Egyszerre kuckós és tágas a tetőtér

2018.06.23. 11:30

Táska Rádió, a szenvedély – Egy csapat, két stúdió, sokszínű hang

A Táska Rádiónál nyáron sincs pihenés, az adás folyamatos, ráadásul egy ideje megújult környezetben készül a műsor.

Bokros Judit

Stúdióból most már kettő van, egy kisebb és egy nagyobb. A környezet és a felszerelés is korszerűbb

Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

Megújult stúdió, folyamatosan fejlődő tartalom – a Táska Rádiónál jártunk, ahol Ollerinyi Tamás programigazgatón és Horváth-Winter Diána felelős szerkesztőn kívül lelkes diákok kisebb csapata fogadott. Megmutatták, hogyan zajlik a munka a korszerű és hangulatos környezetben. Azt is megtudtuk: a fiatalok igen kreatívak, sokszor ők viszik a témákat és fogékonyan az újdonságra, hajlandóak újat tanulni. Jó kis csapat jött össze.

A Lánczos Kornél Gimnázium tetőterében található stúdióban a piros, a fehér, a szürke színek az uralkodók. A bejárattal szemközti közösségi térben nagyobb társaság is összejöhet, a galéria alkalmas akár elvonulásra, a munka pedig a szerkesztői szobában és két stúdióban folyik.

Ollerinyi Tamás és Horváth-Winter Diána a szakmai irányítók
Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

A fehérvári középiskolások részvételével, 2010 óta működő Táska Rádió programigazgatójával, Ollerinyi Tamással és a felelős szerkesztővel, Horváth-Winter Diánával abban a kicsi helyiségben ülünk le beszélgetni, ahol az egész rádiózás kezdődött.

Ez volt tehát az alap, majd több mint három éve az egykori igazgatóval, Lovranits Józseffel nagyot álmodtak, s elkezdték a tervezgetést, és amikor már a szükséges pénz is a rendelkezésre állt – az Alcoa Alapítvány támogatásának, az iskola vezetésének és adakozó szülőknek köszönhetően –, akkor az átépítést.

Útközben úgy alakult, hogy fölkereste őket az iskolai dizájnnal foglalkozó Tánczos Tibor, aki alapvetően a gimnáziumra volt kíváncsi. Őt kérték föl aztán a rádiósok, hogy tervezze meg a stúdió átépítését. Az álmodozás, gondolkodás folyamata a diákokkal együtt zajlott, ennek eredményeként alakult ki a mai változat, ami azonban még nincs teljesen kész – meséli Tamás. A nagyobb és a kisebb stúdió melletti közösségi térben akár hatvan-hetven fő is elfér, így iskolai rendezvényekre, rendhagyó órák megtartására, más prog-ramokra is alkalmas lehet.

A stáb jelenlévő tagjai megmutatták, milyen jól el lehet férni a hangulatos közösségi térben
Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

A központ viszont még mindig a régi stúdió, a szerkesztői szoba, ahová jól be lehet kuckózni. Az egész tetőtér nagyon otthonos lett– teszi hozzá Diána, aki két éve dolgozik a rádiónál. Azóta megszeretett ott, s a fiatalok is ragaszkodnak hozzá – olyannyira, hogy olykor még haza sem akarják engedni... Dia is pozitívan élte meg a változást, mert jó érzés, hogy az egyre komolyabb szakmai munka szebb, korszerűbb környezetben folyhat.

A stáb a környezetet érintő megújulás mellett nagyobb hangsúlyt fektet a tartalmi fejlődésre is. A diákok ebben partnerek, szeretnek újat tanulni, nagyon igyekvőek. Jelenleg körülbelül ötvenen vannak, ám közülük nagyjából tíz állandó tag az, akire rendszeresen számítani lehet – mondja Dia és Tamás. A Lánczos gimi tanulói mellett elég sok a más iskolából érkezett rádiós. Az igazán lelkesek még nyáron is bejárnak, a stúdiós munkát választják a lazulás, a vízparti heverészés helyett.

Stúdióból most már kettő van, egy kisebb és egy nagyobb. A környezet és a felszerelés is korszerűbb
Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

– Nagyon ügyesek a fiatalok, maguktól hozzák a témákat. Ezeket sokszor szubjektíven fogják meg, de mi igyekszünk megmutatni a szakmai szempontokat is – emeli ki Dia, Tamás pedig hozzáteszi: kolléganője nagyon jó példa a fiataloknak.

A tartalmi megújulás részeként változott a reggeli Vekker című műsor, amelyben nagyobb hangsúlyt kap a zene. A számokat ma már nem random módon, hanem nagyon is tudatosan játsszák, hallgatói tesztek alapján – mindezekben konzultáns is segített nekik. Tamás büszke továbbá arra, hogy a DUE támogatásával elindulhatott az online újságírás is, #Hashtag névvel, Fraller Ildikó szerkesztésében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!