A református kollégium szellemében

2021.12.11. 11:00

Zámoly: Debrecen partikulája volt a kis falusi iskola

Harmadikos gimnazistaként, mint a székesfehérvári József Attila (ma Ciszterci Szent István) Gimnázium diákja, osztálykiránduláson jártam Debrecenben. A református kollégium nagykönyvtárában egy térképre lettem figyelmes.

Lukács László

Legyenek büszkék a zámolyiak az iskolájukra, ahol két Kossuth-díjas írónk, Csanádi Imre és Csoóri Sándor is tanult!

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A térkép a Debreceni Kollégium partikuláris iskolahálózatát ábrázolta, rajta szülőfalummal, Zámollyal. Mivel latint is tanultam, megértettem: a partikuláris iskola olyan kis résziskolát jelent, amely valamelyik protestáns, főként református kollégiumhoz mint anyaiskolához tartozott (pars, partis = rész). A térképen kívül egy másik, Zámolyhoz köthető emlékkel is találkoztam Debrecenben. A kollégium és a református nagytemplom közötti téren, a gályarab prédikátorok emlékművén olvashattam Alistáli György református lelkipásztor nevét, aki gályarabsága és 1676-ban történt kiszabadulása után, 1676–1681 között szolgált Zámolyon, Bián és Acsán. Ez szinte bujkálásnak számított a török hódoltságban, mivel a protestáns hitükhöz való ragaszkodásuk miatt elítélt gályarabokra kimondott halálos ítéletet a királyi Magyarországon csak az 1681. évi XXV. törvény vonta vissza.

A partikuláris iskolák térképét később, a Debreceni Egyetem hallgatójaként, a Déri Múzeum igazgatójától, Dankó Imrétől, a téma szakértőjétől kaptam meg, így alkalmam volt tanulmányozni. Feltűnt, hogy a legtöbb partikuláris iskola a Tiszántúlon volt. Köztük több, az elemi iskolai szintet meghaladó, a gimnázium alsóbb osztályaival is rendelkező iskolával, például Hajdúböszörményben, Karcagon, Kisújszálláson és Nagyszalontán. Utóbbi Arany János iskolája volt. A Duna–Tisza közén már ritkulnak a térkép helységnevei, de azért nyugat felé a debreceni partikulák átlépték a Duna vonalát: a Fejér megyét is érintő Duna melléki egyházkerület Vértesaljai egyházmegyéjében 14, a Dunántúli egyházkerület Mezőföldi egyházmegyéjében 6 partikuláris iskola működött. Zámolyon kívül például Pátka, Tabajd, Aba, Cece. Somogyban a csurgói partikuláris iskola gimnáziummá fejlődött, Csokonai Vitéz Mihály is tanított itt.

A Debreceni Református Kollégium hatókörébe tartozott a zámolyi iskolaForrás: Wikipedia

Az anyaiskolához való tartozás hármas kapcsolatot jelentett. Partikuláris iskoláink tanerőiket az anyaiskolából kapták. A partikulák tananyaga, oktatási módszerei, célkitűzései mindenben megegyeztek az anyaiskola gyakorlatával. A partikula tehetséges tanulói az anyaiskola felsőbb, középiskolai osztályaiban folytathatták tanulmányaikat.

A zámolyi iskolamesterek nevét tartalmazó jegyzékből látjuk, hogy a XVIII. század derekától a XIX. század közepéig a zámolyi református elemi iskola, partikuláris helyként, két-három évenként új rektort, segédtanítót (praeceptor) kapott Debrecenből. A két-három év leteltével aztán visszamentek anyaiskolájukba tanulmányaikat befejezni, esetleg külföldi egyetemeken folytatni. Csokonai is ily módon lett segédtanító Csurgón.

A Debreceni Kollégium partikuláris iskoláiról készült térképet lemásoltattam, bekereteztem, és átadtam Bánszki István polgármester úrnak azzal a kéréssel, hogy helyezzék el Zámolyon, egykori iskolámban, a Csanádi Imre Általános Iskolában. A mai tanulók tudják meg segítségével, hogy iskolájuk több mint három évszázados múlttal rendelkezik, aminek jeles fejezete volt partikuláris iskolaként a híres Debreceni Kollégium hatókörében elődeinket oktatni, nevelni. Legyenek büszkék iskolájukra, ahol két Kossuth-díjas írónk, Csanádi Imre és Csoóri Sándor is tanult.

A zámolyi óvodások létszáma alapján remélhetjük, hogy az iskola visszanyeri régi dicsőségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!