Frissen Fejérből

2021.09.27. 07:02

Hatvan évvel ezelőtt még épült a fehérvárcsurgói homokfinomító

Baráth Eszter

A fehérvári Selyem utca: a négyzetméterárak alapján a legdrágább panelházas utca a megyében Fotó: NN / FMH

Késett az építkezés

Hatvan évvel ezelőtt a ­Fejér Megyei Hírlapban a fehérvárcsurgói homokfinomítóval is foglalkoztunk.

„Régóta húzódik már a fehérvárcsurgói homokfinomító építése. Az eredeti tervek szerint 1959-ben már üzemeltetni kellett volna, közben azonban változtattak a tervrajzokon, korszerűbbé alakították át” – írták 1961-ben ezen a napon. Az akkori tervek szerint, a módosítások miatt csak 1962-ben állították volna próbaüzembe.

„A homokfinomító évente 25 000 tonna üveghomokot állít majd elő, s a számítások szerint ez a mennyiség fedezi a hazai szükségleteket” – közöltük megyénk napilapjában.

Új típusú ingatlanos

Az 1980-as évek elején váltak népszerűvé a panelekből épített családi és sorházak. Ezzel foglalkozott a megyei hírlap 1981-ben ezen a napon megjelent cikke is.

„Tetszetős, jó beosztású házak, többnyire beépített tetőtérrel – s mindez házgyári panelból. Az áruk négyzetméterenként szinte azonos a szabvány lakótelepi épületek lakásaival, csak hát itt másfél-kétszer akkora egy lakás, garázs is kerül mellé, így az ár eléri az egymilliót” – írták az épületekre vonatkozó át­lagárakat 40 évvel ezelőtt. Az ár kialakulását, összetételét 1981-ben részletesen is olvashatták.

Baráti összeköttetés

1991-ben ezen a napon a Fejér Megyei Hírlap címoldalán olvashatták a vastagon szedett címet: Új baráti kör alakul – Két történelmi város kapcsolata. „A Németországbeli Schwäbisch Gmünd és Székesfehérvár partnervárosi kapcsolatát újabb esemény gazdagítja, német–magyar baráti kör alakul” – írták 30 évvel ezelőtt. A cikkből kiderült, hogy a baráti kör megalakulásához az vezetett, hogy abban az évben orosz átképzős tanárok német anyanyelvi kurzuson vettek részt a testvérvárosban, melynek során a szakmai programok mellett megismerhették a várost, a történelmi hagyományokat és az ott élőket is.

Vezető képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!