Esernyőre márpedig szükség van – Kitüntették Szentes Lászlót

Milyen eredményeket ért el az egyesület? Úgy is kérdezhetem, minek köszönheti a mostani kitüntetést?

– Birkózó utánpótlás-nevelésünk tevékenysége végig folyamatos volt, asztaliteniszben pedig utolsó évünk lett a legsikeresebb, hiszen csapatunk az ország legjobb tizenkét együttese közé került. Szeptemberben közöttük kezdjük el mérkőzéseinket. Másik húzó sportágunk lett a tenisz, hiszen a semmiből, amatőr szintről indultunk, és mára eljutottunk Magyarország legjobb nyolc csapata közé. Tömegsport szakosztályunk is vitézkedik, főként a szabadidős futás területén vagyunk jók. Ifjúsági honvédelmi nevelő munkánk meghatározó és folyamatos, ennek a legjobb példáját mindig szeptember 29-én, Pákozdon mutatjuk. Az idei lesz immár a 18. alkalom, amikor megrendezzük az országos ifjúsági honvédelmi járőrversenyt a Honvédelmi Sportszövetség égisze alatt kiemelt versenyként, az ország középiskolás diákcsapatai részére.

Ön milyen sportolói múlttal büszkélkedhet?

– Mint csaknem minden gyereknek, először az én álmom is a labdarúgás volt, mezőfalvai kölyökként jó ideig engem sem érdekelt más. Tizennyolc éves koromig ott futballoztam, aztán a főiskolai tanulmányok elszólítottak, és jött a nagy szerelem, a tenisz. Igaz, csak amatőr szinten játszottam, de aztán megtalált a csapatvezetés feladata, amely a legnagyobb kihívást jelentette az életemben a sport területén.

De a hivatása a katonaság lett. A honvédség, illetve annak idején a néphadsereg. Összegezne?

– Itt kezdtem Székesfehérváron 1975-ben mint fiatal tiszt. Akkor avattak fel rádiólokátoros szakon, azaz radaros az alapvégzettségem. Itt szolgáltam 1982-ig, közben átkerültem Szolnokra, aztán megkezdtem az akadémiai képzést a Szovjetunióban, hiszen nekünk akkor más lehetőségünk nem volt. Összfegyvernemi-légvédelmi szakon végeztem, majd visszakerültem Székesfehérvárra, az 5. hadsereg légvédelmi törzséhez. Ott különböző beosztásokban szolgáltam, majd 1996-ban neveztek ki légvédelmi főnöknek. Aztán 2000-ben, a vezérkari akadémia elvégzése után a honvédelmi minisztérium kötelékében átkerültem a védelmi igazgatás területére, ott dolgoztam tizenhárom évig mint a megyei védelmi bizottság titkára. Majd az utolsó másfél évben a megyei közgyűlés elnökének honvédelmi helyettese lettem.

A néphadsereg időszakában milyen volt a légvédelmünk? Mire készültünk és mire lettünk volna képesek?

– Nem tudom, mennyire nekem kell ezt értékelni. Az egy másik korszak volt, tudomásul kell venni, hogy a két világrendszer szembenállása határozta meg a Magyar Néphadsereg feladatrendszerét a szovjet befolyás alatt. Készültünk védelmi és támadó hadműveletekre egyaránt, a tervek alapján mentünk volna mi Ausztrián át még a Pó-síkságra is. A világ ezt így határozta meg, ezt így kellett teljesíteni. És az volt az az időszak, amikor a magyar légvédelem a legmagasabb szinten állt.

Ez világszínvonalat jelentett?

– Inkább azt mondom, megfelelt a szovjet elvárásoknak és a szovjetek által előterjesztett követelményeknek. Rendszerben gondolkodtunk akkor, mint ahogyan most is. Ám annak idején Varsói Szerződésnek hívták a rendszert, ma pedig NATO-nak.

Alapvetően arra készültek fel, hogy nyugat felől berepülések lesznek?

– Berepülések, és azoktól meg kellett védeni az országot, a szó szoros értelmében le kellett lőni az érkező ellenséges repülőgépeket. Nagyon fejlett légvédelmünk volt, ezt azért ismételten el kell mondanom. Létezett „honi légvédelem” és „csapatlégvédelem”. Utóbbi feladata, amit én csináltam, az volt, hogy biztosítani kellett a szárazföldi csapatok védelmét. A honi légvédelem pedig Budapest, a nagyvárosok, illetve az ipari objektumok légvédelmét garantálta.

Milyen készültséget jelentett ez a mindennapokban?

– A honi légvédelmi rendszer állandó készültségben volt az év minden napjának, órájának minden percében, de mi, csapatlégvédelmisek is nagyon magas készültségi szinten szolgáltunk. Nekem fiatal tisztként bármely időben képesnek kellett lennem arra, hogy adott esetben a laktanyát a legrövidebb időn belül elhagyjam, és induljak a feladatra. Gyakran megszólalt a lépcsőházban a csengő, olyankor az otthon lévő gyakorlóruhát felkaptuk, lerohantunk, felültünk az autóra, s mivel akkor még nem létezett mobiltelefon, nem tudtuk megmondani a feleségünknek, hogy mikor jövünk haza.

Volt éles bevetés? Amikor jött nyugatról egy repülő?

– Ezt a honiak tudják megmondani. Nálunk, a csapatlégvédelemnél ilyen jellegű támadás nem történt.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter hétfői nyilatkozatában megjegyezte, le a kalappal azon honvédtisztek előtt, akik hosszú időn keresztül a nagyon elavult haditechnikával is biztosítják a magyar légtér védelmét. Mire célzott pontosan?

– Egy ideig ugyanazon a folyosón szolgáltam Benkő Tiborral, ezért jól ismerem, és tudom, nagyon helyesen látja ezt a helyzetet. A jelenleg meglévő légvédelmi technikai eszközünk 1976-ban került rendszeresítésre.

Ez komoly? Amit most használunk?

– Igen, de az ennél fiatalabb, első hazánkba érkezett nyugati légvédelmi változat, a Mistral is még 1999-ben érkezett meg.

A Mistral bemutatkozó lövészetén ott voltam, és emlékszem, ön volt akkor a légvédelmi főnök.

– Valóban az én dolgom volt, hogy annak idején rendszerbe állítsam.

Lépjünk tovább: az Egyesült Államoktól vesz légvédelmi rakétarendszert a Magyar Honvédség egymilliárd dollárért. Indokolt ez a hatalmas összeg?

– A békének ára van, ezt nálam okosabbak is el szokták mondani. Bármennyire sok pénzbe kerül, meg kell felelnünk azoknak a követelményeknek, amelyek a NATO-szerződésben szerepelnek. A fegyver soha nem olcsó, de tetszik vagy nem, szükség van rá. Ahhoz, hogy az emberek nyugodtan letegyék a fejüket aludni, szükség van egy esernyőre, egy megbízható rakétavédelmi pajzsra, bármilyen esetre felkészülve. Azt hiszem, a lépés megfontolt. Szakemberként mondom, ilyesmit csak rendszerként szabad megvásárolni, s én azt olvasom ki a történésekből, hogy ez így történik, s végül minden szükséges eszköz megérkezik majd.

Miként telnek a napjai? Hallom, hogy részben írással.

– Úgy érzem, van miről beszámolnom. Sok kiadvány megjelent már a légvédelem történetéről, és szerzőtársammal úgy döntöttünk, van még dolgunk ezen a területen. Én voltam az utolsó légvédelmi főnök a szárazföldi haderőnemnél, ezért úgy gondoltam, vágjunk bele, és írjuk meg a szárazföldi csapatok légvédelmének történetét a kezdetektől napjainkig.