéséről pedig Harmat József Roma holokauszt a Grábler-tónál című forráskiadványa ad részletes beszámolót. Íme az egyik túlélő visszaemlékezése: „Az embereket reggel hajtották oda gödröt ásni. Őket már nem engedték fel a mélyből, sortüzet kaptak. Mikor mi odamentünk, a férfiak már mind halva voltak. És akkor minket lőttek, az asszonyokat meg a gyerekeket. Én akkor voltam állapotos, júliusban babáztam volna le. Kaptam nyolc lövést […] Én éltem túl, meg egy kislány.”

A kirobbantott házhelyen át a romos színházra látni
Fotó: FMH-archív

Tolbuhin Bodajkon

Mózessy még 2010-ben vázolta föl egy írásában Vajk Gyula életútját, aki papként 1942-ben került Bodajkra, bár plébánosi címet csak 1945-ben nyert. Bodajkon a világháború sem akasztotta meg a középkori eredetű kegyhely felújítási munkálatait, amelyeket Vajk irányított. Mózessy a plébánia historia domusa alapján fölsorolja, ki mindenki tette tiszteletét a munkálatok alatt a faluban. 1943-ban megtekintette az építkezéseket Szinyei Merse Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter, Jankovich Miklós főispán és Farkas Sándor, Székesfehérvár polgármestere. Megfordult aztán Bodajkon több miniszteri tanácsos, három főhercegnő, József Árpád főherceg, Horthy Istvánné, a kormányzóhelyettes özvegye, és gróf Apor Gyula szentszéki követ is – 1944 júniusában pedig a hivatalát alig 3 hónapja elfoglaló új veszprémi püspök, Mindszenty József. A front megérkeztével azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. Mózessy e ponton a bodajki plébános Shvoy Lajos püspöknek küldött jelentését idézi. „1945. január 10-től 25-ig a dunántúli magyar csapattestek hadiszállása is Bodajkon volt, mégpedig a plébánia épületében, melyet teljes egészében igénybe vettek […]. Ezen idő alatt lakója volt a plébániának Beregfy honvédelmi miniszter is több alkalommal. A főparancsnokság távozása után annak c.) osztálya, vagyis az egész dunántúli magyar arcvonal anyagi ellátásának osztálya vette igénybe a plébániát.” Mindehhez Mózessy, Vajk visszaemlékezései alapján hozzáteszi még: „márciusban pedig maga Tolbuhin marsall is megfordult a plébánián – de ezek már nyilvánvalóan nem a kegyhelynek címzett tisztelgő látogatások voltak.”

A szovjet hadsereg mindent elsöprő ellentámadását 1945. március 16-án Fejér megye északnyugati térségében kezdte meg. Karl Ulrich SS-Standartenführer az 5. SS-páncéloshadosztály parancsnoka március 21-én délután jelentette, hogy Székesfehérvárt tovább tartani nem tudják, így a város kiürítését elrendeli. Harminc órával később a 21. szovjet gárdalövészhadtest is megtette a maga jelentését, Székesfehérvár elfoglalásáról. Március 23-a hajnalára a második világháború Fejér megyében véget ért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!