Id. Éber Sándor festőművész munkássága bekerült Ráckeresztúr helyi értéktárába

Ha valaki körülnéz Ráckereszt­úron, talán azt mondja, ugyan, ez csak egy falucska, éppolyan, mint a többi száz meg száz. De mégsem! Áll itt egy kétszáznegyven esztendős, különleges Szent László-ábrázolással díszített Szentháromság-szobor, mely már a megyei értéktár része, s idetartozik a világrekorder magyar tarka, Auguszta 26 története is, vagy épp a délután három órai harangszó, ami szintén egyedülálló hagyomány az országban. Éltek, élnek itt még néhányan, akik értéket teremtenek és értéket őriznek, s akiknek szívügyük a település múltja és jelene.

A helyi értéktár bizottság idén februárban vette föl az értéktárba id. Éber Sándor festőművész munkásságát. A művész Ráckeresztúron született 1878. június 6-án Éber Márton kántortanító és Pápay Anna harmadik gyermekeként. A szülők az első gyermek halála után a másodikat fölajánlották a Jóistennek, vagyis ha őt megtartja, akkor majd papnak adják. Így lett. Az 1873-ban született Éber Géza az egyház szolgálatába állt, bár művészi tehetsége vélhetően erősebbnek bizonyult. A korabeli sajtóban több cikk olvasható arról, hogy figyelemre méltó koncerteket adott, sőt, úgy tudjuk, tehetségére Liszt Ferenc is felfigyelt, aki Szekszárdon hallotta játszani zongorán Éber Gézát. A Tolnamegyei Közlönyben olvasható, hogy „már mint kis gyermek néhai Augusz báró meghívására Liszt Ferenc előtt is játszott”, s „a nagytehetségű zongoravirtuóz később több alkalommal koncerteken ragyogtatta tehetségét, és számtalanszor játszott meghívásra jótékony célra”. A fiatalember nyilván meg akart felelni egyházi kötelezettségeinek is, és ahogy mondani szokás, két végén égette a gyertyát. Fiatalon halt meg, életének negyvenharmadik, áldozópapságának huszadik esztendejében.

A családban a művészi tehetség többszörösen megmutatkozott. Géza öccse, Sándor előbb Pécsett elvégezte a tanítóképzőt, népiskolai tanító lett, majd 1896-tól a fővárosban, az Országos Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképző­ben (a mai Képzőművészeti Egyetem elődje) folytatta felsőfokú tanulmányait. Négy éven át Székely Bertalan volt a mestere, akitől nemcsak alaposságot tanult, de – miként Mészáros Fülöp írja a Művészet című folyóiratban – „nagy tanítómestere bensőséges szem­léletből fakadó piktúrája mellett annak szellemisége is mélyen hatott rá”. Id. Éber Sándort elsősorban a freskófestés vonzotta már a főiskolán is, és az ehhez szükséges mesterségbeli tudást igen jól elsajátította.

Rajztanárként előbb Kiskunfélegyházán, majd Sárospatakon tanított, 1902-ben került saját kérésére Bajára, ahol negyvenöt évet élt és alkotott. A tanítóképzőn jó pedagógusként lelkesen adta át tudását a fiataloknak, akik szerették, tisztelték, különleges egyénisége vonzotta a diákokat. Házában szívesen fogadta barátait, művésztársait. Megfordult nála Déry Béla, Elek Artúr, Ernst Lajos, Lázár Béla, Tornyai János, de nem kerülte el házát Nagy István és Rudnay Gyula sem. Tornyaival rendszeresen levelezett, s nemcsak szakmai, hanem magánéleti kérdéseket is megosztottak egymással, s miként a levelek aláírásából kitűnik, bensőséges viszonyban álltak. Tornyai hol „öreg Jankód”-ként, hol „holtig hálás híved”-ként, hol pedig „Jankó de Tornyai”-ként köszön el barátjától.

Id. Éber Sándor nemzetközi ösztöndíjjal Rómában tanulmányozta a freskófestészetet, ott alakult ki egyéni stílusa is. Hazatérve számos település templomában alkotott, igen nagy munkabírással. Lánycsókon, Szászváron, Béregen, Hajóson, Dusnokon, Nagykanizsán, Kelebián, Hercegszántón, Pellérden, Bácsborsódon, Katymáron, Madarason, Tolnán, valamint Budán és Pécsett is megtalálhatók munkái, melyekre jellemző a napfényes táj s a nép köréből választott figurák. Ábrázolásmódja nem modoros, nem konvencionális, sokkal inkább dekoratív és rea­lista. A már idézett Mészáros Fülöp szerint ha elmélyülten figyeljük az Éber-alkotásokat, „megejtően halk szerénység nyilatkozik meg előttünk. Művei megfelelnek a művész tudatosan használt eszközeinek és céljainak. Munkái nem pusztán esztétikai élményt, de tisztult etikai lényeget nyújtanak”. Az Éber-freskók egyediek s lenyűgöző hatásúak, elég, ha csak például a pécsi Szent Ferenc-templomban látható freskókra gondolunk (Szent Ferenc Naphimnuszára vagy a Szent Antal-ábrázolásra, amint a halaknak prédikál), de a legkiemelkedőbbek között említhetjük a bajai plébániatemplom nagy méretű Jézus-oltárképét és a dusnoki Szent Fülöp és Jakab apostolok templom olaj oltárképét is.

Id. Éber Sándor szívesen festett portrékat is. Ihletadó múzsája felesége, Bartsch Julianna volt, híresek önarcképei is, de művészbarátairól – Dezső Alajosról, Nagy Istvánról, Tornyai Jánosról, Fülep Lajos művészettörténészről, Rózsahegyi Kálmán színművészről – is születtek arcképek, sőt egy alkalommal elkészítette a Bajára látogató Mécs László költő portréját. Megrendelésre is festett, többek között a kalocsai érsek megbízásából 1931-ben XI. Piusz pápa nagy méretű portréját, gróf Bethlen István miniszterelnök, Borbíró Vojnics Ferenc bajai polgármester arcképét. Halála napján, 1947. december 15-én is dolgozott: befejezte Geringerné portréját, kerékpáron elvitte a megrendelőnek, majd rosszul lett, s földi élete véget ért. A bajaiak és most már a ráckeresztúriak is tisztelettel őrzik emlékét.