Fejér évfordulós emlékei

2021.05.03. 07:10

Tíz évvel ezelőtt likvidálták Oszama bin Laden-t

Sorozatunk, a Fejér évfordulós emlékei, a sok-sok évvel ezelőtt történt eseményeket gyűjti egy csokorba, amelyek anno megjelentek a Fejér Megyei Hírlap hasábjain.

Majer Tamás

Más idők jártak akkor

1981. május 3-án a május elsejei megyei felvonulásokról számolt be a Fejér Megyei Hírlap. Így kezdődött a fehérvári, bicskei, sárbogárdi, móri, dunaújvárosi helyszínekről is merítő tudósítás: „Megyeszerte méltóképpen köszöntötték a proletár nemzetköziség, a munkásösszefogás nagy ünnepét, május elsejét. Zászlódíszbe öltöztek ez alkalomra a középületek és lakóházak, ünnepi arculatot öltöttek településeink.”

Fehérvárról elvonatoztak

Az 1991. május 3-án megjelent Fejér Megyei Hírlap még nyolcezer Magyarországon tartózkodó szovjet katonáról adott számot.

Ennek apropóján: „Tegnap délután elhagyta Székesfehérvárt az utolsó szovjet katonai szállítmány. A haditechnikát már korábban elszállították a városból, s most utolsóként a Táci úti reptér immár volt elhelyezési, anyagellátó bázisának eszközeit, berendezési tárgyait rakták vasúti szerelvényre, és indították útnak” – írta lapunk.

Pécsi Ildikó rendezése

„Soha még ennyi látogató nem volt kíváncsi a Floráliára, mint az idén: hétfőn (2001. április 30-án) mintegy 2500 ember kirándult Gorsiumba, hogy a mediterrán hangulatú parkban részt vegyen a tavaszköszöntő programokon.” Így kezdődött az a 2001. május 2-án megjelent Hírlap-cikk, amely az az évi Floráliáról tudósított. A tömeg éljenezte a császárt, csodálta az ókori divatbemutatót, és tapsolt Pécsi Ildikó Szophoklész-rendezésének. A 2020-ban elhunyt művész Farkasinszky Edit főszereplésével vitte színre az Elektrát.

Bin Laden haláláról

Tíz évvel ezelőtt, 2011. május 3-án egy nem megyei téma töltötte be az újság címlapját. Oszama bin Laden halott, ez volt a címe. A hírhedt al-Kaida terrorhálózat vezetőjéhez köthető legsúlyosabb merénylet a 2001. szeptember 11-én történt, az Egyesület Államokat ért terrorcselekmény. A New York-i WTC-tornyok elleni támadásban 3 ezer ember halt meg vagy tűnt el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!