Múltidéző

2022.06.20. 21:00

Fejér évfordulós emlékei június 20-án

Kecskés Zoltán

Ötszáz vagonos raktárt építenek Kislángon
Jól, hozzáértéssel gazdálkodott a kislángi Béke Termelőszövetkezet tagsága és vezetősége. Mi sem bizonyította ezt jobban, mint az, hogy a megtermelt pluszjövedelem lehetővé tette az 1972-es évben, hogy egy 500 vagon befogadóképességű raktár építésébe fogjanak bele – szólt a tudósítás. 
„Ezekben a létesítményekben részint burgonyát, hagymát tárolhatnak, részint pedig – a raktár egy részeként – zöldségfélék feldolgozásával újabb munkalehetőségről gondoskodnak (téli időszakban is) a nők számára” – írtuk a tárgyévben ezen a napon. Hozzátéve, hogy „ezáltal nemcsak a MÉK boltjait, hanem a nagyüzemi konyhákat, vendéglátóipari egységeket is elláthatják majd félkész áruval. A beruházás – a felszereléssel, gépekkel együtt – 17 millió forintba kerül.”

A langyos, citromos tea segít leginkább
Húsz esztendővel ezelőtt, vagyis 2002-ben hatalmas, már-már elviselhetetlen kánikula, több mint 35 fok körüli hőmérséklet uralkodott hazánkban ezekben a napokban. Az akkori lapszámunkban Pápai Imre, a megyei mentőszolgálat szolgálatvezető mentőtisztje arra hívta fel a hírlapot olvasók figyelmét, hogy miként óvják egészségüket az ilyen forróságban: 
„Aki csak megteheti, maradjon hűvös, szellős lakásban, délidőben semmiképpen ne menjen utcára. Ez a borzalmas meleg az egészséges szervezetet is megviseli. Nagyon lényeges az öltözködés, lehetőleg szellős, világos ruhát kell hordani. A folyadékbevitel legyen bőséges, az alkoholt ajánlatos kerülni. De hideg italt sem szabad inni, legjobban hűsít a langyos, citromos tea” – olvasható az ajánlás az újságban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!