Mór

2014.05.02. 12:50

Szent György hegy legjobb borai

Mór - A Szent György-heti vigasságok keretében rendezték meg a borvidék nedűjének nagyszabású versenyét.

Nédó Géza

A móri borversenyen több mint hatvan borász 186 mintát tett le a szakavatott zsűri asztalára. A megmérettetés végén Varga Máté, a Móri Borvidék Hegyközségének elnöke foglalta össze a zsűri zárkörben elhangzott értékelését. Eszerint a bírálók Móron savhangsúlyos, szép, de általában „vékony" fajtájú borokat kóstoltak. A zsűri szerint a legjobb „sorozatot" a Királylánykák produkálták, pedig tudott dolog, hogy a múlt év az illatosfajtáknak sem kedvezett. Frey Szabolcs, a Móri Borvidék Hegyközségének hegybírója elmondta, hogy a beérkezett minták közül 153 normál fehér borral találkoztak, de a zsűri asztalára került 14 különlegesség is, mint például a jégbor.

Közös fotó a borverseny résztvevőiről. A kupával középen az abszolút győztes csókakői Kis Miklós. Fotó: Hrubos Zsolt

Nyolc rosé és 10 vörös bor gazdagította a felhozatalt. A borok 25 féle borfajtából készültek, ez mutatja, hogy a vidék sokszínű. Persze az Ezerjó még mindig a vezető helyen áll, ebből összesen 43 minta érkezett. Tizenketten oklevelet, negyvenhatan bronzérmet, kilencvenhárman ezüstérmet, harmincan arany-érmet és öten nagyaranyérmet nyertek. Nézzük, kik kapták a nagyaranyakat! Balázs Sándor Ezerjó aszúja (2008-as évjárat), Kis Miklós Sárgamuskotály késői szüretelésű bora (2009), Trischberger R. László Chardonnay kései szüretelésű itala (2010), Kis Miklós Sárgamuskotály töppedt bora (2007), valamint a Geszler Családi Pincészet Chardonnay nedűje (2013).

Az „Év Móri Ezerjó Bora" díj a Frey Pincészethez került. .A „Móri Német Nemzetiségi Önkormányzat bora" díjat a Molnár Borház kapta. Az „Ifjú Borászok Legjobb Bora" díjat pedig Mogyorósi Lajos (a Molnár Borház borásza) nyerte. A „Lamberg Kastély Bora" díjat a Sáfrán Pince kapta 2013-as Chardonnay borára. A Társadalmi Zsűri különdíját ugyancsak a Sáfrán Pince kapta 2013-as Generosa borára. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal különdíját pedig a Vécsei Pincészet nyerte el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!