Mezőföld

2007.07.19. 02:28

Iskolaavató az augusztusi falunapon

Mátyásdomb (vv) - Falunapra készülődnek a mezőföldi településen: főzőversennyel, iskola-avatóval, vigassággal.

Varga József

A hagyományos falunapot - immár a tizenhetediket - igen nagy becsben tartják a helybéliek, lelkesen készülnek rá, a környékből sok vendéget várnak. A szervezők vidám mulatságot ígérnek.

Kispályás futballtornával a község kupájáért, valamint főzőversennyel veszi kezdetét a kavalkád augusztus 11-én, 8 órától a sportpályán és a Millenniumi parkban.

Az ízletes faluebédet követően hastáncosok szórakoztatják a sokadalmat, majd 16 órától az ünnepi megemlékezés a miskolci nyugdíjasklub palotásával kezdődik. Tilhof István polgármester köszöntőjét követően Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára mond beszédet, és felavatja a felújított általános iskolát.

A szabadtéri színpadon egymást követik a művészeti, zenei csoportok: fellépnek az enyingi Tinódi zeneiskola növendékei, valamint mazsorett táncosok Siófokról, Enyingről, Kislángról és Lepsényből.

Fél nyolctól Gergely Róbert énekel, majd Postás Józsi és a Piás Nővérek mulattatnak. A tűzijátékot fél tízre tervezik, az utcabálra Matyi és a Hegedűs hangol.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!