visszatekintő

2021.01.25. 07:25

Trabant Combi és a Videoton focicsapat – Fejér megye évfordulós emlékei

Majer Tamás

Épülettömbök ölelésében

A Fejér Megyei Hírlap 1961. évi január 24-i számában az az évi fehérvári tervek soroltattak. Bizonyára vannak, akik ráismernek mostani otthonaikra egy akkori leírásból: Aki megfigyelte az építőmunkások szorgoskodását a Lövölde utcai szakaszon, észrevette, hogy rohamosan emelkedtek az előregyártott elemekből az emeletek. S ma már az épülettömbök lassan körbeölelik a közöttük elveszni látszó földszintes óvodát. A Sztálin út [ma Deák Ferenc utca] jobboldalán is megkezdődött az alapásás, az ez évi munka eredményeként újabb egymásra rakott elemek kerültek a járda mellé.

Első helyen fordult a Vidi

A Hírlap napra pontosan 40 évvel ezelőtti számának sportrovata a Videoton focicsapatával foglalkozott. Az őszi szezont az első helyen záró csapat terveiről Verebes József vezetőedző is számot adott, az első háromba várta a csapatot, de igazán boldog csak a bajnoki cím megszerzése esetén lenne, nyilatkozta. No, a boldogság elmaradt, az 1980-1981-es bajnokság végén negyedik lett a Vidi.

Hogy adták a Trabant Combit?

Az 1991. évi január 25-i Hírlap-szám egyik cikke a gépkocsi-piacról szólt, amely akkor éppen várakozó álláspontra helyezkedett. Íme a magyarázat: Az úgynevezett szocialista típusú autók sokkoló erejű áremelése után sokan esélyt sem látnak arra, hogy valaha még új járművet vásároljanak.” A cikk ezután arról adott számot, hogy a különböző takarékszövetkezetekben mennyi gépkocsibetétet kezelnek. Egy fehérvári autólerakatról is szó esett, ahol akkor éppen 25 autó várt új gazdára. Volt közöttük egy négyütemű Trabant Combi is, amely csak 500 kilométert futott, 279 ezer forintért árulták. Az írás közölte a típus akkori új árát is, az összehasonlítás kedvéért: egy új Trabant Combi 340 ezer forintba került. No, manapság, ha egy alig használt Trabantra lelnék – valami csoda folytán –, aligha vehetnénk meg ennyiért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!