Éhes és rongyos fehérvári törökök – Így szabadult fel Fehérvár

1686-ban a keresztény hadak világraszóló győzelmet arattak az Oszmán Birodalom felett, amelynek seregét kiűzték Budáról.

– Székesfehérvár azonban itt maradt, mint egy tüske a köröm alatt. A székesfehérvári oszmán őrség Ahmed pasa vezetésével dúlta és fosztogatta a környéket; portyáztak, próbálták az adót behajtani, hogy a számukra egyre nehezedő helyzetben megéljenek valamiből – mondja a levéltáros, aki arról is beszélt, hogy egyes 1687. februárban megjelent újságok szívesen cikkeztek egy bizonyos Tüzes Gáborként elhíresült ferences rendi szerzetesről, aki – nyilván nem egymaga – 90 szekérnyi robbanó golyóval megindult ekkortájt Eger felé. Ha Eger felszabadul, írták, Gábor barát és tűzszerszámai jönnek Székesfehérvár alá. A töröknek jaj!

1687. májusa, júniusa idején az a hír járta, hogy rövidesen Fehérvárhoz érkeznek II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem és Lajos Vilmos baden-badeni őrgróf seregei is.

– Ebből nem lett semmi, hanem egyfajta blokádot alakítottak ki Székesfehérvár körül – jelezte Bagi. – Ez a blokád 1687 utolsó hónapjaiban állt föl.

– Nagy mennyiségű tüzérséggel, de kis létszámú katonasággal vonultak ide a keresztény csapatok. Arról szó sem lehetett, hogy fölhágjanak a falakra és rohamokat intézzenek. Az erősség szisztematikus, szívós lerombolása volt a terv – magyarázta a levéltáros. – Az első támadás – a blokád kialakítása – még nem kifejezetten Székesfehérvár ellen indult, bár már azzal a céllal, hogy a blokád miatt a török katonák ne jussanak ki a környező falvakba élelmiszerért, tűzifáért. Egyre jöttek is a hírek, hogy a városon belül már éhínség van. Aztán kiderült, hogy nem is éhínség volt, hanem csupán nem érkezett meg a zsold, így a katonák nem tudtak vásárolni. Voltak olyan értesülések is, miszerint emelkedtek bent az árak, 2 forint volt egy font hús. Nagyon magas ár volt ez akkoriban! Egy ökörfej három forintba került – folytatta a történész.

Kicsit későbbi, de ide illeszkedő az az 1688. áprilisi hír, miszerint 4 unciányi köleskenyér volt Fehérváron a napi fejadag. Korgó török gyomrok! Az 1687/88-as télre készülvén a tűzifának is híján voltak már.

– Erre is volt egy nagyon „élelmes” megoldásuk. Az oszmán építészet – tisztelet egy-két mecsetnek, dzsáminak, minaretnek és fürdőnek – alapvetően nem túl sokat tett hozzá a magyar tájhoz – mondta pikírten az előadó.

– Az egyszerű katona nem kőépületekben élt, hanem fabódékban. Ezekben több évet, évtizedet is kihúztak, illetve egymásnak adták-vették, ha éppen áthelyezték őket valahova – fűzte hozzá. Székesfehérváron is ilyesfajta bódékban, illetve alternatívaként sátrakban tengethették életüket az Oszmán Birodalom katonái. – Amikor nem volt tűzifa, akkor a gazdagok egyszerűen megvásárolták a szegényebbektől ezeket a kis kutricáikat, elbontották, és darabjaikkal befűtöttek. A harmadik nagyon fontos, ami hiányzott nekik, hiszen nem kaptak semmiféle ellátmányt: a posztó. Az 1687/88-as télen állítólag már rongyokban jártak a török katonák, majd amikor már ezek is lefoszlottak róluk, akkor a sátorlapokat vagdosták szét, abból készítettek maguknak ruhát… Volt olyan is azért, hogy rájuk sütött a Nap! Egy 1688. januári kitörésükkor pár ökröt és 3400 porciónyi kenyeret zsákmányoltak egy Palotáról Csókakőre tartó transzport kifosztásakor – ismertette Bagi.

A bécsi udvari haditanács 1688. februárjában arra jutott, hogy Belgrád ostroma előtt Székesfehérvárt is vissza kéne venni. Előbb tárgyalásokba bocsátkoztak a fehérvári Ahmed pasával, aki azonban nem kívánta feladni az erősséget. Ugyanakkor Ahmedék küldöttséget indítottak Belgrádba, a török főparancsnoksághoz: nem bírják már tartani tovább Székesfehérvárt!

– A bent lévő 4 ezer katona, illetve családtag már úgy gondolta, ha kapnának egy kis támadást, belövetést, akkor szívesen megadnák magukat, de előtte eljátszanák kicsit a védekezést is – fejtegette Bagi Zoltán Péter. – Ez azért volt fontos nekik, hogy menekülésük után ne kapjanak „otthon” büntetést.

– Többször előfordult zendülés is, a felbőszült, éhes és fázó katonák rárontották Ahmed pasára, valamint a többi elöljáróra, és bezárták őket egy házba. Leginkább azzal fenyegették őket, hogy rájuk gyújtják az épületet… – az utolsó ilyen eset 1688 áprilisában lehetett.

Ez év április 25-én aztán Ariezaga ezredes vezetésével megjelent egy 6-7 ezer fős milícia Székesfehérvárnál.

– Ám Ariezaga nem lövette a várost, a parancsnak megfelelve, épségben kívánta megszerezni Székesfehérvárt – mondja Bagi. – A nagy változást Batthyány Ádám május 4-ei megjelenése jelentette. Ő már nem tartotta be az ágyúzási tilalmat! Így május 7-én ki is lovagolt két bég a várból, s megkérdezte a kintieket, végül is miért jöttek? Átvenni a várat – jött a csöppet sem meglepő válasz.

Nos, ezután már csak a megadás feltételein kellett kicsit csűrni és csavarni, majd május 19-én elhordták magukat Székesfehérvárról az éhes és rongyos félholdasok.