Fejér évfordulós emlékei

2021.04.01. 07:10

Harminc éve 31 forintért vehettünk egy doboz cigit

Sorozatunk, a Fejér évfordulós emlékei, a sok-sok évvel ezelőtt történt eseményeket gyűjti egy csokorba, amelyek anno megjelentek a Fejér Megyei Hírlap hasábjain.

V. Varga József

Eredményes öt esztendő

A megyei tanács végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén összegezte a kereskedelem és vendéglátóipar területén elért fejlődést – írta a Hírlap 50 éve. Eredményes öt esztendőről adtak számot, hiszen az 1965. évi 2,97 milliárd forintról 1970-re 4,82 milliárd forintra emelkedett a kereskedelmi forgalom. Ezen belül az élelmiszeripar 61, a vendéglátás és közétkeztetés 43,2, a ruházati és méteráru 41,4, a vegyes iparcikkek, tartós műszaki áruk értékesítése 87, 4 százalékkal emelkedett. Ennek alapja a lakossági bevételek jelentős emelkedése volt. A szövetkezeti fogyasztás 78,1 százalékkal nőtt.

Sebő és M. Tóth

Hétfőn este a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár olvasótermében Sebő Ferencnek tapsolt a termet zsúfolásig megtöltő közönség – számolt be a lap 1981-ben ezen a napon a Könyvtári esték sorozat népzenei rendezvényéről. M. Tóth István festőművész kiállítása a Magyar Néphadsereg Művelődési Központjában nyílt meg Székesfehérváron.

Föld körüli

Fa Nándor ismét a hullámok hátán – írta a Föld körüli vitorlásversenyről 30 éve a Fejér Megyei Hírlap. Véget ért a csaknem egy hónapos pihenő, s az uruguayi Punta del Este kikötőjéből ünnepélyes külsőségek között szombaton, magyar idő szerint 16 órakor ágyúszó adta meg a jelet az indulásra. A még versenyben lévők között ott volt Fa Nándor is, aki a kegyetlenül nehéz harmadik szakasz után jókedvűen, pihenten vágott neki az utolsó etapnak. A magyar hajós rajtja jól sikerült, és az 5. helyen vitorlázott.

Húsvéthétfő

Falun lehet, hogy még előkerülnek a vödrök, ám városon maximum a szódásszifon járja – állt az 1991. április 2-ai lapszámban. A szifonok ürültek, a tojásgyűjtő szatyrok és gazdáik pedig teltek. Húsvéthétfő volt.

Aranyérmes borok

A finn Pekka Lappalainen – akinek pincéje van a szőlőhegyen – kifejezetten a borverseny miatt igyekezett 20 éve Lepsénybe. – Egy evőkanálnyit kortyintunk, lecsorgatjuk a nyelvünk mellé, majd előre és hátra engedjük: ez a borkóstolás titka – világosította föl a Hírlap krónikását Papp Lajos szőlősgazda, nyugdíjas tanár, aki immár nyolcadik éve egyik fő szervezője a jeles nap eseményeinek. A 80 gazda 99 nemes nedűt nevezett a borversenyre. A művelődési házban Adovics Istvánné Erzsike köszöntötte a népeket. – Ne múljon el a jókedv ezen a szép napon! – mondta.

Beugratás, bolondozás

Régi szokás a bolondozás, április elsején már évszázadok óta szeretjük lóvá tenni barátainkat, ismerőseinket. Honnan ered ez a hagyomány? Milyen diákcsínyekre emlékeznek tanáraink? – ennek eredt a nyomába 10 esztendeje a Fejér megyei napilap. – Valószínű, hogy hozzánk a németektől került ez az ünnep, a nép körében a városi lakosság hatására terjedt el a 20. század első harmadában. Eredetileg a falvakban nem jó kezdőnapnak tartották nagyobb munkák megkezdéséhez – mondta Lukács László néprajzkutató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!