Martonvásár

2014.03.12. 14:54

Kormányablak nyílt Martonvásáron

Martonvásár – A megye harmadik kormányablaka nyílt meg a járási székhelyen, amely másodikként lát el okmányirodai feladatokat is Fejérben, mondta el Szabó Tibor polgármester az ünnepélyes avatón.

Zsohár Melinda

 

A szolgáló és szolgáltató állam szerepét hangsúlyozta valamennyi résztvevő a kormányablaknak helyt adó járási hivatal újabb funkciójának avatásakor. Rétvári Bence közigazgatási államtitkár utalt a kormány 2011-es ígéretére, amelyben a közigazgatás állampolgár-barát intézkedéseit fogadta meg. Tessely Zoltán országgyűlési képviselő Martonvásár gyors léptékű fejlesztésének állomásait idézte, amelyekkel a korábban némiképp egyhangúságba süppedt település „felébredt”, s a járási székhellyé válása kapcsán építkezésbe, fejlesztésekbe fogott – jelentős állami és pályázati segítséggel.

A kormányablak a város központjában álló, volt általános iskola földszintjén működik a járási hivatallal közösen, az emeletet még mindig a gyerekek használják. Korszerű, igényes belsőépítészeti megoldások jellemzik a helyiségeket, ahol este nyolcig fogadják az ügyfeleket. (Iskolaépítési tervekről is szólt Szabó Tibor polgármester, mivel folytatnák a ház közigazgatási funkciójának kiteljesítését.) A külső homlokzat augusztus 15-ére készül el, esztétikailag is méltó formát öltve a Széchenyi Terv pályázatának is köszönhetően.

„ A polgárok érezzék, hogy nem az ügyintéző az ügy ura, hanem az adófizető állampolgár” – hangsúlyozta Galambos Dénes megyei kormánymegbízott. Mivel nincs lakóhelyhez kötött ügyintézés, így akár Budapestről a Balaton felé igyekvők is „beugorhatnak” valamely fontos ügy elintézésére az útba eső, modern hivatalba - hangzott el. A kormányablak az egyablakos ügyintézést valósítja meg, ami a közigazgatási reform egyik sarokpontja, emelte ki Rétvári Bence államtitkát. A hivatalok koncentrációjával 265-féle közigazgatási ügyben fordulhat az állampolgár egyetlen olyan hivatalhoz, mint amilyen Martonvásár mostantól jogosult és alkalmas. Koltay Gábor járásihivatal-vezető összegezte: helyben mintegy 20 ezer lakos közvetlen kiszolgálásához állnak rendelkezésre a felkészült szakemberek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!