Múltidéző

2022.06.23. 19:00

Fejér évfordulós emlékei június 23-án

Palocsai Jenő

Ma már kevésbé költői az éjszaka

„Érdekes tárgyalás volt ma délelőtt a helybeli kir. törvényszéknél. Ma tárgyaltatott ugyanis Fejszés Ferencz zámolyi lakosnak bűnügye, ki azzal volt vádolva, hogy szeretője férjét agyonlőtte” – írta az 1882-es Székesfehérvár és Vidéke ezen a napon. Nem kevesebb, mint harminc tanút idéztek be a végtárgyalásra. „A törvényszéki elnök távolléte miatt dr. Mader Ferencz törvényszéki biró elnökölt. A vádbeszédet Komócsy Pál k. ügyész tartotta. A vádlottat Szüts Adolf ügyvéd védte. A tárgyalás az egész napot igénybe vette, s délután 5 órakor ért véget. A vád- és védbeszédek meghallgatása után a törvényszék vádlottat bizonyítékok elégtelensége miatt felmentette.”

Nem mindig volt ekkora a választék

Ma hozzá vagyunk szokva, hogy egyik pékség éri a másikat, és kínálatuk még a legkevésbé pékárukedvelőket is elcsábítja.Ötven évvel ezelőtt lényegesen kisebb volt a választék. Június 23-án ezt írta a Hírlap: „A Székesfehérvári Sütőipari Vállalat ebben a hónapban öt új termékkel jelentkezett a piacon, és ezzel készítményeik száma negyvenötre emelkedett. Júniusban kóstolhatták meg először a fogyasztók az általuk készített mákos és túrós pitét, az ökörszemet, a kakaós csigát, valamint a fehérvári kiflit. A székesfehérvári kifli tésztáját angol módszer alapján – a hazai sajátosságok figyelembevételével – angol gyártmányú intenzív dagasztógéppel állítják elő. Súlya másfélszerese a hagyományos kifliének.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!