Múltidéző

2022.05.16. 17:00

Fejér évfordulós emlékei május 16-án

Palocsai Jenő

Különleges falunapon

Hatvan évvel ezelőtt május 16-án azt írta a Hírlap, hogy Csók István művészetének emlékére olyan emlékművet avat a sárréti kisközség, Cece, amilyet ritkán láthat az ember. A most avatandó múzeumban Csók István munkásságát ismerhetik meg az emberek, és az egész napos ünnepségsorozaton mindenki művelődhet, szórakozhat. Az egykori szülőházból most múzeum lesz. Mint Telepi Katalin, a Csók István Múzeum rendezője, szervezője, a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze mondotta: „Sikerült igen gazdag anyagot biztosítani a múzeum számára. Csók István eredeti festményei kerülnek elhelyezésre, valamint bútorai, kedvenc lakberendezési tárgyai és emlékei, több szobában.”

Vízre szállt az új hajó

Kedd volt, és 1972. május 16-át mutatott a naptár, midőn Csanádi Árpádnak, az MTI OT elnökhelyettesének, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárának rövid megnyitója után hivatalosan is megkezdődött az 1972-es nyári vízisport-idény. A velencei-tavi vízi sporttelepen a még parton álló 420-as jollét első alkalommal bocsátották vízre. Nagy előnye, s értékét ez sokszorosára emeli, hogy ellentétben a többi, az ifjúsági Moly és kadett, valamint a felnőtt kalóz és finn jollével, ennek a hajónak valamennyi „alkatrésze” szinte milliméteres pontossággal megegyezik francia vagy kanadai testvérével. Az agárdi jolle vitorlafelülete megegyezik a kalózéval; 15 négyzetméter, ezenkívül az orrvitorla mögé ballon húzható fel. S még egy érdekesség: hétfőnyi legénységével kedvező szélben több mint 30 kilométeres óránkénti sebességet érhet el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!