nonfiguratív alkotás

2021.07.24. 08:30

Alba Regia nevét kapta a szobor

A 45 ­évvel ezelőtt, 1976-ban készült fotón a török–magyar származású szobrászt, Attila Onarant és a fehérvári prímást, Weissbach Bélát láthatjuk. Találkozásukat és emléküket a fotó megőrizte, arról viszont egyre kevesebben tudnak, miért járt városunkban az isztambuli művész.

Tóth Sándor

Az Alba Regia-szobor Isztambulban maradt…

Fotó: Elif Onarantól

Attila Onaran az említett év tavaszán érkezett újból Székesfehérvárra, hogy hivatalos formában is megerősítse szándékát: a városnak adományozza rozsdamentes acél szobrát. Az alkotás, amelynek terve az egykori Ősfehérvár étterem teraszán egy papírszalvétára skiccelve született, acélba öntve Onaran isztambuli műtermében nyert végleges formát. A három méter magas, finoman ívelt, másfél tonnás súlya ellenére mégis könnyednek tűnő szobor formavilága a Romkert épületének bolt­íves árkádjait jeleníti meg ­számunkra. A művész a nonfiguratív acélszobornak – amely nagydíjat nyert az 1975-ös III. Nemzetközi Isztambul Fesztiválon – az Alba Regia nevet adta.

A szoborajándékozás 1976 tavaszán történt hivatalos megerősítését követően az Alba Regia Szálló éttermében – feltételezhetően a művész tiszteletére adott fogadáson – fénykép is készült a szobrászról. A felvételen Weissbach Béla, az ismert fehérvári cigányprímás játszik hegedűjén a Dalí-stílusban felkunkorodó bajszú Attila Onarannak. Jól látható, mindketten szinte azonos hullámhosszon fogadják a hangszerből kiáramló dallamokat. A fotót, amelynek készítője egyelőre nem ismert, Attila Onaran Kecskeméten élő rokona juttatta el hozzánk. Ez volt az utolsó kép, ami a szobrászról készült, mivel nem sokkal Isztambulba való visszatérése után tragikus hirtelenséggel, szívroham következtében 44 évesen elhunyt.

Attila Onaran és Weissbach Béla az Alba Regia Szállóban 1976 tavaszán
Fotó: Tóth Sándor

Talán az emberi lét és a mulandóság furcsa párhuzama lehet, hogy a képen megörökített kiváló zenészről, Weiss­bach Béláról is ez az egyik utolsó ránk maradt felvétel. Ugyanis a családi gyászközlemény szerint a prímás – ugyanabban az évben, mint a szobrász – 1976. július 12-én váratlanul elhunyt. Négy nappal később temették a Csutora temetőben. Utolsó útjára hegedűszó és a gyászolók tömege kísérte. A Fejér Megyei Hírlap a következőként írt a temetésről július 17-én: „Tegnap délután fájó szívvel megszólaltatott hegedűk sírtak-jajongtak a fehérvári Csutora temetőben. Messze földön híres mesterüket siratták: Weissbach Béla prímást búcsúztatta a zenészek régi hagyománya szerint a muzsikaszó. Ha valakire ráillik a mondás, hogy a fél város ismeri, róla valóban elmondható volt. De nem csupán ismerte, hanem szerette és becsülte is. A koporsója után fekete párnán vitt hegedűjének hangja ezrek emlékezetében visszhangzik még sokáig.” A megemlékezésben még arról is szó esik, hogy művészi muzsikája vonzereje volt a közösségi rendezvényeknek, hangversenyeknek, szívesen látott szereplő volt a rádióban és televízióban is. Weissbach Bélának szinte az egész életét jelentette a zene: 13 éves korától hegedült, s majd 50 évig játszott hangszerén. Zenekarával 28 évig muzsikált az egyik legkedveltebb fehérvári étteremben, az Ősfehérvárban. A patinás vendéglőt csupán az 1970-es évek elején cserélte fel az új Alba Regia Szálló éttermével, amely abban az időben a város legreprezentatívabb szállodájának számított.

Egészen más életpályát futott be a Weissbach Bélával együtt fényképezett Attila Onaran. Hiába végzett az isztambuli Képzőművészeti Akadémián, előbb lett ipari vállalkozó, mint művész, de előtte még néhány évig egy gömbben száguldó ördögmotoros akrobataként kereste kenyerét. Majd saját készítésű ringlispíllel – amihez maga faragta a lovakat – bűvölte el az embereket. Harmincéves volt 1962-ben, amikor Chromolux néven gyárat alapított acélmosogatók gyártására. Vállalkozása országos szinten sikeres lett, ő pedig végre azzal foglalkozhatott, ami igazán vonzotta: jöhetett a művészet, ezen belül is az acélszobrászat. Művészpályája sajnálatosan rövid ideig tartott, az 1970-es évek elejétől 1976-ban bekövetkezett haláláig. Így is tucatnyi képzőművészeti és művészettörténeti szempontból jelentős alkotást hozott létre. Ő volt az első szobrász Törökországban, aki rozsdamentes acélt használt Isztambul, Ankara és Izmir terein, illetve a középületeik előtt felállított műveihez.

Az Alba Regia-szobor Isztambulban maradt…
Fotó: Elif Onarantól

A magát félig töröknek, félig magyarnak valló szobrászt erős szálak fűzték az egykor Kalocsán született édesanyja, Ilonka Lombardo, eredeti nevén Peák Ilona hazájához, Magyarországhoz. Mint olyan ember, aki magyar gyökerekkel rendelkezett, szeretett volna valamit adni, emléket állítani, ami túlnő az időn. Így született meg az anyagában nemes, méreteiben impozáns Alba Regia-szobor, és odaajándékozásának gondolata Székesfehérvárnak.

Ha valaki az említett műalkotást keresi a városban, azt ma is hiába teszi. A szobor máig nem jutott el Székesfehérvárra, de még Magyarországra sem. Attila Onaran váratlan halála után hiába próbálkozott édesanyja és a felesége, Dilek Onaran, nem sikerült megvalósítani az ő akaratát. Néhány évvel ezelőtt a lánya, a szintén szobrász Elif Onaran tett kísérletet az Alba Regia Székesfehérvárra juttatására, ami a városi önkormányzat fogadókészsége ellenére nem valósulhatott meg. Az akadályok ellenére Elif Onaran ma is reméli, mint minden műalkotásnak, az Alba Regiának is megvan a maga sorsa – ez pedig az, hogy egyszer Fehérvárra kerüljön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!