Frissen Fejérből

2021.08.07. 15:30

Igaz, néha vallási vitákat gerjeszt, de Szent Donát tisztelete állandó és örök

Egyes vélemények, illetve kutatási anyagok szerint 18 Donát van a katolikusok által nyilvántartott szentek között. Ebből kettőnek neve összefonódik a jégesővel, a viharral, és az is közös bennük, hogy mártírhalált haltak, ám a sok párhuzam ellenére az egyik katona, a másik püspök.

Palocsai Jenő

Székesfehérváron 1880 körül elcsaptak egy szőlőhegyi kerülőt, mert nem harangozott a veszélyesnek mutatkozó felhők elébe

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A Vértes és a Velencei-hegység vonulatainak, illetve az azokról lefutó, kiváló tájolású lejtőknek köszönhetően szőlősorok ezrei sorakoznak a napfényben fürödve, hogy minél több cukor gyűljön össze az egyre átlátszóbb héj gömbje mögött. A szőlősgazdák mindennel fel vannak fegyverkezve. Gombák ellen rézzel és kénnel, rovarok ellen egy kis méreggel védekeznek. A kétlábú tolvajok ellen, legyenek azok seregélyek vagy emberek, sós puskával mennek a harcba. Egyedül egy támadóval szemben kell égi segítséget kérni: ez a viharral és villámlással érkező jégeső. A gazda tehát összeteszi a két tenyerét, és fohászkodik Szent Donáthoz, de vajon melyikhez?

Múlt héten, azaz augusztus elsején Székesfehérváron, az Öreghegy tetején tartottak búcsúmisét Szent Donát tiszteletére az 1773-ban épített, a szentről elnevezett kápolnában. Ha a csapadékkal terhes esőfelhők és a rekkenő hőség egy helyen van, gyakran alakul ki jégeső, ám ezt a misét maga Spányi Antal megyés püspök celebrálta, talán ezzel is oltalmazva a 2021-es évjáratot. Erről a szent helyről ahhoz a Donáthoz száll az ima, akit münstereifelinek is hívnak. A közép-itáliai Arezzo település ókeresztény püspöke volt, aki még 362-ben szenvedett mártírhalált. Ő az a Szent Donát, aki a legenda szerint képes volt a templomba betörő pogányok által összetört, borral teli boroskelyhet összeforrasztani, méghozzá a tenyerével, illetve a közben elmondott ima, vagyis a hit segítségével. Tizenhárom évszázaddal később, mikor 1652-ben ereklyéit Rómából a Rajna-vidéki Münstereifel városába vitték, villámcsapás érte a menetet kísérő papok egyikét, mégsem esett bántódása. Azóta ott őrzik földi maradványait, ezért is kapta a münstereifeli előnevet.

Székesfehérváron 1880 körül elcsaptak egy szőlőhegyi kerülőt, mert nem harangozott a veszélyesnek mutatkozó felhők elébe
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Ugyanez az arezzói püspök Szent Donát látható a Csókakői Szent Donát-plébániatemplom oltárképén is. A szőlőskertek oltalmazójának püspöki süvege egy sziklán nyugszik, miközben a szent ember zöldellő tőkék mellett, térden állva imádkozik a szürke, tornyos viharfelhők mögül figyelő Úrhoz, hogy a villámokat és a jeget tartsa távol az ősi növénytől. Ebben a templomban most vasárnap, azaz augusztus nyolcadikán lesz a búcsúmise, amit Hortyik Gábor atya mutat majd be.

A templom előtti téren azonban egy daliás katonaszobor áll, ugyanis a település vezetése, illetve a Csókakői Szent Donát Borrend hagyományőrző lovagjai egy másik Donátot is tisztelnek. Ő Rómában született, úgy 140 körül, ám szülei az akkor még nem igazán támogatott keresztény hitben nevelték. Csak 17 éves volt, amikor jelentkezett a hadseregbe és hamar Marcus Aurelius császár testőrségének tagja lett. A markomann háborúk idején az ifjú Donát légióját Pannó niába vezényelték. Így történhetett, hogy 173 nyarán, miután átlépték a Dunát és a Garam mentén észak felé haladtak, egy szűk völgyben csapdába kerültek. A meneteléstől szomjazó, kifáradt alakulat érdekében Donát a keresztény istenhez imádkozott. Erre válaszul heves vihar jött, mely felfrissítette Donát légióját és közben jégesővel űzte el az ellenséget. A csodát a császári udvar Jupiternek tulajdonította, de Donát kitartott a maga istene mellett. Ellenszegülése miatt kivégezték és követőit az ókeresztény mártírok számára épített Szent Ágnes katakombába temették.

CSÓKAKŐN MÁR RÉGÓTA TISZTELIK

Arezzói Szent Donát napja augusztus hetedike. Lukács László Szép napunk támadt – A népszokások Fejér megyében című könyvében ekképpen ír: „A csókakői katolikus egyházi iskola rektora (tanítója) kötelességei közé tartozott 1783-ban az is, hogy szüret idején a vihar ellen harangozzon. (…) A harangszóra a hívek Donát tiszteletére szentelt gyertyákat gyújtottak, imádkoztak, s könyörögtek a szentnek, hogy távolítsa el a jégesőt.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!