A hajdan szebb napokat látott Szüts–Ivánkay-kastély épülete méltó lenne a felújításra

Nemrég a ráckeresztúri könyvtár digitális helytörténeti gyűjteményébe került egy fényképalbum, amit Németh Mihály őrzött meg. Ő az a lelkes gyűjtő, aki az eleink által ránk hagyott tárgyakat, dokumentumokat megmenti a pusztulástól. Magángyűjteménye megszámlálhatatlan kincset rejt: nemcsak péklapátot, kaszát, kapát, szenes vasalót, tarkedlisütőt, vajköpülőt, hanem régi leveleket, iratokat – s mint kiderült, fotókat is.

Az az album, ami előkerült, a korábbi településvezető, Vrbik József tanácselnök hagyatékában maradt fenn, onnan került Mihályhoz. Lássuk, mit rejt az 1970. június 1-jén készült album! Mindjárt az első lapon a helyiek által kastélynak nevezett épületről látható három fekete-fehér fotó. Itt működött 1962-től a tanácsház, majd a polgármesteri hivatal. Számos esküvőt, később más típusú rendezvényt tartottak az épületben, s a civil szervezetek is itt gyűlhettek össze hetente egyszer-kétszer, hogy gyakoroljanak, próbáljanak. Afféle művelődési központként is működött, ugyanis Ráckeresztúron nem volt és sajnos ma sincs művelődési ház. A kastélyt régebben többféle néven ismerték, mert az idők folyamán több tulajdonos birtokolta. A falu 1735-ben a Szüts família tulajdonába került, ekkor vásárolta meg Szüts Péter és Pál tízezer forintért.

A család legismertebb tagja Szüts Lajos volt, az ő nevéhez köthető a klasszicista stílusú kastély felépítése is, mely az 1820-as években készülhetett. Ekkor alakult ki a major többi része is: az iskola, a cselédlakások, a segédtiszti lakások, a bolt, valamint az egyéb kiszolgálóhelyiségek. Az épületet később a D. Halász család és a Cséry családok örökölték, majd a millennium idején már Freund Adolf petróleumgyáros birtokaként említették a majorságot. A Freund család alakította ki a kastélyparkot, melyhez üvegház, kertészet, és gyümölcsös is tartozott. A régiek úgy tudják, ekkor még télen is nyílt a tavirózsa a kastély előtti tavacska vizén. Később Ivánkay Ernő katonatiszt vásárolta meg az épületet.

A második világháború után a rá nehezedő politikai nyomásnak engedve felajánlotta birtokát az államnak. 1946-ban a kastély lebontására tettek javaslatot, de a községi elöljáróság azt kérte, hogy az épületet kultúrházként használhassák. Pár év elteltével furcsa csavarral a Sertéstenyésztő Nemzeti Vállalat vette birtokba, és az 1950-es években megtörtént a felújítása. Napjainkban üresen áll, a tetőzete megrongálódott, így kihasználatlan, és az egykor páratlanul szép park is már csak nyomokban van meg. Elbeszélések szerint az épület belsejében a dísztermet egykor falképek borították, melyeket a hetvenes években még láttak a szemtanúk, sőt néhány fotón is felbukkannak. A hajdan szebb napokat látott épület méltó lenne a felújításra, hiszen már a települési értéktárban is szerepel, de kérdés, hogy valaha is sor kerül-e erre. A helyiek azért bizakodók...