Mór

2013.01.08. 14:33

Móri borok mustrája

Mór - Szép újborokat kóstolhattak az idei borvidéki mustra első állomásán a résztvevők. Jó alkalom a tanulásra, a tapasztalatcserére a hagyományos rendezvény.

B. Kiss László

Néhány  résztvevő: Németh Csaba, Klima Olga borkirálynő, Varga Máté,  Kőrösi Imre. Aki ül: Geszler József (Fotó: Hrubos Zsolt)

Tizenharmadik éve rendeznek bormustrát a móri borvidéken. Ennek keretében hét egymást követő hétfőn  - három móri és négy vidéki helyszínen -   kóstolják és véleményezik a résztvevők a mustrára benevezett újborokat.  Az idei mustra hétfőn, Móron kezdődött, és a jövő héten Csókakőn folytatódik majd. Az első alkalommal 11 termelő 23 mintáját vette górcső alá a mustra több mint ötven résztvevője. A  legtöbb minta  szám szerint hat  ezerjóból volt, ami nem számít meglepetésnek. Ami az első tapasztalatokat illeti: a forró nyár miatt általában savhiányosak a borok, ez azonban jól kompenzálható a bortörvény által is megengedett borkősav hozzáadásával - mondta el Frey Szabolcs, a móri borvidék hegyközségének hegybírája. A másik tapasztalat, hogy nehezebben tisztulnak, derülnek a borok, mint máskor, de ezt az idő  és a technológia       megoldja. Összességében szép borokat kóstolhattak a mustra első állomásán  összegezte a hegybíró. A mustra során várhatóan a borvidék közel száz termelője mutatja be újborait, és lesz gazdagabb az azokról alkotott véleményekkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!