Múltidéző

2022.05.25. 13:00

Fejér évfordulós emlékei május 25-én

Borsányi Bea

Terítési bemutató 
1962 májusában terítési bemutatót tartott a móri porcelán-üveg bolt, amelyen Konrád Antal boltvezető kalauzolta végig a megjelenteket. Az újság feljegyezte többek között a weimari porcelánnal terített reggelizőasztal sikerét, melyet egy oroszláni házaspár meg is vásárolt. A korabeli tudósítás szerint sokáig időztek a látogatók a hatszemélyes ebédlőasztalnál, és kedvesek voltak a jénai üveggel terített teázó és a herendi porcelánnal terített feketekávés asztalkák is. A legnagyobb sikert mégis a nyolcszemélyes vacsoraasztal aratta.

Országos lovasverseny 
1972. május 25-én nyitották meg ünnepélyesen a millenniu­mi sportrendezvények egyik kiemelkedő sporteseményét, az országos lovasbajnokságot, melynek első fordulóját Székesfehérváron, a Videoton Berényi úti sporttelepén rendeztek. A verseny könnyűosztályú díjlovaglással, majd a díjugratással vette kezdetét. Városunkban nyeregbe szállt többek között az olimpiai keret több tagja, így Ákos Ajtony, Széplaki Pál és Bognár Sándor is. Fejér megye lovassportját Igar, Lajoskomárom, Enying, Mezőszilas és Tabuja csapatai képviselték a megmérettetésen.

Negyedik Bicskei Napok 
Múlt héten zárult a 39. Bicskei Napok, 1982-ben viszont éppen május 25-én nyitották meg a negyediket. Még másfajta elgondolások alapján állították össze a programkínálatot. Erről így írt akkor a Hírlap: „(…) negyedik alkalommal rendezik meg a bicskei napok kulturális és társadalompolitikai sorozatot. Három év tapasztalata alapján kialakított közművelődési célokkal és tartalommal ezúttal is sikerült változatos, jónak ígérkező programot kialakítani. A helyi sajátosságoknak, lehetőségeknek megfelelő, komplex formával egyaránt megvalósítható a művelődés, önnevelés és szórakozás néhány napra meghatározott célja.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!