Nuntius

2021.02.09. 14:00

Nyugodnának békében? Királycsontok Székesfehérváron innen és túl

„…S hogy a [Szűz Mária] védelmében rejlő irgalmat minél inkább elnyerhesse, magában a királyi székvárosban, melyet Fehérvárnak mondanak, ugyanazon mindenkor szűz dicsőséges nevére nevezetes és hatalmas, csodálatos művű bazilika építtetésébe fogott… Ezt az említett, felettébb szépséges templomot a király saját kápolnájának tekintette, s olyan szabadságot adományozott neki, hogy fölötte egyik püspök se gyakorolhasson semmiféle hatalmat.”

Szabados György PhD, történész (Székesfehérvár–Budapest)

Kásler Miklós miniszter a vizsgálatok egyik hozadékaként azt jelöli meg, hogy „a magyar történelem egyik legnagyobb uralkodóját el lehet temetni, végre méltó nyughelyre találhat, és ott egy nemzeti kegyhely jöhet létre”

Fotó: FMH-archív / Nagy Zoltán Péter

Hartvik püspök Szent István-legendájából való az idézet, amely Könyves Kálmán korából tekint így vissza a Szűz Mária-bazilika rendeltetésére. A „magyar nemzet álladalmi temploma” – írta róla 1898-ban Károly János, Fejér vármegye monográfusa. Háromszor is jogosan tette, hiszen a bazilika három állami-szakrális szerepkört töltött be: 1000 és 1527 között minden uralkodónkat itt koronázták meg; 1543, a város török elfoglalása előtt elhunyt királyaink közül 15 ide temetkezett [vagy 16 – a bizonytalanság oka, hogy III. István király (1162–1172) esetleg Esztergomba]; 1083-ban a bazilika falai között avatták szentté István királyt, majd Imre herceget.

A többször átépített, hatalmas templom hosszú romlás után a XIX. század elején eltűnt a föld színéről, de 1848 decemberében új (utó)életre kelt, amint romjai közül egy ötsíros temetkezés nyomait tárták fel. A sírok között egy királyi házaspár nyughelyét is megtalálták: halottait időt­álló érvénnyel azonosították III. (Nagy) Béla király (1172–1196) és első felesége, Antiochiai Anna (†1184/85) királyné személyében. Későbbi ásatások során további csontok kerültek elő. A leletek kis része ma Budapesten található, nagyobb része maradt Fehérvárott, de a Romkert osszáriumában összekeverten várja sorsa jobbra fordulását.

Jelen sorok írójának történészként alkalma nyílott végigkísérni az 1848-ban feltárt csontvázak archeogenetikai vizsgálatát. A Kásler Miklós professzor létrehozta nemzetközi kutatócsoport 2018-ban, Olasz Judit első szerzőségével publikált eredményei szerint sikerült az Árpád-ház apai génállományát meghatározni; ez alapján Szentirmay Zoltán professzor irányításával 2019-re azonosítani lehetett még egy királyt: III. Béla jobbján apai nagyapja, II. (Vak) Béla (1131–1141) nyugodott.

E fejlemények hírértékét újabban háttérbe szorítja Székesfehérvár másik nagy halottja, Hunyadi Mátyás király (1458–1490). Tudjuk, Horvátországban nemrég felnyitották Mátyás természetes fia, Corvin János (†1504) és János fia, a hatévesen elhunyt Kristóf (†1505) sírját. (A legfrissebb hírek szerint Corvin János és Kristóf apa-fiú kapcsolatát a genetikai vizsgálat is igazolta.) Ezáltal lehetőség nyílt arra, hogy meghatározzák a Hunyadiak Y kromoszómáját, és így a fiú segítségével azonosíthassák az apa, Mátyás király csontjait. Mivel korábban két királyazonosítás (III. Béla és II. Béla) között 170 év telt el, most joggal bizakodhatunk abban, hogy nem kell megint 170 évet várnunk.

III. Béla arcrekonsrukciója, Skultéty Gyula alkotása
Fotó: a szerző

Úgy látszik, nem mindenkit tölt el felhőtlen örömmel ez a lehetőség: két publicisztika szerzőit biztosan nem. Galántha Gergely a 444.hu-n „Akik már a halottakat sem bírják békén hagyni” címmel írt kritikát, Bárány Balázs „Miért lett ennyire fontos a kormánynak Mátyás király kiásása?” címen az azonnali.hu oldalon tette fel a kérdést történészeknek.

Galánthának sikerült a régészet és a hozzá kapcsolódó tudományok létjogosultságát kapásból kétségbe vonnia. Ha eljárásának tudományos értéke nem is, de legalább őszintesége méltányolható. Igaz, másutt nem ilyen nyílt, mert van, hogy más szaktekintély mögé bújik. Tudni való, hogy a fehérvári királytemetkezésekről 1987-ben tanulmányt közölt Engel Pál akadémikus. Engel gondolataira előszeretettel hivatkoznak bizonyos körök, akik politikai nézeteiket akarják tudományosság látszatával felruházni. (Bár nem azt szokták emlegetni ezek a körök, hogy Engel Pál kedvezően ítélt László Gyula régészprofesszor „kettős honfoglalás” elméletéről.) Galántha sem tett másként: ő Engel azon állítólagos (!) megállapítását közölte, amely az antropológiai vizsgálatokat érintette: „minden fillér, amit az azonosításra ráköltünk, kidobott pénz”. Csakhogy ez Engel Pállal szemben méltatlan eljárás, hiszen ő 20 éve, hogy meghalt, így nem tudni, mi lenne a véleménye az azóta felfutott archeogenetikáról mint új tudományos vizsgálati módszerről.

Szerzőnknek kétségkívül igaza van abban, hogy a csontok mai állapotát nem lehet csak a törökök és a Habsburgok nyakába varrni, mert magyarok is követtek el mulasztásokat. Igen ám, de a jelenkori kutatásokat összefogó Kásler Miklós miniszter a vizsgálatok egyik hozadékaként azt jelöli meg, hogy „a magyar történelem egyik legnagyobb uralkodóját el lehet temetni, végre méltó nyughelyre találhat, és ott egy nemzeti kegyhely jöhet létre.” Miért baj az, hogy a kegyeleti szempontból kifogásolható állapotok megjavítása szintén napirendre kerül? Avagy pont azért hagyjuk békén a halottakat, hogy tovább elmélkedhessünk a csontok kegyelettelen állapotban való tárolásáról?

Galántha Gergely láthatólag nem kedveli a tudósból lett minisztereket. Ez ízlés dolga. Civil kurázsiját (?) azonban furán fejezi ki, amikor cikke mondandójához nem tartozó módon felhozza a középkortudós miniszter, Hóman Bálint „Pufi” gúnynevét. Pont ezt a Hóman Bálint nevű halottat nem tudta „békén hagyni”? Miért szelektál, hogy mely halottaknak jár a békén hagyás kegyelete, melyeknek nem? Olybá tűnik, hogy e téren komoly hátrányban van Hóman, aki még Székesfehérvár országgyűlési képviselője is merészelt lenni.

Kásler Miklós miniszter a vizsgálatok egyik hozadékaként azt jelöli meg, hogy „a magyar történelem egyik legnagyobb uralkodóját el lehet temetni, végre méltó nyughelyre találhat, és ott egy nemzeti kegyhely jöhet létre”
Fotó: FMH-archív / Nagy Zoltán Péter

Bárány Balázs körkérdése során szintén sok minden előkerült. Ami ebből tárgyunk szerint értékelhető, az a lehetséges perújrafelvétel a Hunyadiak származásáról. Félezer éve kering az a hír, hogy Hunyadi János vér szerinti apja nem Vojk havasalföldi előkelő, hanem Luxemburgi Zsigmond király (1387–1437) volt. Ez az összeállítás egy másik akadémikus szakmai hitelének pajzsa mögé bújtatja a bizonyítás érveit: Kubinyi András nyilvánvalóként írta le a Hunyadiak román származását.

Belátom, ez a szokás ragadós, mert most én is egy történész akadémikus szaktekintély mögé bújok, akinek okfejtése alapján éppen a Hunyadiak „román” – helyesebben oláh – eredete zárható ki. Mályusz Elemér 1939-ben a Balkán mélyéről szétrajzó románság sorsát vázolva így fogalmazott: „Csak a Dunától északra vándorlók, akik keleti néptöredékek, mint kúnok, besenyők, tatárok, azaz nomád nagyállat-tartó, harcos népelemek uralma alá kerültek, tudtak uraik vezetése alatt állammá szervezkedni és sajátosan egyéni jellegű néppé, az oláhsággá fejlődni.” Bizony, kevéssé elismert az a tény, hogy a román néppé válás e korai szakaszában mily fontos szerepet játszott a kun elit. (Havasalföld korábbi lakosai évszázadokon keresztül sztyeppei törökségi népek: besenyők, úzok és kunok voltak).

Ebből a közegből származott Vojk Buthi (nevéből nem nehéz Szent István királyunk törökös Vajk nevét felidéznünk!), akinek etnikai tudata a „kun” és a „magyar” között éppen tehetett egy „oláh” kitérőt, de akinek neve is rávall a törökségi eredetre. Éppen ezért zárható ki, már a genetikai vizsgálatok előtt Hunyadi János és így Mátyás „román” eredete. Mert ha az Y kromoszóma jellemzői a sztyeppevidékre mutatnak, akkor az új tudomány azt igazolja, amit a régi írott kútfők többsége állít: Hunyadi János Vojk Buthi fia volt. Ám ha az atyai vérvonal Nyugat-Európába vezet, mondjuk Luxemburg felé, akkor egy pajkos pletyka nyer bizonyítást. Szerencsére a két „apajelölt”, Vojk és Zsigmond vérségileg távol áll egymástól, így egy sikeres génvizsgálat perdöntő ítéletet hirdethet. Akár kun, akár luxemburgi volt Hunyadi Mátyás magyar király őse, azzal az eredménnyel kell szembenéznünk, Székesfehérváron innen és túl.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!