Megihlették az amerikai filmipart

2022.05.20. 14:00

Egy nem hétköznapi család, a Nádasdyak története

A Nádasdy-kastélyt nem kell bemutatni senkinek. Az országban egyedülálló angol Tudor stílusú épület szemet gyönyörködtető. Az építtetője és feleségének szerelme, majd az asszony korai halálával be nem teljesülő vágyak színtere.

Hajdú Marianna

A nádasdladányi kastély hűen képviseli a család eszmei hagyatékát

Forrás: Fehér Gábor / FMH

Ez már önmagában is megér egy romantikus kötetet, azonban a família történetében bőven akadnak könyvbe illetve filmbe illő személyek és történetek. 
A család – egyesek szerint – Szent István királyunk idejében telepedett meg hazánkban, az ide költöző angol főurak egyikének leszármazottai lennének, bár erre csekély az esély. Valószínűbb, hogy a Nádasdy család a régi Pethendi vagy Pettendi családból származik. A korábban bárói, majd grófi címet kapott nemzetség teljesen átszőtte a magyar történelmet. A Pallas Nagylexikon hosszasan képes sorolni a neveket és tisztségeket.

Az egyik ágon András Károly király híveként küzdött Trencséni Máté ellen és halt meg. Mihály pedig a Zsigmond király által alapított Sárkány lovagrend egyik tagja volt. Egy másik ágon László a Stájerországból betörő kalandoroktól védte a zalaszentadorjáni apátságot Hunyadi János idején. I. Ferenc Mátyás király páncélos lovasezredének kapitánya volt.

A félországnyi vagyonszerzés sem elhanyagolható, csak egy megfelelő ara kell hozzá summás hozománnyal. Ezt Kanizsai Orsolya biztosította ifjú férje, Nádasdy Tamás számára.

Nádasdy Borbála grófnő
Forrás: Nagy Norbert / FMH

Nem kell nagyot ugrani az időben, hogy egy olyan névhez jussunk, mint a fent említettek menye, aki nem kevés filmest megihletett, legutóbb Lady Gaga popdíva bújt a bőrébe: a szerencsétlen sorsú Báthory Erzsébet. Akit azzal vádoltak özvegységét követően, hogy szűz lányok vérét issza és ezzel tartja magát fiatalon. Ez a földtől elrugaszkodott „szépségápolási praktika” abban az időben sem volt hihető, de Erzsébet ellenlábasai szó szerint mindent bevetettek ennek bizonyítására. Az asszonyt elítélték és befalazták, a szerencsétlen megtébolyodva halt meg, pedig más bűne nem lehetett, csak annyi, hogy Nádasdy II. Ferenc és Báthory Erzsébet frigyével két, külön is hatalmas vagyon egyesült és lett gigászivá. Lányaik Zrínyi Miklóshoz és Drugeth Györgyhöz mentek feleségül.

Egy másik érdekesség: III. Nádasdy Ferenc és Esterházy Anna Julianna házasságából 11 gyerek született. Nem mellesleg ez a Ferenc volt, aki belebukott a II. Rákóczi Ferenccel való barátkozásba, amiért életével és vagyonával kellett felelnie a Habsburg-udvar felé. A Nádasdy család elvesztette befolyását és a magyar arisztokrácia szemében is kegyvesztettek lettek, mondhatni, a nulláról kellett újra kezdeni.

Az idő múlásával a família ismét visszatért, de a régi idők fénye sosem jött el számukra. Lettek ismét főkapitányok, udvarmesterek, főispánok, belső titkos tanácsosok. Beindultak a katonai karrierek. A legnagyobb sikert V. Ferenc érte el, aki az örökösödési háborúban szerzett érdemeket, amit a királynő a legnagyobb kitüntetéssel, a Mária Terézia-rend nagykeresztjével jutalmazott.

A család mára megmaradt ága Nádasdy Ferenc és Zichy Ilona szerelmének gyümölcse. Magyarországon napjainkban Nádasdy Borbála grófnő képviseli a családot. A történelem végképp véget vetett a család szárnyalásának. A grófnőnek is csak gyermekkori emlékei vannak a főúri életről. Gyermekfejjel kellett megtapasztalnia, milyen kegyvesztettnek, megbélyegzettnek lenni, ami egész életét végigkísérte. Kisemmizve, a világból is elszökve újraépíteni egy életet, egy családot, szinte lehetetlen küldetés. A család régi otthonába lépve csak elképzelheti, milyen élete lehetett volna. Filmbe illő.

Nádasdy Ferenc és Zichy Ilona közös címere
Forrás: Nagy Norbert / FMH

A grófnő szavai:

– Én, amikor ebbe a kastélyba belépek, mindig meg vagyok hatva. Dédapám, Nádasdy Ferenc szellemiségét tükrözi. Ránézek dédanyám – Zichy Ilona – ékszertartójára, és az jut eszembe, hogy ebben az ő gyűrűi voltak, akkor arra gondolok, hogy bárcsak ezek a tárgyak mesélni tudnának. Az ő keze nyomát viselik.

Igazán szenzációs filmek készülnek prominens személyekről, mint legutóbb az angliai Dianáról. De, ha csak a Nádasdy család néhány felsorolt szereplőjét nézzük, esélyes lenne az éremeső az Oscar-gálán!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!