múltidéző

2021.04.29. 07:05

Fejér évfordulós emlékei április 29-én

Sorozatunk, a Fejér évfordulós emlékei, a sok-sok évvel ezelőtt történt eseményeket gyűjti egy csokorba, amelyek anno megjelentek a Fejér Megyei Hírlap hasábjain.

Borsányi Bea

Korszerűsödtek a mozik

„Az elmúlt öt évben közel 20 millió forintot fordítottak a filmszínházak korszerűsítésére, illetve közművelődési intézmények épületeiben korszerű vetítőhelyek kialakítására. A megye 49 filmszínházában korszerű, normál, szélesvásznú technikával, 31-ben pedig korszerűsített keskeny-, szélesvásznú géppel folyik a vetítés.” Ez is kiderült az 1971. április 29-én megjelent írásból, amely a megyei tanács végrehajtó bizottságának ülésén elhangzottakat foglalta össze.

Gépésznek kevesen

„Kevés a jelentkező a gépészeti szakra. És sajnos, sokszor olyanok is itt kötnek ki, akiket mindez nem nagyon érdekel, nem nagy kedvvel állnak neki. Itt feltétlenül segít, ha érdekes és változatos munkákat kapnak és még a hasznosságát is látják, érzik”, nyilatkozta az újság 1981. április 29-i számában a Ságvári Endre Gép- és Híradás­ipari Szakközépiskola gépészeti tanműhelyének vezetője.

Éles gránátokat találtak

2011-ben arról számolt be az újság, hogy csatornahálózat építése közben II. világháborús repeszromboló gránátot találtak Kisfaludon. A veszélyeztetett házak lakóit kiköltöztették a kiemelés idejére. A gránátokat a zámolyi homokbányába szállították és ott megsemmisítették.

Fa Nándorra vártak

1991-ben kollégánk New Yorkból tudósított, ahol másnap estére jósolták Fa Nándor érkezését a BOC Challenge egyszemélyes földkerülő versenyen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában