Martonvásár

2013.12.20. 18:05

Szeretetvendégség advent idején

Magánemberek kezdeményezésére hívtak meg hat évvel ezelőtt először nehéz sorsú, idős, magányos helybélieket egy kis előkarácsonyozásra. A szeretetvendégség a lélek támogatását is jelentette.

Zsohár Melinda

Az első vendégség szervezői, Süle Józsefné, Farkas Erzsébet és Dobos Lajos idén örömmel fogadták Kántor Ildikót is maguk közé, akadt vállalt feladat bőven. A Szent László Völgye Segítő Szolgálat segítségével 210 embert hívtak meg, hogy karácsonyi hangulatot teremthessenek számukra. A betegekhez elvitték a szerény ajándékot, s csomagoltak nekik a finom falatokból is.

A martonvásári vállalkozókat szokás szerint felkeresték a szervezők adománygyűjtés céljából. Sehonnan nem távoztak üres kézzel, természetben, vagy készpénzben nyújtottak segítséget az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe jutott embertársaik közös ünnepéhez. Halászlé, székelykáposzta, gulyásleves került a családsegítő ebédlőjének terített asztalaira. Krémes, finom sütemények, üdítő italok, forró tea, kakaó, forraltbor is jutott a bőséges ebédhez. A felajánlott alma, narancs, mandarin, szaloncukor, nápolyi, joghurt és a többi csemege felhasználásával nyolcvanöt csomagot készítettek a meghívottaknak. Ruhaneműből, játékokból is bőven volt válogatni való. A város adventi koszorújánál Victorné Erdős Eszter református lelkész és Szentgáli Tamás katolikus diakónus a karácsony mibenlétéről, Jézus születéséről, a szeretetről, a szolidaritásról szólt emberien, pátosz nélkül, őszintén. Közösen énekeltek karácsonyi dalokat az adventi áhítatban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!