Mezőföld

2010.12.16. 03:29

Mikulás-nap Halországban: a rétimajori múzeumba látogattak az ovisok

Rétimajor - Az Aranyponty Zrt. és a Sárrét Közalapítvány sok-sok nagycsoportos óvodást fogadott nemrégiben Rétimajorban. A gyerekek Bács-Kiskun, Fejér, Pest és Tolna megye hat településének intézményeiből érkeztek.

V. Varga József

 - Minél többen és minél többször találkozzatok a természettel! - köszöntötte a lurkókat Lévai Ferenc, a cég elnök-vezérigazgatója. - Játsszatok, énekeljetek, szavaljatok, versenyezzetek jó kedvvel! Szeressétek meg a halat, fogyasszatok halból készült ételeket!

- Most kell az ifjakat megismertetni a természettel, az állatokkal, a növényekkel, a vidékkel, a külvilággal - tette hozzá. - Hiszen 12 éves korban már késő, hogy immúnissá váljanak a különböző kórokozókkal szemben. Mi annak idején mezítláb szaladgáltunk a tehenek között, télen naphosszat szánkóztunk. Meg kell szabadulni mielőbb a buroktól, mert pár év múlva lehet, hogy késő lesz.

A dallamos Réti himnuszt hallgatva egyre inkább felszabadultak a kezdéskor még kicsit megszeppent nagycsoportosok. Straub Dezső színművész és párja, a jó krampusznak öltözött Judit derűs műsorával elvarázsolta őket. A játékos versenyen a halfajtákkal ismerkedtek a gyerekek, mézeskalács halformát díszítettek cukormázzal, gyurmáztak, rajzoltak, papírt hajtogattak, a halakról énekeltek-verseltek, ámuldoztak a halászati múzeum csodái közt, és a halastavak is barátságosabbnak tűntek a plusz 14 fokban.

 


A vidéki levegő délre meghozta az étvágyukat. Csesznegi István konyhafőnök jó szívvel kínálta a gyerekeknek a pontyból, amurból, busából és harcsából készült halgombócos halászlét és a rétiharcsás palacsintát. Persze minden halhúst apróra daráltak, szálkamentesítettek a csárda boszorkánykonyháján.

Az eredményhirdetést izgatottan várták az apróságok. Az ötfős csapatok sorrendje: Jó: Kincskeresők, Cece. Nagyon jó: Hétszínvirág, Aba. Nagyon-nagyon jó: Szivárvány, Százhalombatta. Remek: Margaréta, Dusnok. Csodás: Sáregres, Sáregres. Fantasztikus: Napsugár, Simontornya.

A gyerekek énekszóval hívták Halország Mikulását. A csomagosztásnál végül a Télapó körül zsibongott mindenki, az önfeledt gyermekkavalkád a felnőtteket is elbűvölte.

A sáregresi Nagy Gabesznak bár tetszett Rétimajor, gyermeki ártatlansággal jegyezte meg, azért jó, hogy a Mikulás nem halat hozott .

- A halastórendszer központja Rétimajor. A múlt század végén a Zichy grófok által épített majorság történelmi részét eredeti állapotában állították helyre.

- A hajdani lóistálló ma az ország egyetlen halászati múzeuma.

- Értéke, hogy a hazánkban nagy múlttal bíró népi halászat eszközeit, tárgyait, fotóit gyűjtötte egybe, és tette bemutathatóvá.

- A falakon Kunkovács László néprajzkutató-fotóművész fényképei mutatják az egyes eszközök, szerszámok használatát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!