A sokat látott nyugati, a csókakői Libizai kereszt

A Libiza egy valaha borszőlősoroktól sávos, délkelet felé lejtő terület volt. Ma családi házak lakói élvezik a kilátást a falura és a várra. A Libiza-hegyen álló kőkeresztet 1883-ban a filoxéra járvány megállításának érdekében, a kolera járvány túléléséért hálából, valamint Isten dicsőségének hirdetése céljából állította Steiner Ferenc asztalosmester és neje Makk Katalin. A Libizai Keresztet Steiner Mihály csókakői plébános szentelte fel. Az idő vasfoga által meggyötört kőkeresztet az asztalosmester fia 1923-ban harminc év múlva, Steiner Ignác és annak neje Fűrész Anna felújították, mert egy fogadalom erre kötelezte őket. Steiner Ignác kocsisként vett részt a 17. gyalogezred műveleteiben, az első világháborúban. Az Isonzó melletti olasz fronton éppen arról álmodott a bakon zötyögve, hogy hamarosan hazatérhet és újra láthatja az övéit. Vágya korábban teljesült, mint hitte, ugyanis összefutott Steiner Józseffel, saját fiával, aki szintén kocsit hajtott az úton, vele szemben. Az apa nem is tudta, hogy időközben a fiát is besorozták, ezért nagy volt az öröm, de nagy volt az aggodalom is, hogy vajon hazakerülnek-e élve Doberdóból, illetve a háborúból? Találkozásukkor megfogadták, ha túlélik a Nagy Háborút, akkor a Libizai keresztet felújítják, kerül, amibe kerül. Mivel nem hiába fohászkodtak és fogadkoztak, hazatértek a háború poklából és megcselekedték, amit meg kellett, így 1923-ban, Mindenszentek napján Mihalecz Ferenc akkori csókakői plébános megáldhatta az addigra már megszépült keresztet.

A Libizai kőkereszt történetéhez tartozik még, hogy a II. Világháborúban a kereszt tövében húzódott meg a 42 névtelen magyar katona, ők a 2. páncéloshadosztály felderítő zászlóaljának tagjai voltak. Egyrészük felvidéki, búcsi leventékből, másik részük pedig erdélyi Székelyudvarhely-környéki katonákból állt. Egy bevetést követően a katonák parancsnoka, a katonáit a hegyekkel körülvett területen a Libizai Kereszt alatt pihentette meg. Jó fedezékkel körülvett területnek tűnt a hely, ám sajnos nem tudta a magyar parancsnok, hogy a mélyedés fölötti magaslaton az erdő rejtekében, egy hadtestnyi pihenő orosz katona húzódott meg, akiken éppen előtte való nap egy alakulatnyi német SS katona rajta ütött, sok orosz áldozatot szedve a támadás során.

Amikor a 20. gárda lövészhadtest orosz felderítői a magyar tábort észlelték a kereszt alatt, az előző napi támadás miatt bosszúból lecsaptak az alvó katonákra és lemészárolták őket, esélyt sem adva a méltó küzdelemre. Az oroszok támadását vezénylő parancsnokról az a hír járta akkoriban, hogy nem csak az embereivel, de az ellenségeivel is emberséges volt, íyg meglehetősen váratlan volt, amikor a halott katonák dögcéduláit elvette, hogy később eltemetett katonákat ne lehessen azonosítani.

Mór elfoglalását követően Csókakő jegyzője Sörédi Imre és az akkori bíró Jelena Ferenc próbálták visszakérni a dögcédulákat, ám a parancsnok hajthatatlan volt, sőt a csókakői bírót még meg is verték.

A Libizai kereszt alatt lemészárolt magyar katonák így lettek a 42 magyar névtelen katona, mert mások tetteiért nem csak az életükkel, hanem a nevükkel is fizettek. Végső nyughelyüket a falu által rendszeresen karbantartott sírhely jelzi, melyre nem rég egy hófehér Krisztus szobor is került. A felvidéki Búcs község lakói sokáig keresték elesett fiaikat ám a véletlennek és a Csókakői Szent Donát Borrend határokon átívelő kapcsolatrendszerének köszönhetően megtudták a búcsiak, hogy méltó helyen, megszentelt földben nyugszanak hősi halált halt fiaik.

A kommunista hatalomátvételt követően le akarták bontatni a Libizai keresztet, ám az akkori csókakői tanács addig húzta, halasztotta az ügyet, míg a körülötte lévő bokrok és fák csodás módon úgy körbefonták az emlékhelyet, hogy el is felejtették a létét az elbontását követelők.

Csak az 1990-es rendszerváltás után takarították ki körülötte a kertet az önkéntesek, katolikus hívek és az önkormányzat akkori dolgozói. Azóta is ott áll, hirdetve a nehéz időket és Isten dicsőségét Csókakő nyugati oldalán.