Martonvásár

2017.01.22. 18:25

Iskola a malomban

Martonvásár - Kicsit mesebeli iskolát kaptak a művészeti tárgyak tanulásának helyszínéül a gyerekek és a tanárok. A vén malom falai közt az ihlet is könnyebben érkezik!

Zsohár Melinda

Az országban az elsők között alapítottak művészeti iskolát Martonvásáron, de önálló épületük sosem volt. Az általános iskola tantermeiben, ideiglenes helyszíneken tanították a gyerekeket, bontogatták a szunnyadó tehetségeket több évtizeden át az elkötelezett művész-tanárok néptánc, zene, képző- és iparművész műfajokban.

Ismert művészeti alkotóműhely mára az 1993-tól önálló Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola. Sok, innen induló általános iskolás kerül művészeti középiskolába, valamint a felsőfokú művészeti képzésbe.

A legfelső szint Kárpáti József és tanítványai birodalma, igazi festőműterem 
Gyűrűn Kárpáti József tanár úr leng fejjel lefelé - Nemes József igazgató nézi őt szelíden 
Fotó: Nagy Árpád

Aki mégsem választ a művészetekkel kapcsolatos pályát, az is másféle szemlélettel és lelki beállítottsággal gazdagodva indul el az életben.

A régi malom két épületrészből áll, az egyiket az 1800-as évek második felében építették, a másik szárnyat az 1900-as évek elején. Patinás külsejét a téglaborítású falak adják, belül, a felújítással láthatóak maradtak a robosztus gerendák.

Faillat lengi be a három szintre bontott teret, kisebb, bensőséges hangulatú szobákat alakítottak ki, sok a hangszeres óra, egyedi képzésben. A belső berendezést a tanárok rakták-rakják össze, a romantikus, bohém és stílusos beltéri hangulat illeszkedik az épülethez, s a lelki tartalomhoz, amivel megtelik.

A fiatalokat képzett művésztanárok oktatják az intézményben Fotó: Nagy Árpád

Nemes József 19 éve igazgatja a művészeti iskolát, jelenleg 30 tanár és 450 gyermek tanul valamilyen művészeti tárgyat immáron méltó körülmények között. Az igazgató és Kárpáti József festőművész-tanár, valamint Horváth Bálint alpolgármester - civilben építész - végzi a belsőépítészeti tervezést és kivitelezést, sok az adomány bútor, szőnyeg.

A szülők is nagyon lelkesek. Az önkormányzat két éve vette meg a malmot 60 millió forintért, 14 millió forintot költött a felújításra, a belső terek újraalkotására.

A legfelső szint Kárpáti József és tanítványai birodalma, igazi festőműterem. Már birtokba vették, egyik éke a nagy teremnek a fából készült malmi rosta a mennyezeten. Keretezik a legszebb gyermekmunkákat, azok díszítik a falakat, s folyton szól a zene. Kárpáti tanár úr szerint a jó rajzos a zenéhez is ért!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!