Frissen Fejérből

2021.08.15. 15:30

Érdekességek a Fekete Sas Patikamúzeum évszázadaiból

A Fekete Sas Patikamúzeum 50 évvel ezelőtt zárt be gyógyszertárként, azóta nem lehet ott receptet kiváltani. Viszont az épület 1975 óta másként áll a közönség szolgálatában: múzeumként működve bemutatja az egykori barokk berendezést, valamint a patikusok, a medicinákkal való foglalkozás hőskorát.

Bokros Judit

A Fekete Sas Patikamúzeumban – ahol Krizsány Anna kalauzolt – kínált múzeumpedagógiai programok és egyéb rendezvények országszerte kiemelkedőnek számítanak

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Vélhetően kevesen tudják: Európában Magyarországon maradt fenn a legtöbb jezsuita gyógyszertár, a környező országokban alig-alig találni hasonlót. Kuriózum, hogy Székesfehérvár szívében működik egy ilyen. Ráadásul jó ideig ez volt a megye és a város első patikája.

A Fekete Sas Patikamúzeum történetéről Krizsány Anna művelődésszervező, múzeumi kurátor mesélt nekünk, aki az elmúlt években komolyan beleásta magát a gyógyszerészmesterség történetébe.

Jezsuiták és Habsburgok

Az első ismert patikus – levéltári adatok szerint Sartory János – 1688-ban került Fehérvárra, ám az illető még egy másik épületben működtette apotékáját. Az akkori és a későbbi Fekete Sas közötti kapcsolódás azonban nyomon követhető. A patikaműködtetés jogát polgári személyek adták-vették egymás között egészen 1744-45-ig. Az akkori tulajdonos, Meller János halála után nem családtag vitte tovább az eladósodott gyógyszertárat, hanem az árverezés után a jezsuitákhoz került. Korábban a mai Kossuth utcában volt a patika, amelyet aztán a jezsuiták átköltöztettek a Fő utcán emelt rendházuk földszintjére, a ma felújítás alatt álló múzeumépületbe. Az egykori berendezésről szinte semmit sem tudni, ám jóval egyszerűbb lehetett, mint amit ma ismerünk.

A díszes barokk stílusú bútorzat a rend fehérvári műhelyében készült. A jezsuita rend feloszlatása után a patika új tulajdonosa 1774-ben Valter Ferenc pozsonyi gyógyszerész lett, aki megvásárolta a várostól a patikatartás kizárólagos jogát.

A barokk bútorzatot sikerült átköltöztetni a rendházból a szemközti épületbe, csupán egy „nyom” árulkodik a bútorzaton arról, hogy az eredetileg nem a mostani helyiségbe készült (lehet találgatni, és a látogatás során érdeklődni).

A Fekete Sas elnevezés szintén Valtertől származik, s ezzel a Habsburg uralkodóhoz való hűséget kívánta kifejezni. Ő készíttette a ma is látható, kétfejű fekete sasos keménycseréptégelyeket is.

A Fekete Sas Patikamúzeumban – ahol Krizsány Anna kalauzolt – kínált múzeumpedagógiai programok és egyéb rendezvények országszerte kiemelkedőnek számítanak
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Patkányméreg és emberi koponyatető

A múzeum kurátora a patika múltjának felelevenítése után megmutatta az officina, vagyis a kiszolgálóhelyiség melletti oldalsó teret, ahol megcsodálhatók azok az úgynevezett magas, fiókos festett bútorok, amelyek elsőként kerültek ki a jezsuiták műhelyéből. Ez ma különlegesnek számít, máshol nem maradt fenn hasonló, fiókfalas patikai berendezés. A legközelebbi Nyugat-Európában található. Ahhoz, hogy a patikus magasabbról is le tudjon venni valamit, fel kellett állnia a bútor alján kialakított padra vagy létrára.

A tárhelyként is szolgáló padokra azok a vevők is leülhettek, akik messzebbről, fáradtan érkeztek a patikába. A padok teteje ma is felnyitható, a fedél alatti részben régen különféle gyógyszerészeti alapanyagokat tartottak. A kihúzható fiókokra latin nyelvű rövidítésekkel írták fel a bennük tárolt anyagok neveit. Például tömjén, szárított szarvasagancs, habkő, mirha, velencei szappan, sőt: emberi koponyatető. Ezek latin neveit sikerült beazonosítani. A díszes feliratok zöldes, márványozott háttéren jelennek meg, a festés hasonlóságot mutat a hengeres fatégelyek díszítésével.

A patikákban akkoriban nem csupán gyógyszereket árultak, hanem sok egyebet is, amolyan vegyesboltként működtek. Volt ott például édesség, szörp, cukrozott gyümölcs, olaj, de még patkányméreg is. A gyógyszerész általában a maga kertjében termelte meg a különféle alapanyagokat, és méhészkedett is, hiszen a méz nagyon jó konzerválószernek bizonyult.

A patikus tevékenysége igen összetett volt, ezért kellett a működéshez laboratórium, padlás, pince, raktár, egyéb kiszolgáló helyiség – ezek nyomát a Fekete Sasban is föl lehet fedezni.

Bútorzat és edényzet

A régebbi vörösfenyő szekrény után megnéztük az officina tölgyből készült bútorzatát, amelyet a patikába belépő látogató elsőként csodálhat meg. A polcok hátterének eredeti színe egészen élénk rózsaszín volt a barokk jegyében, napjainkra azonban kifakult. Az itteni polcokon látható fa tárolóedények szintén eredetiek, a XVIII. századból valók. Az elmúlt évszázadok során több festékréteg került rájuk, ezeket a restaurálás során távolították el.

Vannak azonban egyéb, üvegből, cserépből, ónból készült tárolóedények is, amelyeket későbbi tulajdonosok csináltattak. Az idők során a tulajdonosok korszerűsítették a berendezést, például méregszekrényt készíttettek, óra, pénztárgép, korszerű mérlegek kerültek az officinába – utóbbiak most is megtekinthetők.

 

A XVIII. század végétől már voltak egyéb patikák is, ám a Fekete Sas egészen 1971-ig szolgálta ki a betegeket. Akkor leginkább azért zárt be, mert már nem volt korszerű a berendezése, nem felelt meg az akkori elvárásoknak. A bútorzat és edényzet restaurálása után, 1975-ben patikamúzeumként nyílt meg ismét.

A múzeum kurátora elmondta: jó ideje törekszik arra, hogy a díszes barokk berendezésen kívül az egykori laboratóriumban zajló munkálatokat, a gyógyításra használt gyógynövényeket, egyéb szereket is bemutassa a közönségnek. A gyógyszerészet történetének alapos tanulmányozása nyomán kialakított rendezvénystruktúra ma már ismertnek számít a városban és a környéken.

Érdekesség még: múzeum mivolta ellenére a Fekete Sasba a mai napig is benyitnak olykor azzal, hogy szeretnének gyógyszert kiváltani – ehelyett azonban leginkább belépőjegyet tudnak váltani…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!