Bűnesetek Fejér megyében a 19. század végén és a 20. század elején

A korabeli közigazgatási rendnek megfelelően a vármegye alispánjának (a megyei közigazgatás vezetőjének) mind a községi elöljárók, mind a rendőri szervek jelentést küldtek a megyében történt bűnesetekről, ezekből ismertetünk most néhányat.

A vagyonszerzés egyik ősi formája a rablás, lopás, melyet a 19. század végén is sokan műveltek. Például Baracska község elöljárósága 1881-ben jelentette, hogy október 24-én este két baracskai és egy székesfehérvári fuvaros kocsiját Kápolnásnyék és Pettend között az országúton hárman megtámadták, arra felmásztak és a rajta lévő holmikat elrabolni igyekeztek. A megtámadottak ellenálltak, így a rablás meghiúsult.

A tárnoki postahivatal jelentése szerint 1881-ben a település környékén több rablás is előfordult, ezért a Magyar Királyi Postaigazgatóság Fejér megye alispánjához fordult, hogy a postahivataltól a pályaudvarhoz este 7 óra 20 perckor induló, majd 9 óra 20 perckor visszaérkező postai gyalogküldönc mellé egy fegyveres őrt biztosítson.

Egy másik ügyben május 2-a éjjelén öreg H. János csókakői nyugalmazott erdész ablakát feltörték, és a szobájában talált összes ingóságát ellopták. Az elrabolt tárgyak jegyzékén szerepel többek között 6 darab ezüstkanál, 28 női ing, 18 fehér vászonlepedő, 24 törülközőkendő, 8 méter szürke szövet, 1 pár lakkbőr férfi félcipő, 1 pár női cipő fehér gombokkal és 70 pár női kötött fehér harisnya is. Az ilyen típusú jegyzékek több mint száz év távlatából fontos életmód- és tárgytörténeti források. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy ma egy átlagos háztartásban van-e 24 törölköző, vagy éppen 70 pár harisnya?

Az emberi természet 130 évvel ezelőtt sem volt különb, mint manapság, ha igaztalanul kellett valakit vádolni, elődeink kreativitása sem ismert határokat. T. Demeter 1885-ben feljelentette a belügyminiszternél H. József sárkeresztúri lakost hamis bankjegy forgalomba hozatala miatt. A vizsgálat kiderítette, hogy a vádnak semmi alapja nincsen, mindössze a feljelentő bosszújáról volt szó.

A vasút megjelenésével új „bűncselekményfajta” ütötte fel a fejét és nem feltétlenül a vonatrablásra kell itt gondolni. A Magyar Királyi Államvasutak Üzletvezetősége jelentette, hogy 1885. november elsején az 5. számú vonatot kővel dobták meg, amikor az elhaladt a bicskei állomás mellett lévő temetőnél. Egy első osztályú kocsi ablaka betört, az üvegszilánkok pedig az egyik utas arcán sérülést okoztak. Az államvasutak üzletvezetője felhívta az alispán figyelmét arra, hogy ezen a vonalon udvari vonatok is közlekednek, így akár őfelsége a király személyének biztonságát is veszélyeztethette volna a támadás.

A megye „jó hírét”, a nem túl éles eszű bűnelkövetők a megyehatáron túlra is elvitték 1906-ban. T. Erzsébet 32 éves martonvásári vagyontalan, írni-olvasni nem tudó nőt és társát, N. Imre 31 éves székesfehérvári, vagyontalan, írni-olvasni tudó, foglalkozás nélküli kocsist lopás miatt ítélték el. A vadházasságban élő párt hamis iratok alapján egy budapesti bérházban házmesternek fogadták fel. A ház padlásán az ott lakók különböző ingóságokat tároltak. Az álházmesterek több lakó ládáját is feltörték és azokból elsősorban ruhaneműket emeltek el. Voltak, akiktől csak 70–100 korona értékű, de volt olyan is, akitől 1200 korona értékű ruhaneműt zsákmányoltak, melyet aztán elzálogosítottak. A nyomozás során az elkövetőknél megtalálták a zálogjegyeket, és bűnösségüket egyértelműen bizonyította az is, hogy N. Imre letartóztatásakor az egyik házbéli lakó ingét és alsónadrágját viselte.

Ebben az időben a településeken történt bűnügyek felderítése a községi elöljárók, jegyzők számára is adott feladatot, amelyet nehézkesen tudtak csak ellátni, tekintve, hogy nem voltak nyomozásra berendezkedve és a közigazgatás ügyes-bajos dolgainak elvégzése mellett idejük sem nagyon volt ezen teendők ellátására. Sajnos azonban előfordultak olyan esetek is, amikor a hivatalnokok voltak teljesen alkalmatlanok ilyen típusú feladatok megoldására, és ez tragédiát szült. Sáregresen is ez történt 1908. június 18-án, amikor B. Lajos meggyilkolta a feleségét a községháza kapujában. A vizsgálat kiderítette, hogy B. Lajost és feleségét a köztük lévő viszály miatt a községi bíró berendelte a községháza tanácstermébe. Miután a hivatalban nem sikerült ügyüket rendezni, a férj az épület előtt feleségére támadt és 30-40 késszúrással megölte őt. A tanácsteremből ugyan többen kiszaladtak, de megakadályozni senki nem merte a gyilkosságot. A legnagyobb mulasztást a községi bíró akkor követte le, amikor a gyilkosság után nem tartóztatta le a tettest, aki hazasétált és három gyermekét is meggyilkolta. A községi bírót az eset miatt súlyos kötelességmulasztással vádolták meg, ez a meggyilkolt családon azonban már nem segített.

Látható, hogy a bűncselekmények fajtái mit sem változtak az elmúlt 100–130 év során: a rongálás, a lopás, a rablás, a csalás, a gyilkosság éppúgy része volt eleink életének, mint a ma emberének. Az alapvető különbség a bűnüldözés formáiban érhető tetten, illetve a büntetési tételekben, büntetési formákban mutatkozik meg, de ez már egy másik történet.