életutak és sorsok

2020.10.23. 20:00

A forradalom szellemében – Tizenkét ’56-os forradalmár emlékét idézi meg Ónody Éva

„De az igazak emlékét mindvégig tisztelettel őrizzük. Mert ki parancsolhatta volna meg nekünk – akár a tiltás évtizedeiben is –, hogy ne szeressük őket?”

Héjj Vivien

Ónody Éva tizenkét forradalmár életét mutatja be kötetében

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Ónody Éva könyvében tizenkét ’56-os forradalmár emlékét idézi meg. Megjelennek a kötetben azok is, akik a kötél általi halál elől emigrációba kényszerültek, és olyan személyekről is olvashatunk, akik a nyolcvanas években már a börtön falain kívül folytathatták – vagy kezdhették újra – életüket. Ezekből a történetekből idézünk fel néhányat.

Tizenkét életút, tizenkét sors, köztük egy erőteljesen megosztó személy. Egykori harcostársainak jelentős része ugyanis árulónak tartja Mécs Imrét. Levélben mondták ki, hogy ő elárulta 1956 eszméit, azt, amiért hosszú börtönbüntetésre ítélték, és amiért volt rabtársaival együtt évtizedekig a társadalom peremére kényszerült. Ő tehát többek szerint biblikus hasonlattal élve Júdás, az áruló. 1957-ben letartóztatták, első fokon halálra ítélték.

– A halálos ítélet kihirdetése után nem vittek vissza a zárkába, hanem a kis fogházba kerültem, ahol a halálra ítélteket tartották. Ennek a kis fogháznak az udvarán folytak a kivégzések. Utána a koporsókat lovas kocsi vitte a temetőbe, fegyveres kísérettel. Mi ezt az ablakból néztük. (…) Nem készültem ki idegileg, azt lehet mondani; nyugodt lélekkel vártam a halált – emlékezett Mécs.

Krassó Györgyöt a szocializmus közismert alakjaként tartották számon. Részt vett a forradalomban, 1986-tól a Szabad Európa rádió munkatársaként dolgozott. A vele készült interjúban beszél többek között a Magyar Október Pártban betöltött szerepéről, annak működéséről és saját nézeteiről is.

Ónody Éva tizenkét forradalmár életét mutatja be kötetében
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– A programok általában nagyon szépek! Beszélnek arról, hogy Magyarország legyen független, de azt már félnek kimondani, hogy az oroszok menjenek haza. De azt is, hogy lépjünk ki a Varsói Szerződésből. 1956-ban Magyarország függetlensége, a szabadságunk volt a fő követelés! – mondta 1989-ben Krassó György. – Ötvenhat nagysága éppen abban rejlett, hogy nem törődtek a megállapodásokkal. A forradalom úgy gondolta, az országnak saját joga, hogy maga döntsön a sorsáról.

Fekete Sándor történetét is megismerhetik az olvasók a kötetből. A forradalom évében a felkelés okairól és tanulságairól írt röpiratát illegálisan terjesztette. Ezen írását 30 évvel később legálisan kiadták.

– Amikor három évtizeddel ezelőtt, 1959. április 1-jén a Legfelsőbb Bíróság előtt álltam ítéletre várva, mint egy illegális összeesküvés programjának a kidolgozója, csak egyetlen, de annál kínzóbb kérdés gyötört: megúszom-e élve a képzeletdús bírák igazságszolgáltatási színjátékát? – olvasható a kötetben Fekete Sándor emlékképe.

A Hungaricus álnévre keresztelt röpiratért kilenc esztendei börtönre ítélték, végül 1963-ban amnesztiával szabadult. Hogy miről is szólt ez az írás, arra Fekete Sándor ad választ a könyv hasábjain. Az első részben a sztálinizmus elméletének és gyakorlatának kritikája volt a téma. Szó esett még a Sztálin által Magyarországra exportált rendszer útjáról és a felkelés történetéről is. 1963-ban amnesztiával szabadult a fogságból, ezt követően az Új Tükör hetilap főszerkesztője lett.

A kötet legelső portréjának szereplőjéhez személyes élmények kötik a szerzőt. Jeney János a battonyai gimnáziumban – ahol Ónody Éva tanult – magyart tanított, az utolsó polihisztorok egyikeként emlékszik vissza az írónő a magyar–latin szakos pedagógusra, aki az irodalom akkor tiltott szegmenseit is megmutatta diákjainak. Azokról is beszélt, akikről nem szabadott.

– Rendkívüli ember volt, életem egyik példaképe. A forradalomban a bizottság elnökének választották, a gimnáziumban igazgató lett, és természetesen a bosszú éveiben már az első napokban elvitték. Éppen nálunk tartott latinórát a forradalom leverése után, amikor az óra közben bejött két esőköpenyes pribék. A tanár úr elhallgatott. Belekaroltak, erőszakkal kituszkolták a teremből úgy, hogy soha többé nem láttuk őt – idézte fel a történteket Ónody Éva.

A kötet miértjéről így írt a szerző a mű előszavában: „S végül miért is hoztam létre ezt a kötetet? Mert szeretném eljuttatni azokhoz a generációkhoz is, akiket személyesen nem érinthetett meg 1956 szellemisége, ez a »történelmi remény«, de »széthúzásának története« sem.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!