Martonvásár

2015.01.18. 18:55

Több gyerek, nagyobb iskola Tordason

Az enyhe idő kedvez az építőknek, a külső vakolásnak sincs akadálya. A nyolc évfolyamos intézményben tizenkét osztály tanul, a bővítéssel egy nagy lépcsőházat, s három újabb tantermet kapnak.

Zsohár Melinda

Tavaly 50 millió forintból energetikai korszerűsítést hajtottak végre az iskolán, kicserélték a nyílászárókat, szigetelték a falakat.
A tordasi Sajnovics János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola huszonöt éve épült organikus stílusban, Tamás Gábor építész tervei nyomán. A gyúrói felső tagozatos gyerekek is ide járnak, s a betelepülések miatt is folyamatosan nő a gyermeklétszám – mondta el Juhász Csaba polgármester.

Tavaly ötvenmilliót fordítottak az iskola korszerűbbé tételére (Fotó: Juhász Csaba)

Az idén a miniszterelnökség támogatása révén további 46 millió forintot fordítanak az épületre, március 30-ára mindennel el kell készülniük.

Az ácsok rövidesen befejezik a tetőlécezést, az ablakok beépítése és a villanyvezetékek csövezése után a belső vakolást is hamarosan befejezik. Az épület szigeteléstartó falán kívülre helyezték a geotextíliával védett drénlemezt, a kiépített szivárgó rendszerrel együtt. Az enyhe időben nincs technológiai akadálya a külső vakolásnak sem. Utoljára marad az épület körül a földfeltöltés, a végleges terep kialakítása.

A szép fekvésű és hangulatos épített környezetű Tordason az óvoda és az iskola kiemelt figyelmet kapnak.

Címkék#Tordas

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!