Ismerik-e a december 5-én, Fehérváron királlyá koronázott Ottót?

Ottó, aki egyes források szerint V. Béla király néven kívánt uralkodni Magyarországon, IV. Béla, a „második honalapító” unokája, Árpád-házi Erzsébet hercegnő, illetve Wittels­bach Henrik bajor herceg fiaként látta meg a napvilágot 1261-ben. Vagyis nőági leszármazottja volt az Árpád-háznak.

Miután 1301-ben meghalt III. András magyar király, akit mint az Árpád-ház „utolsó arany­ágacskája” szokás számon tartani, s akivel férfiágon kihalt az államalapító dinasztia, Ottó is a trónkövetelők sorába lépett. Jól jött neki ehhez, hogy birtokába került a Szent Korona. Ezzel aztán 1305. december 5-én megkoronázta őt Benedek veszprémi és Antal csanádi püspök – tehát nem az esztergomi érsek! – Székesfehérváron, a koronázóvárosban.

Ottó országlása rövid volt, hatalma szerény, csekély. A 14. század elejét a honi történelem­írás gyakran az interregnum szóval jellemzi, amely király nélküli állapotot jelent, önmagában ez is jellemzi Ottó országlását. Az interregnumnak Károly Róbert uralkodása vetett véget, de az egy másik történet.

Az ország területén a korban több úgynevezett „kiskirály” töltötte ki a hatalmi vákuumot. Egyikük, az egyik leghatalmasabb az erdélyi Kán László 1307-ben fogságba vetette Ottót, a Szent Koronát elvette tőle, s 1309-ig magánál tartotta. Ottót pár hónap után, váltságdíj ellenében eleresztette, aki „hazakullogott” Alsó-Bajorországba. Ottó 1312-ben bekövetkezett haláláig viselte ugyan a magyar királyi címet, de sok vizet már nem zavart.