Martonvásár

2013.05.26. 16:49

A martonvásári lakópark is csatornát kap végre

A csatornahálózat bővítésének és a szennyvíztisztító fejlesztésének terveihez pályázaton nyerték el a pénzt. A kivitelezéshez is jó eséllyel pályázik a társulás az európai uniós támogatásért.

Zsohár Melinda

Lakossági fórumot tartott a martonvásári önkormányzat az érintett települések polgármestereivel és a szakemberekkel közösen – egyelőre csekély érdeklődéssel. Pedig az alig tízéves lakópark mintegy ötszáz lakója jut a remények szerint jövő nyár végére csatornához, s ezt az első perctől kezdve várják.

Szabó Tibor, Martonvásár polgármestere megerősíti, hogy az önkormányzati választásokkor csapatával ezt fő célként jelölték meg, s közel állnak a beteljesüléshez. Igaz, ezt a pályázatot is meg kell nyerni, de az alapos szakértői munka nyomán bíznak a tervek valóra válásban.

A Szent László Völgy Szennyvíztisztító és Csatornahálózat Fejlesztő Önkormányzati Társulást Martonvásár, Gyúró, Tordas és Ráckeresztúr települések alkotják. A szennyvíztisztító az utóbbi településen található, s bővíteni kell a kapacitását ahhoz, hogy a martonvásári lakópark is rácsatlakozhasson a szennyvízhálózatra.

Több helyütt kicserélik a csatornát, Tordas-Martonvásár között vezeték-rekonstrukciót hajtanak végre. Gyúrón egyszerűsítik a rendszert, több berendezést kicserélnek, s kombinált csatornamosó berendezést vásárolnak. Az eddigi mintegy 1200 köbméter befogadóképességű szennyvíz csatorna helyett 1700 köbméternyire növelik a hálózatot, s a mintegy 100 köbméternyi csapadékvíz elvezetését is megoldják ezután. A Martonvásárhoz tartozó Erdőháton szintén csatornázni szeretnének, de ez egyelőre a jövő zenéje.

A lakóparkot, pontosabban annak lakóit ugyanúgy tekinti a társulás, mint a korábbi csatlakozókat, hangsúlyozta Szabó Tibor polgármester. Az érdekeltségi hozzájárulásnak nevezett rákötési költségek nem lesznek alacsonyabbak, mint az elődöké, ugyanabban az elbírálásban részesülnek a mostaniak, mint korábbi lakótársaik. Egyébiránt jegyzői hatáskörben döntenek a társulás és a lakosság közötti megállapodásokról.

A pályázati önrész a 800 millió forint (plusz áfa) beruházási költség öt százaléka, talán erre is igénybe vehetnek újabb pályázati segítséget. A döntést a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség hozza meg, az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló programot az Európai Unió támogatja.

A társulás szerint optimális esetben jövő tavasszal kezdik meg a munkálatokat, s három-öt hónap alatt a végére érnek a kivitelezők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!