A „Napkeleti” kolera tombolása – az első hazai kolerajárvány és Fejér megye

A Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltárának iratanyagában számos dokumentum tudósít a XIX. század járványügyéről, illetve a kolerajárvány és maga a betegség kezelési módjairól. Mielőtt ezeket ismertetném, beszéljünk magáról a kórról.

A koleráról

A „napkeleti” kolera (másként epemirigy) a vibrio comma cholerae nevű baktérium okozta vékonybélfal-gyulladással és rendkívül híg – akár 1 liternyi – székletürítéssel és hányással járó betegség. Kiszáradáshoz, illetve keringésleálláshoz vezethet. Neve a görög kholera (ereszcsatorna) szóból származik. A kórokozóval elsősorban szennyezett víz vagy élelmiszer útján fertőződhetünk. A kór először a Gangesz deltájánál tűnt fel, és az ókorban (Kr. e. 400) is járványokat idézett elő, de a XVIII. századig nem lépett ki Ázsiából. A közlekedés fejlődésének negatív velejárója volt, hogy a fertőzött egyének az akár három nap lappangási idejű betegséget távolabbi vidékre is átvitték. Az 1830-as években a kolera végigsöpört Európán, később átjutott az USA-ba is. Az epemirigy megyénkben 1831 júliusában jelent meg. Hamar epidémiá­vá alakult, mivel ebben az időszakban a legnagyobb a víz-, illetve nyersgyümölcs- és zöldségfogyasztás. A járvány megfékezése érdekében július 10-én megalakították a Fejér Vármegyei Kolerabizottságot. A bizottság első rendelkezései­vel ellenőrzés alá vonta a nagy szárazföldi és vízi útvonalakat. A megyék közti átjárást csak úti levelek mellett engedélyezték. Ezt bizonyítja Peltzl Ágoston rácalmási származású pesti tanuló esete is, akit csak az okmány bemutatása után engedtek a szülői házba, azzal a kikötéssel, hogy leg­alább tíz napig otthonról „eltávozni ne bátorkodjon”.

A kolera sújtotta településekre orvosokat, illetve seborvosokat küldtek

A kolera sújtotta településekre orvosokat, illetve seborvosokat küldtek, akik ezért az egy vagy kettő (konvenciós) forint napi bérük mellé jutalmat is kaptak. „Szomorú eset esetén” özvegyeiknek, illetve gyermekeiknek járt az illetmény.

A helybeli elöljáróknak meghagyták, hogy naponta több alkalommal járják be a betegek otthonait, és az új megbetegedéseket azonnal jelentsék a kirendelt doktornak. A kolerások házait polgári őrökkel és katonai erővel el kellett zárni.

Amikor a ragályban szenvedők száma túl magasra emelkedett egy településen, a bizottság vesztegzár alá helyezte. 1831. július 27-én időlegesen beszüntették a megyebeli vásárokat és búcsúkat is.

Akik a gyógyszerekért feleltek

Az orvosságokat elsősorban a székesfehérvári gyógyszertárak (Fekete Sas, Magyar Korona, Szentháromság) szolgáltatták, de Csákvár, Lovasberény és Adony is szerepet kapott a gyógyszerellátásban. Orvosságra 2168 forint 69 koronát költöttek a vármegyében. Ebből megközelítőleg 1180 forint Braun Jósef székesfehérvári gyógyszerész Fekete Sas nevű patikáját (ma Patikamúzeum) gazdagította. A számlákból tudjuk, hogy bizmutport, higanyt és laudánumot (ópium) is felírtak doktorok.

Ezen felül számos gyógy­mód és előírás ismeretes: a beteget nem lehetett apró, nyirkos szobákban elhelyezni, fontos volt, hogy távol legyenek az „ártalmas kipárolgástúl”, vagyis az árnyékszéktől, istállótól vagy műhelytől. A helyiséget napi kétszeri szellőztetéssel, borókafenyőfüsttel és borecet-párologtatással kellett fertőtleníteni.

Az orvosok, a betegek gondozói és a sírásók megelőzés céljából üvegcsében borecetet vagy ecetsavat vittek magukkal, ezt tartották orruk, illetve szájuk elé a betegszobában. Klórmésszel vagy borecettel a vizsgálatok elején és végén kezet mostak, sőt még a szájukat és orrukat is kiöblítették. Naponta meg is fürödtek a két szer egyikével. A beteg „kihányt söpredékeit” (például székletét) klórmésztejjel leöntötték, elégették majd elásták. Mielőtt pedig egy holttestet megérintettek volna, leöntötték klórmésztejjel. A halottat az orvosi vizsgálat után koporsóba tették és 24 órán belül eltemették. A holttestet kizárólag kocsin lehetett szállítani, nem lehetett vállon kivinni a házból, még a rácoknál szokásban lévő tort is betiltották.

Fejér megyében 7202 fő hunyt el a betegségben

1831. év végén kelt megyei és megyeszékhelyi halálozásokat összesítő irat tanúsítja, hogy Székesfehérváron az 1474 fő epemirigyes betegből 898 elhalálozott. Novák Jósef megyei főorvos jelentése szerint Fejér vármegyében – a megyeszékhely, Székesfehérvár nélkül – 99 településen jelent meg a kórság, a 107 319 fős összlakosságából 14 085-en fertőződtek kolerával és 6304-en vesztették életüket. A kór a legnagyobb pusztítást Ercsiben, Adonyban és Érden végezte, a három községben összesen 866-an haltak meg. A két adatsort összesítve láthatjuk, hogy 7202 fő hunyt el a betegségben. Emléküket az „Epe Mirigy Dühére” 1834-ben megújított Nagyboldogasszony szobor őrzi. Az alkotást az Alba Pláza áruház épülete előtt találjuk. Az alispáni jelentésekből tudjuk, hogy a következő epemirigyjárvány nem sokat váratott magára: 1872–1873 között pusztított és 2696 életet oltott ki. A kolera megelőzésére még ma sincs tökéletes védőoltás, manapság antibiotikumokkal kezelik, továbbá a cukor és a só pótlása szerepel a gyógymódok között.