Hatvanéves a fehérvári vidámpark

Talán sok olyan olvasónk van, akiben még elevenen él a csörgedező patak mellett 1960-ban felállított vidámpark.

Azt már most kijelenthetjük, hogy technikai felszereltsége nem volt éppen magas fokú, még a saját korához képest sem. Két évvel később adták át a hatszorosára bővített és felújított sztálinvárosi vidámparkot, ahol bizony nemcsak a méretek (százholdas területen feküdt a komplexum), hanem a minőség is magasabb volt, de ezt a különbséget a pártállam biztosította. Nehogy már az ezeréves város gyermekei úgy játszanak, szórakozzanak, mint a szocialista fellegvár aprajai! Így aztán Fehérváron egy szerény hatkosaras kerék, illetve óriáskerék került felállításra, ami szimbóluma lett a székesfehérvári vidámparknak. 1960. május 1-jén kiözönlött a fehérvári nép az akkor még csenevész fák mellé, és birtokba vették a játszóeszközöket. Ilyen játékeszköz volt a vasvillára hegesztett kerékpár, amelynek villáját a középső forgó csőhöz rögzítették, így tekerhettek körbe-körbe a gyerekek. A betonplaccon három kört lehetett menni a háromkerekű bringákkal, és bizony amíg egy tekert, addig a többi sóvárogva szaladt utána. Még a szülők is beültek porontyukkal a piciny tavacskában forgó vasladikokba. Ismert és közismert volt a felnőtteknek is megfelelő hely, a céllövölde, ahol pálcikákra szúrt ócskaságokat nyerhetett az, aki a rosszul beállított légpuskával kilőtte a pálcikát.

A vadászgépekből álló kötelék láncon pörgött, akárcsak a felnőttek nagy kedvence, a körhinta, de az előzőbe csak gyermek, méghozzá apró gyermek fért. De a büszkeség érzetét úgy fokozták a picikben, hogy a gépeket a szocialista fővárosokról nevezték el egy kivételével, annak neve Székesfehérvár volt.

Na, a hajóhinta tipikusan olyan játékszerként működött, ahol a fiú megmutathatta a lánynak bátorságát. Olyan lendületet kellett varázsolni, hogy túljusson a felső holtponton, ezzel teljes kört írjon le a hajó alakú hintával. Természetesen mindez mindenféle biztosítás nélkül. Ennek a mulatságnak sok nézője is akadt, s volt, aki már a látványától rosszul lett, persze a vattacukorra fogta, amit a bejáratnál kapott.

Később egy minidodzsem is működött a vidámparkban, amit a szocialista gazdasági mechanizmus jóvoltából hoztak Fehérvárra egy kimustrált hullámvasúttal együtt. A dodzsem park húsz kocsiból állt, amiket a budapesti vidámparkból kaptak. A hozzátartozó építményt társadalmi munkában állították fel a fehérváriak 1972-ben.

Aztán elindult a pusztulat. A villamos járgányok telepítését követő 18. évben politikai változások bontakoztak ki, és mint oly sok mindenen, a fehérvári vidámparkon is elkezdte koptatni fogait a rozsda. Szép lassan minden az enyészeté lett. 1994-ben a Fejér Megyei Hírlap hasábjain jelent meg olyan polgári kezdeményezés, amely a vidámpark megmentéséért szállt síkra. Aláírást gyűjtöttek, méghozzá 988-at 1994. augusztus 10ig. De ezt a kezdeményezést sokan elvetették. Egy hírlapos olvasó Kérem vissza az aláírásomat címmel levelet írt, amelyben azt fejtegette, hogy „a hétvégi éjszakákon az óriáskerekű alóli mulatóból özönlenek ki a duhajkodó részegek…”és „Inkább szűnjön meg az egész park az összes rosszal együtt”. Ez a nosztalgiázó, valamint keményen bíráló hangulat keveredett a fehérvári levegőben, miközben a rozsda folytatta munkáját. 2007. augusztus 1-re lebontották az óriáskereket, amely szimbóluma volt az egykori vidámparknak, vele együtt tűnt el a dodzsem rozoga épülete is.

A Koronás parkot mindenki ismeri, az lett a vidámpark egykori sétányából, csónakázógödréből, tekerős vasvillás biciklikből. Az óriáskerék és a dodzsem helyén egy szálloda áll és a hozzá épített sportcsarnok. A hatvanéves vidámparknak már nyoma sincsen, csak az emlékek. Az akkoriban, 1960-ban, illetve a felvételeink idejében, 1961-ben játszó gyerekek még emlékezhetnek. Ők lovagolták meg a háromkerekűt, ők repültek a vadászgépek láncai között, ők ültek izgatottan az óriáskerekű dobozába. Ha van olvasónk, aki felismeri magát, vagy rátalál egykori barátjára, rokonára, ismerősére, jelezze nekünk!