A Szlovák Kisebbségi Önkormányzat elnökének nagyszülei még tótul beszéltek

2018.11.18. 07:00

A csernyei tótok a hagyomány letéteményesei

Nyelvében él a nemzet – tartja a szállóigévé lett kijelentés. A csernyei tótok leszármazottaira már nem jellemző a szlovák nyelv ismerete. Dalaikat, népviseletük darabjait azonban még őrzik. A hagyományápolásban főleg az idősebbek jeleskednek.

B. Kiss László

A Bakonycsernyei Szlovák Hagyományőrző Együttes fellépésen Fotó: Szlovák Önkormányzat

Bakonycsernye a török időkben teljesen elnéptelenedett. A falu újratelepítése a Zichy grófok kezdeményezésére 1716 és 1724 között zajlott le. A mai Szlovákiából – Nyitra és Trencsén vármegyékből – jöttek a szlovák anyanyelvű, evangélikus vallású telepesek.

A csernyeiek sokáig beszélték a szlovák nyelvet, amit itt tótnak mondtak. A második világháború előtt még szlovák nyelvű istentiszteletet is tartottak. Ez volt délelőtt, délután pedig a magyar nyelvű. A magyarsághoz történő asszimilálódást mutatta, amikor megfordult a sorrend, és a magyar istentisztelet került délelőttre, s a tót délutánra. Erre az időre azonban még nem jellemző a kisebbségi lakosság körében a nyelvcsere – mondja Szabó Zoltán, a bakonycsernyei szlovák nemzetiségi önkormányzat elnöke.

A bakonycsernyei szlovákok közössége 1947 és 1949 között gyengült meg jelentősen, amikor az úgynevezett magyar–szlovák lakosságcsere következtében több százan elhagyták a falut. (Az itteni szlovákokat különböző ígéretekkel vették rá a szomszéd államból érkezett toborzók. Az ottani magyaroknak azonban nem volt választásuk, őket valójában kitelepítették szülőföldjükről.) Arról, hogy pontosan hányan kezdtek új életet a szomszéd államban Csernyéről, megoszlanak a vélemények. Vannak, akik 700 körülire teszik ezt a számot, de 500-an biztosan elmentek. Ez pedig a község akkori lakosságának 20-25 százalékát jelentette – mondja Szabó Zoltán.

A fekete színű menyasszonyi ruha jellegzetes csernyei tót viselet volt
Fotó: Szlovák Önkormányzat

A kitelepülőkkel egyébként nem szakadt meg a kapcsolat. A nemzetiségi önkormányzat vezetője példaként említi, hogy neki, akit 1977-ben kereszteltek, két keresztapja is van. Az egyiknek a legközvetlenebb rokont, édesapja bátyját kérték fel. De választottak a szülei komát a kitelepültek közül is. Ez a koma pedig olyan komolyan vette a dolgot, hogy nemcsak a keresztelésére, de a konfirmálására is eljött. De ez egyáltalán nem egyedi eset: a Szlovákiába távozottak közül mások is visszajártak, visszalátogattak Csernyére falunap, búcsú, temetés alkalmával. A kapcsolat azonban lazul, őt már például nem kérték fel az ottaniak keresztapának – jegyezte meg Szabó Zoltán.

Az elnök édesapja 1944-es, édesanyja 1949-es születésű. Az ő szüleik még tótul beszéltek egymás között.

„Az édesapám, amikor hat­évesen bekerült az iskolába, nem tudott magyarul. De mivel az oktatás magyarul zajlott, muszáj volt megtanulnia a többségi nyelvet” – mondja.

A Bakonycsernyei Szlovák Hagyományőrző Együttes fellépésen
Fotó: Szlovák Önkormányzat

A hagyományőrzés szempontjából egyébként nagy jelentősége van a nyelvoktatásnak. Többször indítottak ők is régebben kurzusokat, de a tapasztalat az, hogy inkább csak egyéni órák iránt mutatkozik igény. Az iskolai keretben történő nyelvtanításra is volt kezdeményezés. Szlovákiából vendégtanár is érkezett, talán egy-két évig volt itt. De a dolog fogadtatása nem volt igazán pozitív – fogalmaz az elnök, aki szerint igyekeznek megmenteni a csernyei szlovákság tárgyi, szellemi kultúrájából is mind többet. Érdekes szeletét képezik ennek a földrajzi nevek. A Vehony elnevezés a legtöbb csernyeinek nem mond semmit, tótul azonban azt jelenti, hogy „kihajtani”. A családnevek jó részét a múlt század húszas, harmincas évei­ben magyarosították, általában azért, mert viselőik úgy gondolták: így könnyebben érvényesülnek, jutnak előre. Személyiségfüggő, hogy ki vállalja föl a szlovákságát, ugyanakkor számos, földrajzi elnevezésből magyarosított vezetéknévről első látásra tudható: felvett név – jegyzi meg Szabó Zoltán.

A régi felvétel a hagyományőrzők szlovákiai szereplése alkalmával készült
Fotó: Archív

A nemzetiségi önkormányzaton kívül fontos szerep jut a hagyományápolásban a Bakonycsernyei Szlovák Hagyományőrző Együttesnek, valamint a Bakonyi Szlovákok Egyesületének. Utóbbi kettőnek nagyjából ugyanazok a tagjai, és mintegy kéttucatnyian vannak. Túlnyomórészt idősek.

A műsorokon, föllépéseken kívül szerveznek például hagyományőrző disznóvágást is, amelyen „pártoló tagok” is részt vesznek. Jellegzetes tót étel egyébként a pupáki, amely leginkább a mákos gubához hasonlítható, csak kelt tésztából készítik. Szabó Zoltán családjában karácsony esténként manapság is ezt eszik. A népviseletet viszont már csak föllépésekkor húzzák föl az asszonyok. Híres csernyei viselet egyébként a fekete menyasszonyi ruha. S miért fekete? Azért, mert még a két világháború között is sokszor gyászoltak a családok, s a menyasszony sem lógott ki így a sorból – magyarázza az elnök. Ezt a híres viseletet is bemutatták már egyébként azon néprajzi, hagyományőrző kiállítások egyikén, melyek rendezése szintén az önkormányzathoz kötődik.

A hagyományokat inkább csak az idősek őrzik
Fotó: Archív

Végezetül a tervek felől érdeklődtünk.

Szeretnének egy CD-lemezt kiadni, amely azokat a csernyei szlovák népdalokat tartalmazza, amelyeket még az 1970-es években gyűjtöttek – tudtuk meg Szabó Zoltántól, aki maga is tagja a „pávakörnek”, ahol – mások mellett – édesanyjával is együtt énekel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!