Így született a tér

2021.03.19. 07:30

Pettend válása volt a téma harminc évvel ezelőtt

Sorozatunkban a sok-sok évvel ezelőtt történt eseményeket gyűjtjük egy csokorba, amelyek anno megjelentek a Fejér Megyei Hírlap hasábjain. Nézzük tehát, miről számoltunk be az egyes években március 19-én.

S. Töttő Rita

Így született a Hét vezér tér

A Fejér Megyei Hírlap 1981. március 19-i lapszámában számolt be a tanács legutóbbi döntéséről: „Hogyan születik egy tér? Például úgy, hogy egy közterületen létesülő új épület egyetlen határoló utcára sem számozható. Ez történt Székesfehérváron, a Géza utca, Álmos vezér utca, Töhötöm és Előd utca által határolt úgynevezett Almási telepen, ahol általános iskola épül. A már régen kialakult házszámozások nem teszik lehetővé, hogy az új intézmény „beférjen a sorba”, a tér beépítése is azt indokolja, hogy a közterület nevet kapjon. A környező utcák, a honfoglalás idejére utaló neveket viselnek ezzel összhangban van az új tér javasolt neve is: „Hét vezér”. Az új tér nevéről a legutóbbi ülésén döntött a városi tanács végrehajtó bizottsága.”

Pettend válni akart

Az 1991. március 19-i tudósítás Pettend válási szándékáról tudósított: „Pettend egy közel négyszáz lakosú kis falu. Pontosabban különálló településrész, hiszen Kápolnásnyékhez tartozik, és soha sem volt önálló község. Az utóbbi években a Velence nagyközségi közös tanács irányítása alá tartoztak, Kápolnásnyékkel együtt” – a bevezető után pedig kiderült az olvasó számára, hogy tavaly nyáron jutott el odáig néhány helybeli, hogy szorgalmazni kezdte településük önállóvá válását. „Az országgyűlési képviselőjüknek ebben az ügyben júniusban írt levelükre nem érkezett válasz. Szeptember 12-én már 142 aláírással megerősítve fordultak a velencei tanácshoz. Akkor azt a választ kapták, hogy már elkéstek. Válasszák meg a kápolnásnyéki önkormányzatot, az majd 60 napon belül kiírja a helyi népszavazást.” A tudósítás szerint végül tartottak egy tanácskozást, melynek végén arra jutottak, hogy felállítanak egy vizsgálóbizottságot az ügyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!