FEJÉR ÉVFORDULÓS EMLÉKEI

2021.04.08. 07:15

1991 áprilisában mindössze 108 centiméter volt a Velencei-tó vízszintje

Sorozatunk, a Fejér évfordulós emlékei, a sok-sok évvel ezelőtt történt eseményeket gyűjti egy csokorba, amelyek anno megjelentek a Fejér Megyei Hírlap hasábjain.

Héjj Vivien

Épül-szépül Palotaváros

Negyven évvel ezelőtt számolt be lapunk arról, hogy az épülő Lenin városrész a Vágóhíd térségétől a Szeder köznél kezdődő temetőig formálja majd át a város arculatát. Az akkori tervek így szóltak:

„A lakótelep három ütemben épül meg: I. ütemben a Balatoni út és Rác utca közötti terület, II. ütemben a Rác utca és Varga-csatorna közötti terület épül ki. Az I. ütem lakótelepei 1982-ig valósulnak meg a tervek szerint. A további ütemek a jelenlegi ötéves tervidőszak során és a következő ötéves tervben formálják újjá ezt a városrészt.” Ekkor a lakótelepekkel párhuzamosan intézményhálózat – iskola, óvoda, bölcsőde, gyógyszertár, orvosi rendelő – is épült.

Fél méter víz hiányzik

„Pénteken délelőtt ismét megnyitották a zsilipeket, hogy a zámolyi felső tározó­tóból a pátkain átfolyva ötszázezer köbméternyi víz gyarapítsa a Velencei-tó vízkészletét, amire nagy szüksége van” – írta lapunk három évtizeddel ezelőtt.

Akkor úgy tűnt, nem sokat számít az így nyert két centiméternyi vízemelkedés, ugyanis a száznegyven-százhatvan centiméternyi üzemi vízszinttől még mindig messze lesz a vízállás.

A Fejér Megyei Hírlap arról is beszámolt, hogy az akkor – 1991 áprilisában – mért vízszint katasztrofálisan alacsony, mindössze 108 centiméter volt, ami az előző évek csapadékhiányára, ínségére vezethető vissza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!