Wágner elvtárs ingerlékeny

2018.08.05. 15:30

Fejezetek a Székesfehérvári Motorjavító Állami Vállalat életéből

Az Országzászló térről szóló írásunkban megszólaltatott Zoltán Tibor mesélte nemrég, hogy fiatal műszerészként, az 50-es évek elején a Motorjavítónál dolgozott, ahol orosz katonai repülők rádióit szervizelte. Aztán kiderült: osztály- idegen – és eltávolították.

Sági Zoltán

Az Il–2 (képünkön) is megfordult a Motorjavítóban, amelyet az ott „ápolt” további gépek elnevezései alapján – Párduc (Il–10), Vércse (Jak–9), Teve (Li–2) – inkább állatkórháznak gondolhatna az ember

Fotó: archív

Kíváncsiak lettünk: vajon miféle üzemet rejtett egykor ez a szolidan semmitmondó nevű vállalat, ahol – megbízható káderként – a korabeli fizetések többszörösét lehetett megkeresni? A Fejér Megyei Levéltár állományában utánanézve azt találtuk: ha nem is sok, de az 1951 és 1954 közötti időszakból kevéske vállalati dokumentum még elérhető. Egészen pontosan 0,02 folyóméternyi, azaz egy 2 centi vastag paksaméta.

Rubik Ernő havi 1800 fixszel

Különös érzés kézbe venni a régi iratköteget. Egészen karcsú, vajon mit rejteget? A kutatás tárgya – az álcázott ipari tevékenység – akkoriban államtitok volt, így nyilvános aktáktól sokat eleve nem remélünk, de a tapasztalat arra tanított: sokszor a legbanálisabb helyeken, mondhatni háborítatlanul, szem előtt rejtőzködnek a titkok. Az emberi észlelés előítéletek által vezérelt: a megszokottól eltérő környezetben sokszor még a nyilvánvalót sem vesszük észre. Rögtön az első lap érdekesnek tűnik. A dátuma 1951. május 24. Ebben, az 5. számú körlevélre hivatkozva, az igazgató, Wágner elvtárs azt írja: kéretik „anyagtakarékosság szempontjából a bizalmas és egyéb jellegű ügyiratokat nem elégetni, hanem azt a Titkárságon tartozik mindenki leadni, ahol azt megfelelő helyen, lezárt helyen tárolják az elszállításig. A begyűjtés megkezdésének időpontja május 24-e.”

Azonnali hatállyal begyűjtik tehát a bizalmas iratokat – nem pedig elégetik, mint korábban. Egy átlagos vállalatnál egyik sem volna életszerű. A következő lapokon azonban sokáig csak a munkaversenyekről esik szó. Külön megkapó az a versenykiírás, amelyet a következő szöveg vezet fel: „Az amerikai imperialisták két évvel ezelőtt gyalázatosan megtámadták a békésen élő koreai népet. Ezt a galád háborút fel akarják használni arra, hogy az olyan régen várt szabadságot, amely a koreai nép számára is eljött, a sárba tiporhassák. A koreai nép két esztendőn keresztül hősiesen védte és védi továbbra is szabadságát az agresszorokkal szemben, amely harcban aktív segítő társaik a kínai önkéntesek.”

Majd hopp, végre egy elejtett mondat 1954 februárjából: „A III. Pártkongresszus tiszteletére vállalati felajánlást készíteni nem tudunk, mert a honvédségtől nem kapjuk folyamatosan a javítandó gépeket.” Az első nyoma annak, hogy a vállalat tevékenysége kötődik a honvédségéhez. Egyébiránt egy 1953. április 2-i dokumentumból, amely az üzemek közötti munkaverseny eredményét hirdeti ki, tudjuk meg, milyen üzemekből állt a gyár: Berepülő üzem, Sárkányszerelde, Motorműhely, Megmunkáló üzemek, Sárkány javító, Különleges műhely.

A munkaversenyt egyébként 1953 tavaszán a berepülők nyerték, 1032 ponttal. Érdekes személyi adalékok derülnek ki egy 1951. október 6-i kimutatásból, amely a vállalat műszaki dolgozói béreinek alakulását tárgyalja. Ebben az áll, hogy Rubik Ernő, aki a műszaki főosztályon dolgozik, havi 1800 Ft alapfizetést kap. A bérek megoszlása egyébként nem mutat túl nagy szórást: a gyár igazgatója havi 2950 forintot vihetett haza, de például egy Tóth nevű berepülő is 2400 forintot – míg a legkevesebbet, 650 forintot egy másik Tóth elvtárs kapott a szabványosztályon. Apropó szabványok: egy újítási beszámolóból kitűnik, a vállalat havi és negyedévi szinten is pontos kimutatásokkal követte a kifizetett újítási díjakat, amelyek egészen tekintélyes összegekre rúgtak. Egy évszám nélküli áprilisi listában például 19 db elfogadott újítás szerepel, amelyektől a vállalat 408 ezer forint éves bevételnövekedést remél, cserébe 14 ezer forint jutalmat oszt ki a házi feltalálók között.

Az Il–2 (képünkön) is megfordult a Motorjavítóban, amelyet az ott „ápolt” további gépek elnevezései alapján – Párduc (Il–10), Vércse (Jak–9), Teve (Li–2) – inkább állatkórháznak gondolhatna az ember
Fotó: archív

A nemzetközi helyzet egyre feszültebb

A vállalati dokumentumok mögül előkerülnek az üzemi párt végrehajtó bizottság (PVB) „Szigorúan Bizalmas!” jelzettel ellátott határozatai, amelyekből az előzőektől némiképp eltérő kép rajzolódik ki a vállalatról. Szembeötlő különbség például, hogy a PVB-dokumentumokban a gyárigazgató Wágner nem a hierarchia csúcsán helyezkedik el, hanem az utasítottak között. Jó példa erre az alábbi, 1954. novemberi határozat: „Nagy és Wágner elvtársak írjanak levelet a [Katonai Vezetés] KV-nek, melyben kérik a téli időszakban a repgépek földi átvételét. Ebbe a levélbe dolgozzák bele a telefonhálózat kijavítását és kiépítését.” A szövegrészlet egyúttal megerősíti, hogy a vállalat katonai gépeket fogad. Egy további határozat fellebbenti a fátylat a katonák és a civilek együttműködésének nehézkességéről a gyár területén – egyúttal végérvényesen nyilvánvalóvá teszi, mivel is foglalkozik a vállalat.

1. pont: „A nemzetközi helyzet egyre feszültebb … oda kell hatnunk, hogy állandóan kész gépek álljanak honvédségünk rendelkezésére, hogy légierőnk bármikor számíthasson ránk.” 2. pont: „Minden erőnket összpontosítani kell, hogy Néphadseregünk tisztjeivel olyan viszony alakuljon ki, hogy dolgozóink szeretettel beszéljenek Néphadseregünkről.” 3. pont: „A tiszt elvtársaknak meg kell érteniük, hogy a dolgozók civilek, nem katonák…” A 7. pont a maga teljességében annyira bájos, hogy szintén idézni kell: „Egyetértünk Varga elvtárssal abban, hogy Wágner elvtárs ingerlékeny. Ezt már felvetettük neki, igyekszik is levetkőzni.” Világos: a gyár igazgatója a párt szempontjából csak egy megregulázandó kisdiák.

A pártelsőség ténye világosan kifejeződik a határozat 9. pontjában is: „A fölé-, vagy mellérendelés tisztázása nem fontos. Egy célért dolgozunk. Az üzem végzi az ő saját feladatát, a RÁB. szintén végzi a felülről kapott utasításait. Mindkettőnek egy felettese van, a Párt.”

Az Alba Regia kisautó a Szent István szobor talapzata előtt, orrán Székesfehérvár címerével. 1954 után ezeket gyártotta a Motorjavító Vállalat
Fotó: archív

Egy kád még állítva se férne be

Egy szintén szigorúan bizalmas jelentésből kiderül, a vállalat 1953. december 22-én pártnapot tartott, amelyen a meghívott vendég Olt Károly pénzügyminiszter volt. A miniszteri beszámoló után az összegyűlt dolgozók (280–300 fő) közül 8 fő személyesen is kérdezte a minisztert. Az első hozzászóló, Bognár, szóvá tette, hogy az ő apjának öt háza volt, amelyet államosítottak, így ő most egy állami lakásban lakik, ami azonban mindennek nevezhető, csak lakásnak nem. „Inkább börtönre hasonlít” – idézi a hozzászólót a PVB-jegyzőkönyv. Az ablakok kicsik, fény alig jut be, a fürdőszobába pedig egy kád még állítva se férne be. Bognár elvtárs a szocializmus szégyenének nevezi a lakást, amit kapott, és kéri a miniszter személyes közbenjárását, hogy emberibb körülmények közé kerülhessen. Szőnyi elvtárs kérdése azt firtatja, nem lehetne-e a folyamatos légógyakorlatokat végre leállítani?

Szerinte ez jó hatással lenne a termelésre is – ráadásul hihetőbbé tenné, hogy a béketábor országai a békére készülnek, és nem a háborúra. Egy maroshegyi lakos, bizonyos Horváth Gy. nehezményezi, hogy a gyárhoz vezető úton nincs közvilágítás. Mint fogalmaz: „kellene ezzel a világítás kérdéssel csinálni valamit, hogy ne csak a városi lakosnak legyen meg a jó villany fénye, hanem minekünk, külterületieknek is.” Somfai elvtárs felvetése máig ható, fájdalmas problémát panaszol elő. Mint mondja, sokan járnak a gyárba Pestről, akik kénytelenek vonattal utazni, de az állandósult, sokszor órás késések ezen az alig 80 kilométeren felőrlik az ingázók idegeit. Somfai megjegyzi még: arra a rövid időre, amíg a Szabad Nép cikkezett a MÁV állandó késéseiről, javult valamicskét a helyzet, de aztán ismét visszaállt minden a régi kerékvágásba.

A fellelt dokumentumok megerősítették: a Székesfehérvári Motorjavító Állami Vállalat egykor titkos, katonai üzem volt. 1954 után a gyár, elit mérnökgárdájának is köszönhetően, új feladatot kapott: a törpeautó fejlesztését – de az már egy másik történet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!