Egy missziós magyar szerzetes a szövetségesek fogságában

2020.07.19. 20:00

Bernáth Gábornak nagy álma teljesült azzal, hogy sikerült kiadatnia édesapja unokatestvérének memoárját

Perjés Antal Patrik karmelita szerzetes 1942-ben a Közel-Keleten végzett missziós munkát. Az iraki angol fennhatóság internálótáborba zárta mint az egyik tengelyhatalom állampolgárát. Öt évet töltött fogolyként előbb Palesztinában, majd Afrikában. Immár magyarul is olvasható memoárja hiánypótló könyvdokumentum. Új világ a történelemkutatás területén, most már ilyen is van forráskiadványként.

Majer Tamás

Bernáth Gábor amatőr családfakutatónak nagy álma teljesült azzal, hogy sikerült kiadatnia édesapja unokatestvérének memoárját

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A tősgyökeres székesfehérvári Bernáth Gáborral beszélgettünk az Emlékirataim – Magyarként a második világháborús közel-keleti és afrikai internálótáborokban című frissen megjelent kötetről. Gábor a magyar kiadás szerkesztője, családfakutatás közben került a kezébe Tóni bácsi angol nyelvű, 1993-ban megjelent önéletírásának fénymásolata. Rokonok.

Ki volt Perjés Antal Patrik? Milyen rokoni szálak fűzik hozzá?

– Személyesen sosem találkoztam vele. Édesapám unokatestvére. 1913. június 3-án született Budapesten. Hivatalos neve akkor még Pivler volt, az édesapja, id. Perjés Antal időközben magyarosította a család nevét. Perjés Antal Patrik édesanyja és az én nagymamám testvérek voltak. Tóni bácsi az emlékirataiban nagyon szépen leírja, hogyan találta meg a hivatását, hogyan lett belőle szerzetes. A harmincas évek elején került a keszthelyi karmelitákhoz. 1938-ban szentelték pappá, és már abban az évben ki is ment Rómába: felkészülni a missziós életre. 1939 őszén Rómából indult el a Közel-Keletre, végigjárta egy jelentős részét: Bejrút, Ramadi, Bagdad… A negyvenes évek elején Baszrában személyes tanúja volt annak, amikor az irakiak fölkeltek az angol fennhatóság ellen. Miután 1941-ben Magyarország belépett a második világháborúba, 1942 júliusában internálták az angolok. Hoztak egy olyan törvényt, aminek értelmében minden, a tengelyhatalmakhoz tartozó ország állampolgárát – aki ebben a térségben volt – össze kellett gyűjteni. Patrik atyát előbb egy palesztinai internálótáborba vitték, majd ’42 augusztusában, a Szuezi-csatornán keresztül át Kenya, Kongó, Uganda térségébe. 1947-ig volt a különböző hadifogolytáborokban.

Bernáth Gábor amatőr családfakutatónak nagy álma teljesült azzal, hogy sikerült kiadatnia édesapja
unokatestvérének memoárját
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

 

Az emlékirataiból az derül ki, hogy a táborokban lévő emberek lelki gondozásával foglalkozott, segített, ahol tudott. Nagyon érdekes történeteket ír le. ’47-ben sikerült kijutnia Afrikából, először Londonba ment, majd Írországba, aztán Brüsszelen keresztül Rómába, a szerzetesi központba. Majd még abban az évben hazajött Magyarországra, Budapestre, illetve Százhalombattára, a nála öt évvel fiatalabb testvéréhez, Perjés Bélához, aki akkor ott volt plébános. 1948. elején visszament Rómába, mert itthon megkezdődött az államosítás, a szerzetesrendek feloszlatása, ezért gyakorlatilag ő nem tudott itt működni tovább. Rómában kapott egy újabb missziós területet, Libanon és környékét, de még 1948-ban visszatért az olasz fővárosba, ahol áthelyezést kért és kapott az Egyesült Államokba, Tucson városába. Ez Arizonában található, a nyugati part közelében, közel a mexikói határhoz. Oda is missziós céllal érkezett.

Székesfehérvárhoz milyen kapcsolat fűzte?

– Sokat járt Fehérvárra, hiszen édesanyja, Gáspár Teréz fehérvári származású. Szülei és a testvére is Székesfehérváron nyugszanak.

Perjés Antal Patrik egy székesfehérvári látogatása alkalmával a Romkert előtt
Forrás: Bernáth Gábor

Milyen feladatokat kapott az Egyesült Államokban?

– A missziós munka általánosságban az emberek hitében való megerősítését célozza, lelki táplálékadást nyújt. Perjés atya Amerikában 1949–1979 között plébánosként működött, 1979–1990 között pénztárnoki teendőket látott el. Kétszer járt még itthon. Előbb a hatvanas évek elején pár hetet, majd ugyanannak az évtizednek a végén utoljára eljött a testvéréhez, akivel nagyon szerették egymást. 1993. november 3-án halt meg. A karmelita noviciátus temetőjében, Kaliforniában, San Josében van eltemetve.

A főhős, aki ekkor még a szerzetesi hivatás előtt állt, Perjés Antal
tablóképe Forrás: Bernáth Gábor

Mielőtt arról beszélnénk, hogyan sikerült kiadni a könyvet, beszéljünk annak szerkesztőjéről, Bernáth Gáborról! Saját magát a könyv hátoldalán amatőr családfakutatóként aposztrofálja.

– Most már 33 éves elmúltam, krisztusi korban vagyok, pár hete fejeztem be a másodévet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán katolikus teológus szakon. Hobbi szinten – nem is hobbi talán már: az életem része – űzöm a családfakutatást. Közel tíz éve már. E folytán került ez is a kezembe.

A családban közszájon forogtak az olyan történetek, amelyek arról az időszakról szóltak, amikor Tóni bácsi a Közel-Keleten szolgált, vagy éppen a fogolytáborban volt, az Egyesült Államokban élt? Hogyan került a kezébe az emlékirat?

– Kérdezősködtem otthon arról, hogy milyen unokatestvérek, nagybácsik, nagynénik vannak. Szóba jött, hogy apunak több unokatestvére van, hiszen a mamáék tizenhárman voltak testvérek, kilencen élték meg a felnőtt kort. Majdnem mindegyikőjüknek születtek gyerekei. Így került szóba Tóni. A családban természetesen mindenki tónizta; a Patrik a szerzetesi neve. Egyszer csak apu levett a polcról egy fénymásolt, rossz minőségben meglévő, összefűzött, angol nyelvű iratanyagot. 1993-ban, szerzői kiadásban már megjelent ez az anyag a tengerentúlon. Ám ahogy hozzánk is, úgy az összes unokatestvérhez is már csak ez a sokszor fénymásolt formátum jutott el, sőt még a magyar karmelita rend irattárában is ugyanez van meg.

Mikor került le a polcról a fénymásolat?

– Négy éve, már négy éve tervezgettem a kiadást. Először is fordítót kellett találni. Szücsi Frigyes barátom vállalta el ezt a nemes feladatot, s vitte is véghez. Ez egy bő másfél év volt, hiszen munka mellett és a doktorija megírása mellett fordított. Nemes Róbert történész lektorálta a könyvet. Vért és verejtéket kívánó munka volt, mert Tóni bácsi nem mindig fogalmazott egyszerűen.

Jaffa közelében, 1939. október 23-án, halpucolás a Caldea fedélzetén Forrás: Bernáth Gábor

Eközben forrást is kellett találni a kiadásra.

– Először Székesfehérvár városát kerestem meg, kapott is támogatást a könyv, emellett a Nemzeti Kulturális Alap egyik pályázatán elnyert összeg, továbbá magánadományok révén valósulhatott meg a könyv kiadása. Az NKA-nál olyan támogatást kaptunk a kiadására, amely alapján a könyv adományozható, vagyis kereskedelmi forgalomba nem kerülhet. Küldünk kötetet minden nagy könyvtárnak, országszerte. Illetve a kiadó, az „Azonosságtudat” Alapítvány különböző versenyeken mint díjat is terjeszti majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!