Mezőföld

2011.07.14. 02:28

Balatoni táborozással búcsúztak a tanévtől

Soponya - Az idei nyári tábor helyszínéül a Balaton-parti Fonyód szolgált. Az általános iskola diákjai és a kísérők az aktív kikapcsolódást választották egy fárasztó tanév zárásaként.

Miskei Anita

- Részt vettünk a Balatonlellén vendégszereplő Magyar Nemzeti Cirkusz előadásán, amit a gyerekek nagy izgalommal vártak. A rekkenő hőségben egyik napon sem maradhatott el a strandolás, ahol a hűsítő vízben jólesett a pancsolás. Fürdések között a focipályán töltötték el a gyerekek a délután további részét. A hosszú tanév után megérdemelt pihenésről élményekkel gazdagodva tértek haza tanulóink - mondta.

Hollósi Lászlóné, az intézmény igazgatója hozzáfűzte, a nyári hónapokban a kikapcsolódás mellett a segítségnyújtásra is több idő marad, amit az intézmény vállal.

- A Magyar Élelmiszerbank Egyesület kiemelten közhasznú nonprofit szervezet, amely évente több száz millió forint értékű élelmiszeradományt oszt szét karitatív céllal hazánkban. Soponya önkormányzata a Gróf Zichy János Általános és Művészeti Iskolával együttműködve pályázatot nyújtott be a Magyar Élelmiszerbankhoz, amelynek eredményeként ebben az évben több alkalommal 525 fő részesülhet élelmiszer-támogatásban - mondta az igazgató. Hangsúlyozta, első alkalommal június 27-28-án került sor az osztásra. Ekkor közel 4 tonna tartós élelmiszert adtak át a rászorulóknak. - Az általános iskola adott otthont a programnak, a településen élők itt vehették át a lisztet, száraztésztát és kakaót tartalmazó csomagokat - árulta el Hollósi Lászlóné.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik