Egy gúnyos-humoros, háború előtt született csákberényi vers értelmezése

Még él a faluban egy háború előtt született locsolóvers, amely így kezdődik: „Híres gróf az öreg Merán / Bugylibicskát termel a fán / Lehullik majd a hóval / Az első évi adóval.” Tárjuk hát fel a vers történetét, amelyet Lukács László néprajzkutató nyomán közlünk most olvasóinkkal.

Fenti verset Filotás Gyuláné Tóth Julianna édesapja, Tóth Gábor csákberényi földműves írta az 1930-as évek végén egy újság pályázatára, amit be is küldött és megjelent a lapban. A pályázaton egy szecskavágót nyert vele. Megjelenése után gróf Merán János magához hívatta a szerzőt, mert versét gúnyosnak találta, ám Tóthnak végül nem lett baja belőle, mivel a pályázati felhívásban, humoros formában kértek verset egy-egy községről.

Ugyanennek a versnek a második strófája így szól: „Csurgai gróf méltósága / Mind elvitte adósságba. / Nyúzni vele sokáig, / Kiket nyúzott idáig. Lukács László elárulja, a versben emlegetett csurgai gróf nem más, mint gróf Károlyi István, akinek Fehérvárcsurgón 2338, Sárkeresztesen pedig 1713 kataszteri holdas uradalma volt.

Tóth Gábor versének utolsó strófája: „A magbékát Söréden / Ezzel nyúzták a héten./ Grófi étel, fokhagymás, / Megpörgetve paprikás.” Ebben a szomszédos Söréd nemcsak megjelenik, de az is kiderül a strófából, hogy magbékásoknak hívták őket. A falu nyugati szélén ugyanis korábban szerény kiterjedésű tó húzódott, amiben örökké kuruttyoltak, brekegtek a békák. Egy másik történet szerint egykor a faluban nagyon elszaporodtak a békák, ezért a bíró elrendelte, hogy valamennyit agyon kell verni. A kiirtás következményeként viszont a szúnyogok szaporodtak el. Rögvest keresték is a békákat, de már csak egyet találtak. Azt azután megkötözték a tó fenekére, hogy el ne menjen. Azóta emlegetik a sörédiekről, hogy megkötözték a magbékát.

A szomszédos falvak csúfolódása

A szomszédos falvak csúfolódására más történet is maradt fent, amelyet Lukács László idéz. Megértéséhez tudni kell, hogy a magyaralmásiakat tormásoknak nevezték, a korábban általuk ter­mesztett és a székesfehérvári hetipiacokon árult, kevéssé erős, édes ízű tormáról. Az idézett párbeszéd a Székesfehérvár–Magyaralmás–Csákberény útvonalon közlekedő autóbuszjáraton hangzott el kökényvirágzás idején, nyirkos, ködös időben. Egy öreg „ómási” (magyaralmási) parasztember szólította meg a busz jó kedélyű kalauznőjét, aki köztudottan csákberényi származású volt:

– Jaj, Icuka, rossz idők járnak a bugylifákro!

– Nem baj ám, hajja, leg­alább lesz mivel pucúnyi a tormát! – szólt a kalauznő frappáns válasza, a buszközönség pedig a történet szerint dőlt a nevetéstől.

Tóth Gábor versének keletkezésekor Csákberényben és környékén már közismert volt mindkét falucsúfoló (csákberényi bugylisok, sörédi magbékások). Élt az elbeszélő hagyományban az a képtelen hiedelem is, hogy a bugylibicskákat Csákberényben a bugylifákon termesztik. Tóth Gábor ezeket a szóbeliségből jól ismert elemeket foglalta versbe, hozta kapcsolatba a helyi és egy közeli földbirtokossal, végül egymással is: a sörédi magbékát csákberényi bugylibicskával nyúzták. Hasonló köszönt aztán vissza két emberöltővel később a fentebbi, autóbuszos párbeszédben: a csákberényi bugylifákon termett bugylibicskával fogják megtisztítani a magyaralmási tormát.

Csákberény polgármestere lapunknak megmutatta az egykori Paulik kocsma helyét – az épületet pár éve bontották el a Rákóczi út mellett. Itt zajlottak a bevezetőben említett verekedések. A bicskanyelet szolgáltató öreg szilfa sincs már meg, de az a Szekeres-féle ház sarkán állt a falu sörédi oldalán a főút mellett.