Mány

2017.05.04. 11:28

Lovasnapok, jó ebédhez szól a nóta, fúvószenekarok

Mány – Tizenhetedik éve rendezik meg Mányon a lovasnapokat, egyre gazdagabb lovas-sportos és zenés-táncos programokkal.

Zsohár Melinda

Május 6-án, szombaton a lovaspályán (az elkerülő útnál) 9 órakor nyitja meg a napot Szabó Zoltán polgármester és a szervező Mányi Lovas Egyesület elnöke. Az első látványos program a Fejér megyei C kategóriás pontgyűjtő kettesfogat akadályhajtás I-II. fordulója lesz, 11 órától póni és kettesfogatok akadályhajtó bemutatója következik - ez utóbbi korábban „szlv", azaz szabadidős lovas verseny néven szerepelt, idéntől D-kategóriás versenynek számít. Lovasbemutatókkal járnak a közönség kedvében 13 órától: a többi között római szekér, szabad idomítás, díjlovas bemutató Alsóval, a hírneves fríz ménnel.

Közben 11 órától főzőverseny indul, helyi borok borkóstolójával. A gyerekeknek is kínálnak szórakoztató elfoglaltságokat: 10 órától Nyúlkaland címmel bábelőadást tart Nyáry Bernadett színművész a rendezvénysátorban, kézműveskedésre várnak a Csipesz műhelyesek, sütisátor címmel süteménykóstolás lesz a kicsiknek. A Cinegés néptánccsoport fellépését követi 13 órától a Jó ebédhez szól a nóta Tarnai Kiss Lászlóval, a Dankó rádió népszerű műsorvezetőjével, nótaénekessel, Sándor Dezső cigányzenekarának élő kíséretében. Mazsorett-találkozóra invitálnak 14 órától vendégcsapatokkal, s a helyi Kangoo Jumps csoport csinos lányai rugólábas táncot lejtenek Sárközi Bettina vezetésével.

A részben német nemzetiségi Mányon nagy hagyománya van a sramlizenének, magas színvonalon játszik húsz éve fúvószenét a helyi Die Eber Kapelle. A lovasnapi délutánon is muzsikálnak, s elfogadta a meghívást a pilisszántói szlovák nemzetiségi fúvós Pilisska kapela, s a csehországi német nemzetiségi Blaskapelle Gloria – utóbbi együttes játszik este nyolctól az éjszakai bezárásig a táncos mulatságon. A helyi tánccsoportok is mind fellépnek, s a nap folyamán szép lovakat, szekereket, hintókat, kocsikat nézhetnek, s próbálhatnak ki a mai motorizált nemzedékek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!