Katonák találták meg a Seuso-kincset?

A legelső lépés a kincs konkrét megtalálása kellett, hogy legyen. Kizárható, hogy a magyar katonák bármit is tudatosan kerestek volna, minden bizonnyal teljesen véletlenül bukkantak rá a leletegyüttesre valamilyen földmunka végzése közben, ami lehetett akár a legminimálisabb mértékű és a legtriviálisabb jellegű is. A helyszín egyértelműen a Szabadbattyán határában található feltételezett Seuso-épület területe. A lelőhely azonosításához a legfontosabb információ az, hogy a kétségkívül a Seuso-kincshez tartozó Meleagrosz-tálról vett talajmaradvány-minta megegyezik az épület fűtési rendszeréből származó anyagmintával. Az is fontos információ, hogy a nevezett terület mindössze 1000-1500 méter távolságra volt a frontvonaltól, ami rendkívül csekélynek számít második világháborús viszonyok között.

Valamint az is nagyon fontos információ, hogy a nevezett épület minden szempontból megfelel a kincshez tartozó tárgyak eredeti használati helyének. Továbbá a legkevésbé sem valószínű, hogy annak idején a barbár betörés elől menekülő és/vagy fegyveres védekezésre készülő rómaiak értékes időt és energiát pazaroltak volna el arra, hogy több száz vagy ezer méter távolságra szállítsák el a kimondottan nehéz és nagyméretű tárgyegyüttest, miközben minden szempontból megfelelő rejtekhely volt a közvetlen közelükben, pár tíz méter távolságra: az épület északi és keleti traktusának fűtési rendszere.

Alighanem a megtalálást követően került sor arra, hogy a magyar katonák berakodták legalább egy, de akár több katonai motorkerékpár oldalkocsijába, és elszállították Felsősomlyóra a tárgyakat. A motiváció valószínűleg az lehetett, hogy egyfelől hirtelen nem tudtak mihez kezdeni a váratlanul talált, szemmel láthatóan nagyon régi, egyértelműen értékes tárgyakkal, másfelől a katonák legalább egy része Felsősomlyóra lehetett beszállásolva. Ekkor láthatta a tizenhárom éves Havasi Péter, amint a magyar hadnagy bevitte az egyik épületbe, valószínűleg a századosnak való megmutatás céljából a Seuso-kincs hat darabját, amiből öt pohár volt.

Itt, Felsősomlyón dönthettek a katonák, valószínűleg maga a százados arról, hogy a háború végéig ismételten elrejtik a kincset, de nem az eredeti, hanem egy jóval félreesőbb, nehezebben megközelíthető, sokkal biztosabb rejtekhelyen. Alighanem ezt követően szállították el a tárgyakat a Szár-hegyre és helyezték el azokat egy megfelelőnek talált, alagútszerű felhagyott bányajáratban, majd robbantották be annak bejáratát. Egyelőre nem lehet választ adni azokra a kérdésekre, hogy mikor mellékelték a kincshez a további, újkori eredetű értéktárgyakat, illetve a modern kori eredetű fegyvereket, hogy pontosan milyen forrásból jutottak hozzá a magyar katonák ezekhez a további tárgyakhoz, valamint hogy a több száz kilogramm össztömegű „szajré” mikor lett belepakolva a hat darab nagyméretű ládába.

Jelenleg még csak az tekinthető biztosnak, hogy az alagút berobbantásának pillanatában már a ládákban volt a kincs, és ott voltak az újkori és modern kori eredetű tárgyak is. Miután visszatértek a Szár-hegyről, a magyar hadnagy végrehajtotta az alighanem előre eltervezett likvidálást. A motiváció egyértelmű: ne hat-, hanem csak kétfelé kelljen majd osztozni a tárgyak értékesítéséből származó komoly bevételen a háború után… Ezt követően kerülhetett sor a Havasi Péter által kihallgatott beszélgetésre a hadnagy és a százados között, valamint arra, hogy a hadnagy átadta a pontos rejtekhelyet bemutató két térkép közül az egyiket a századosnak, majd távozott.

Röviden összefoglalva: a Seuso-kincs a Szabadbattyán határában történt megtalálást követően Felsősomlyón keresztül kerülhetett el, a magyar katonák tevékenységének eredményeként a Szár-hegyre 1944 decemberében. Fontos információ, hogy valószínűleg a magyar katonák nem kezdték meg a kincshez tartozó tárgyak szétválasztását, így tehát a komplett leletegyüttest szállították el a Szár-hegyre és rejtették el ismét. Ennek azért van jelentősége, mert ebben az esetben Sümegh József a teljes Seuso-kincset találta meg majdnem 32 évvel később, 1976 őszén, az alagútszerű felhagyott bányajáratban, a hat darab nagyméretű ládába pakolva. Ez pedig azt jelenti, hogy az első, 1944-ben történt megtalálás során csak az eredeti rejtekhely veszett el, de maga a Seuso-kincs egészen 1976-ig egyben volt, valamint Sümegh József tevékenységének eredményeképpen aprózódott fel a leletegyüttes és vált az illegális műkincs-kereskedelem prédájává…