Küldetés a keresztényekért, akik veszélyben élnek

Mit tehet egy magyar lelkész az üldözött keresztényekért?

– Az elmúlt hónapok körülményei arra kényszerítettek minket, hogy bezárjanak bennünket országhatáraink, sőt lakásunk négy fala közé. Ez arra vezethetett sokakat, hogy még jobban elszigetelődjenek egymástól. Krisztus követőiként fontos tudnunk lelki testvéreink helyzetéről, hogy velük örülhessünk a jónak, és imádkozhassunk értük a bajban. A Baptista Szeretetszolgálat évtizedek óta elkötelezett a távoli országokban nehéz körülmények között élő, bajba került keresztyének felé – bár vallási hovatartozásra való tekintet nélkül mindenkit igyekszünk segíteni. Magam egy életre elköteleződtem a világmisszió iránt. Mivel a segélyszervezetnél végzett munkám mellett tudományos doktorátusomat a missziológia területén védtem meg, még inkább bekapcsolódtam az üldözött keresztyének látogatásába, képzésébe. Ebben a minőségemben több mint húsz éve járom a világot, hogy tanítványokat neveljek, oktassak, mentoráljak. Nyolcvannál is több országban járhattam missziói úton Isten kegyelméből a Baptista Szeretetszolgálat és a TCM Nemzetközi Teológiai Intézet nevében, az utóbbi szervezet missziológia és tanítványképzési professzoraként.

Hogy szerezte tapasztalatait?

– Ezeket beszélgetések során gyűjtöttem, melyeket olyan tanítványaimmal folytattam, akik szolgálati partnereink Afrikában, Ázsiában, Európában és az Egyesült Államokban. Többnyire azt kérdeztem tőlük, milyen ma keresztyénként létezni, ahol például muszlimok általi üldöztetésben élnek, vagy egy diktatórikus kormány nyomja el a keresztyén missziót, vagy a liberalizmus igyekszik kiszorítani a keresztyénséget a társadalmi színtérről. Közöttük járva mindezt első kézből magam is megtapasztaltam.

Kezdjük talán az utóbbival: miként támadja a kereszténységet a liberalizmus?

– Keresztyénként élni például Lettországban jelenleg nem olyan rossz, nem korlátozzák a hit gyakorlását és a missziói tevékenységet sem. Az egyik legnagyobb gondjuk az, miként reagáljanak, válaszoljanak a liberális társadalmi felfogás újabb és újabb hullámaira. Ezeket gyakran nyugatról veszik át, afféle szolgai átmásolással. Az ottaniak azt mondják, a lelkipásztorok és gyülekezeti elöljárók szélsőségesen reagálnak: vagy törvénykező módon, nagy szigorral vagy éppen olyannyira megengedően, hogy az maga a liberalizmus. Nagyon ritkán látni teológiailag megalapozott reakciót, amely hitvallásunk alapján állva értelmes párbeszédre és elemzésre adna alapot. Fontosak a hitüket értelmesen kifejteni tudó keresztyének, akik nem szakadtak el teljes mértékben a társadalomtól, így még képesek hatással lenni rá.

Számomra furcsa, hogy még az Egyesült Államokban is tapasztalni keresztényüldözést. Miként lehetséges ez?

– Amerikát a vallásszabadság szimbólumaként tartják számon. Ez valóban így is volt, elég sokáig. Nem egy tanítványom szerint azonban mára ez megváltozott, és a változás – romlás – még folyamatban van. Arról beszéltek, hogy Kaliforniában például betiltották a házi csoportok működését. Bár jelenleg a járványra hivatkoznak, már korábban is voltak hasonló intézkedések. A politikai liberalizmus erőteljes lobbymunkával teljes mértékben igyekszik kiszorítani a keresztyén hívőket a közéletből. Az iskolákban a gyermekeknek mindent meg kell ismerni, meg kell tanulni, és el kell fogadni a gender-elméletről, az abortuszról, a posztmodern liberalizmusról, az evolúcióról. Ha ellene mernek szólni, és elmagyarázzák gyermekeiknek azt, hogy a keresztyének hogyan állnak hozzá ezekhez a nézetekhez, akkor a tanár be is hívathatja, sőt tanári testület elé idézheti a szülőket. Gyülekezeteik még erősek, nagy létszámúak, szabadon dicsőíthetnek. Ugyanakkor hatalmas erővel dübörög a keresztyénellenes propaganda. Sokan mondták nekem, hogy most nekik kell megtanulniuk tőlünk, akik a kommunista rendszerben is éltünk keresztyénekként, hogy miként kell ilyen viszonyok között élni, túlélni, és jól szolgálni.

Gondolatban utazzunk tovább: jártam Kenyában, és a tengerparti szállodában nehéz lett volna arra gondolnom, hogy vannak keresztények, akiknek ott az életüket kell félteni… Valóban így van?

– Kenyában nincs korlátozva a vallásszabadság törvényi szinten, ugyanakkor a törzsi ellentétek nagyon megnehezítik a hit gyakorlását: negyvenkét meghatározó törzs viszálykodik egymással. Az iszlamista terrorszervetek, különösen az Al-Shabab gyakran támad meg keresztyéneket. Megdöbbentő tetteik gonoszsága, szörnyűsége. Nagyon szegény emberek között is szolgálok, sokuknak koldulniuk kell a napi ételért. Sok beteg van köztük. Ahol jártam, több keresztyén nőt csoportosan erőszakoltak meg az iszlám fegyveresek, néhányuknak így született gyermeke. Másokat megcsonkítottak hitük miatt, miután megölték a család férfi tagjait, leégették kunyhójukat, méreggel öntözték meg földjüket. Mindezek után tovább kell élniük, ráadásul nyomorban. Nehéz velük elhitetni, hogy van egy Isten, aki szeret, aki kegyelmez, aki gondoskodik rólunk. Ezért számos, a gyülekezetbe járó ember otthon még a törzsi isteneknek is áldoz… „Hátha megkönyörül az egyikük”, mondják. Lelkész társaim olyan gyülekezeteket vezetnek vidéken, ahol valós és mindennapi a veszély. Nemcsak iszlám csapatok támadnak rájuk, hanem ellenséges törzsek is. Az előbbiek azért akarják megölni őket, mert keresztények, utóbbiak azért, mert évszázadok óta harcban állnak a törzseik egymással. Sok gyülekezetben fegyveres civilek őrzik az istentiszteleteket.

A közép-ázsiai Kirgizisztánban is járt több alkalommal is. Milyen keresztyénnek lenni egy muszlim országban?

– Sok kihívással teli. Ha ott valaki Krisztus követőjévé válik, annak készen kell lennie arra, hogy üldözni fogják: a szomszédai, korábbi barátai, saját rokonsága. A fővárosban sok a nyugati turista, iskola, hivatal, de vidéken sokan iszlamista szélsőségesek között élnek, olyan városban is, ahol iszlám terrorista kiképzőtáborok működnek. Leeresztett nádredőnyök mögött tartják istentiszteleteiket, énekelni nem mernek, nehogy meghallják a szomszédok. Suttogva hirdetik az igét, suttogva imádkoznak. Ha keresztyén vagy ott, például Osh körzetében, akkor számkivetett vagy. Egy keresztény barátom nagyapja két éve halt meg, ő muszlim volt, de amikor eltemették, a keresztyén unokája miatt másnap kiásták, és kidobták a tetemét a temetőn kívülre. Újra eltemették. Egy héten belül ismét kiásták bomló tetemét… Barátom belebetegedett abba, hogy össze kellett szednie, és több száz kilométerre, egy másik temetőben kellett eltemetnie a földi maradványokat, ott, ahol nem tudták, hogy ő keresztyén.

Milyen érzés ilyen helyekről hazatérnie?

– Lelki testvéreim beszámolóinak hallgatása közben mindig elönt az érzés: különleges kegyelem, hogy országunkban a jelen korban nem kell üldöztetést szenvednünk hitünkért. Éppen ellenkezőleg: még társadalmi megbecsülést is élvezhetnek mindazok, akik hitvalló módon élnek, és töltik be elhívásukat az élet sok-sok területén. Legyünk ezért nagyon hálásak, és ami rajtunk áll, azt tegyük meg nehéz sorsú hittestvéreinkért.