Az egykori fehérvári sebészorvos és az orosz híradósnő szerelmi története az Ady utcában

Elöljáróban szögezzük le, hogy ez a film is egy a háború utáni korszakban született, a hős felszabadító szovjet hadsereget dicsőítő propagandafilmek sorában. Ám érdekességét az adja, hogy a történetet maga az élet írta, és nem egy forgatókönyvíró agyában született meg. És mivel nem az amerikaiak forgatták, akik hajlamosak a sztori érdekében eltérni a valóságtól, így erős a valószínűsége, hogy minden úgy történt a filmben, ahogy a valóságban is. A főszereplője pedig egy fehérvári orvos és egy szovjet híradósnő, akiről ez persze csak később derül ki. Hogy a történet nagyon is igaz, azt Pete Andrásné is megerősítette, aki 1948 és 1972 között élt az Ady utcai házban.

A neoreneszánsz épület múltja

– Kétéves voltam, amikor a szüleimmel odaköltöztünk, számomra még ma is ez Fehérvár egyik legszebb épülete. A lépcsőháza olyan volt a korláttal keretezett lépcsőivel, mint egy kastély. Gyönyörű, hatalmas polgári lakások voltak benne, duplaszárnyú ajtókkal, nagy belmagasságokkal és akkora fürdőszobával, ami a mostani panellakásom kisebbik szobájának méreteit is meghaladta. A kétszobás lakásunk egyikében egy Mária Terézia korabeli csillár függött, és az ablak alatt állt a zongora, amelyen sokat játszottam. Édesapám kedvence a Fekete csillag a két szeme című szám volt. És mivel gyakran zongoráztam nyitott ablakok mellett, ezért előfordult, hogy megálltak és megtapsoltak az utcán sétálók. A földszinten laktunk, három ablakunk is az Ady Endre utcára nézett. A házban egyébként hat jómódú család élt – közöttük revizor, zongoratanár, vállalatigazgató –, illetve volt két cselédlakás is. A történet főszereplője, a Horányi vagy Hornyánszky – sajnos a nevét már elfelejtettem – nevű orvos az emeleten lakott – emlékezett vissza Pete Andrásné.

Tatyjana Szamojlova és Gábor Miklós

A háború vége felé, amikor Fehérvárnál megakadt a front, így hol az oroszok, hol a németek birtokolták a várost, a doktorhoz egy napon becsengetett egy végsőkig kimerült fiatal nő, aki azt állította magáról, hogy menekült. Az orvos beengedte, és a nő egy ideig a lakásában bujkált. Persze egymásba szerettek. A történetből, amiből most csak ennyit árulok el, 1961-ben film készült. De meséljen most Pete Andrásné arról, milyen emlékei vannak még ennek kapcsán:

– Valamikor 1958-ban vagy ’59-ben megjelent egy 8-10 fős szovjet díszküldöttség a házban, valamint a film két főszereplője, Tatyjana Szamojlova és Gábor Miklós. Apám tolmácsolt, aki orosz nagyapja révén tökéletesen beszélte a nyelvet. Akkor nézték meg a történet eredeti helyszínét, de az orvos persze már nem lakott ott. Kevesen tudják azt is, hogy Gábor Miklós 7 éves korától maga is Fehérváron élt, édesapja több mozit is üzemeltetett a háború előtt a városban – mesélte az idős hölgy, aki azt is elmondta, hogy az Alba Regia még a bemutató évében, 1961-ben ezüstérmet nyert a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon. A film nagy részét egyébként Fehérváron forgatták, az orvos lakását a Lépcső utcába álmodta újra a rendező. Természetesen a díszbemutatót is itt tartották a Köztársaság Moziban, amelyet fényes fogadás követett, és amelyen az akkor 15 éves Pete Andrásné is részt vett a családjával. Az orvos történetét – mivel ő csak 1946-ban született – a szüleitől hallotta, akkor, amikor a szereplők a forgatás előtt a házukban jártak. Pete Andrásné és családja – akkor már volt egy 2 éves kisfia – 1972-ben költözött el az Ady Endre utcából, amikor az Állami Építőipari Vállalat irodaháznak vette át az épületet.

Járjunk nyitott szemmel!

A lakásokat átépítették. A ma 73 éves Pete Andrásné azt mondja, azért kereste meg a történettel a szerkesztőséget, hogy a mai fiatalok is tudják, a városban rengeteg történet – persze nem csak háborús – kötődik az egyes utcákhoz, házakhoz, terekhez. Érdemes egy kicsit körbenézni!