már a megvalósítás útján járnak

2021.01.17. 12:00

Új kezelési lehetőségek a tudományban: elérhető biotechnológia

Előadásában a fehérvári kötődésű orvos azokat a tervezett, új, izgalmas orvostudományi kezelési lehetőségeket tekintette át, amelyek a gyógyítás eddig bevált kezelésein túl, azok teljesen új osztályát képezhetik majd.

V. Varga József

Az új módszerek a gyógyítás eddig bevált kezelésein túl, azok teljesen új osztályát képezhetik

Fotó: illusztráció: Digital H.

A szóban forgó előadás-sorozat programjai a virtuális térben zajlottak a bemutató csillagvizsgáló bábáskodása mellett, a Galileo Webcast platformján. Szabó Dávid orvos az orvostudományban alkalmazható új kezelési lehetőségekről tartott előadást. Mindezek az új lehetőségek az elméleti megfontolásokon túl már a gyakorlatban is a kipróbálás és megvalósítás útján járnak. Ugyan még kutatási fázisban vannak, de reális az esély tényleges megvalósításukra. Például a laboratóriumi fázisokon túl már emberi tanulmányozás alatt állnak, a kórélettani háttér kellően megalapozott, és létezik reálisan elérhető biotechnológia is a létrehozásukra.

Az előadó egyebek között az aferezisről, a sejtalapú és a genetikai kezelésekről, a kiméra antigénreceptor T-sejtekről, az antitestekről és az immunválasz-módosítókról szólt részletesebben.

Az új módszerek a gyógyítás eddig bevált kezelésein túl, azok teljesen új osztályát képezhetik
Fotóillusztráció: Digital H.

Az aferezis technika alkalmazásakor a beteg vére testen kívüli keringtetésre kerül, a vért alkotóelemeire választják, és egy kiválasztott alkotóelem kívül marad, a többi pedig visszakerül a páciensbe. A kiméra antigénreceptorral felruházott T-sejtek ma az egyik legújabb és legnagyobb potenciállal rendelkező terápiás alternatívát jelentik az onkológiában, elsősorban a hematológia területén. Az antitest(ek) meghatározását az alábbi fő okok miatt végzik: fertőző vagy idegen ágenssel való érintkezés kimutatására, a fertőzöttség diagnosztizálására; bizonyos kórokozó elleni védettség szintjének megítélésére; autoimmun betegség diagnózisához; vérátömlesztés alatt fellépő reakció vagy egy átültetett szerv kilökődési okának kiderítésére. Az immunrendszert gyakran kétélű kardként is emlegetik, utalva ezzel arra, hogy normális működése a szervezet védelmét, funkcionális egyensúlyának kisiklása viszont a szervezet károsodását, esetleg elpusztítását eredményezheti.

Szabó Dávid 1996-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen Budapesten, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház hematológiai osztályán dolgozott orvosként, illetve számos klinikai kutatás megszervezésében és lebonyolításában vett részt. Jelenleg az orvostudományi biotechnológiai fejlesztés terén dolgozik Németországban. A fehérvári „csillagdának” 1980-ban lett tagja, ez alapvetően meghatározta a természettudományokhoz való viszonyát. A hazai szkeptikus mozgalom rendezvényeinek rendszeres követője annak fehérvári gyökerei óta, és 2010-től tagja a Szkeptikus Társaság Egyesületnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!