Mezőföld

2010.12.09. 03:29

Díszpolgári címet vehetett át az expolgármester

Szabadbattyán - Álmodni persze jó, de ő sohasem fantáziált a lehetetlenről. Mindig két lábbal állt a földön, s megfogadta szülei intését: addig nyújtózkodott, ameddig a takarója ért. Huszonhét évig szolgálta szülőfaluját.

V. Varga József

Borsó Pál első vezetői állása az egyetemi nyári gyakorlaton, Sárszentmihályon várt rá: egy CK 3-as kombájnnal aratta a búzát. A nyitott kezelőtér, a fojtó por, a tűző forróság igazi emberpróbáló feladatot jelentett. Gödöllőn mezőgazdasági gépészmérnök-diplomát szerzett, az állami gazdaságban a gépüzemet irányította. Második és egyben utolsó munkahelye a battyáni községházához kötötte.

A Szabadbattyán - Kőszárhegy - Úrhida közös nagyközségi tanács elnöki posztjára 1983 májusában kérték fel. Akkoriban a villany és az ivóvíz jelentette az infrastruktúrát, a köves utcákat néhány makadámút egészítette ki, s nagyon nagy szót jelentett, amikor átadták a tizenhat tantermes új általános iskolát.

A rendszerváltáskor tanácselnökből lett polgármester, s a helyiek még négyszer újraválasztották. Az évtizedek során összkomfortos települést épített a képviselőkkel és a falu közösségével együtt. Vezetékes gázzal, telefonhálózattal, új óvodával és tornaszobával, továbbá háziorvosi és gyermekorvosi rendelővel, szennyvízhálózattal, kerékpárúttal gyarapodtak, és megoldották a komplex belvízelvezetést.

Az utolsó ciklusban az összes belterületi utat újraaszfaltozták, új gyalogátkelőhely készült, a postánál pedig parkoló. Felújították az iskolaépületet, a polgármesteri hivatalt, korszerűsítették a világítást. Most kezdik a művelődési házban a közösségi tér kialakítását.

Borsó Pálnak az önkormányzat a nagyközség fejlődése érdekében kifejtett csaknem három évtizedes kiemelkedő és áldozatos munkájáért díszpolgári címet adományozott.

Az alapellátás sosem szenvedett csorbát irányítása alatt, az intézmények biztonságosan, színvonalasan működtek. Nem küszködtek finanszírozási gondokkal, hiteltartozásuk nincs. Ennek eredményeként a település új vezetése tiszta lappal indulhatott.

Elkötelezett munkájához - a 24 órás polgármesterséghez - a biztos hátteret és a támogatást felesége és a családja adta. Két felnőtt lányuk van: Alíz környezetmérnök, Anett nemzetközi gazdálkodás szakon szerzett diplomát, most a mesterképzőt végzi. Szeret kirándulni, barkácsolni, fúrni-faragni, mindig feltalálja magát otthon, a ház körül, a kertben.

Az ÁMK a művelődési házban búcsúztatta Borsó Pált, korábbi polgármestert: virággal és ajándékkal, kézfogással és öleléssel. Ekler Zoltán tanár Szabadbattyánról készített fotó-összeállítását és a vetített képeket aláfestő muzsikát sokan megkönnyezték. "Ezt a földet választottam / Ezt a napot úgy akartam / Minden álmot, minden képet / Minden arcot, minden szépet" - a Republic együttes dala tisztán szólt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!